Kávé-bürokrácia
Kedves gyanútlan, kávéra vágyó barátom!
Ahogy Karinthy főviccmester úr mondta a századelőn: "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek". Ki kell írnom magamból ezt a tortúrát, amiben napok óta vagyunk, pedig Isten látja lelkem, én csak kávézni akartam ÉS még nincs vége kérem szépen.
Kezdődött ugyanis, hogy kiskeziccsókolom kinézett egy bájos és mégis munkahelyen használható, kompakt kávéfőzőt, amivel elérhetővé válik a kávéba tunkolt croissant az esős nyári délutánokon, anélkül, hogy 3 méterrel távolabb kellene mennie kedves kis asztalától, a kereskedelmi árrésről nem szólva.
Megvettük a csodát, úgy hoztam haza, hogy a kocsiban is fogtam a kezemben, csak az első kóstolásnál ért arculcsapásként az íze. Olyan, hogy képes a jó minőségű kávéból egy utolsó, ihatatlan, szívdobogtató löttyöt készíteni. Ha kedves neked a szenvedélyed, ami ehhez az italhoz köt, könyörögve kérlek, ne vegyél elekromos kotyogót! Cukinak, kicsinek, kompaktnak tűnik, de ne csapd be magad.
Pár nap próbálkozás után úgy döntöttem, bevallom magamnak is, megbukott. Visszavittük, természetesen a kiírt három napon kívül, addig élt a remény, hogy esetleg valamit nem jól csinálok, próbálkoztam. De mondották, semmi baj, a szervízükben, mondjuk meg, hogy nem működik, kapunk egy csereutalványt, amit levásárolhatunk. Itt már volt szemforgatás, mert egy olyan terméket küldtek tovább megjavítani, ami nem használatából, gyártáshibájából nem tölti be a funkcióját, hanem a tervezés miatt.
Napok múlva elmentünk a "szervízbe", akikkel előző nap, telefonon közöltem, hogy ők a hivatalos, kirendelt szervezet, akik a garancialevélben szerepelnek. Először óczkodtak a titulustól, de kimatekoztam velük, hogy mivel a Kígyó utcán nem dobott ki a nagy testvér mást, rájuk gondoltam. Ez hatott.
Az egymás felelősségére mutogatás nagyon szervezett, gondolom, ahogy minden szolgáltatónál vannak begyakorolt és szemforgatással, hüledezve előadott monológok, itt az: Ez nem a mi hatáskörünk, a cég nem hiába találta ki a szabályzatát, mivel, ez a Metro felelőssége, már hóóóónapok óta vannak ilyen problémák velük. Még szerencse, hogy tegnap azt sem tudták, hogy hozzájuk tartozik.
Ok. Be a kocsiba, kibumliztunk a város szélére. Ahol várunk és várunk. Megérkezik egy úriember, aki közli velünk felhőtlen és könnyed hangnemben, hogy a kis hölgy a szervízben "benézte" (milyen szó ez?) tényleg neki kellett volna átvenni de semmi baj, mert érte jön egy ember és elviszi. Bizony most ezt a kis drágát felküldik a nagy Budapestbe, hogy kivizsgálják a panaszomat és ha úgy találják hogy kifogásom helytálló, "megjavítják" vagy kicserélhetjük egy másik ugyanilyenre.
Lejátszódott egy jelenet a szemem előtt, mikor kezeslábasos szakik kóstolgatják és elemzik a kávét, mintha borszakértők lennének és mondogatják: "mmmm Fecókám, sokat javult a bouqet-ja az elmúlt 20 alkalomhoz képest, fölöttébb jó úton haladunk!" és kisújját eltartva megpödri bajuszát.
A párom tett egy nagyon jó ötletet, hogy az agydurrantó helyekhez csatoljak egy diszkrét koordináta linket, hogy a világ másik feléről is TUDJÁK melyik az. De mivel a városban az áruházból egy van, ahogy a debreceni Kígyó utcából is, szükségtelen.
Nem tudjuk még hol ennek a vége, viszont egy biztos, hogy ha legközelebb kafféra vágyom, bizony sétálok érte.
Ahogy Karinthy főviccmester úr mondta a századelőn: "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek". Ki kell írnom magamból ezt a tortúrát, amiben napok óta vagyunk, pedig Isten látja lelkem, én csak kávézni akartam ÉS még nincs vége kérem szépen.
Kezdődött ugyanis, hogy kiskeziccsókolom kinézett egy bájos és mégis munkahelyen használható, kompakt kávéfőzőt, amivel elérhetővé válik a kávéba tunkolt croissant az esős nyári délutánokon, anélkül, hogy 3 méterrel távolabb kellene mennie kedves kis asztalától, a kereskedelmi árrésről nem szólva.
Megvettük a csodát, úgy hoztam haza, hogy a kocsiban is fogtam a kezemben, csak az első kóstolásnál ért arculcsapásként az íze. Olyan, hogy képes a jó minőségű kávéból egy utolsó, ihatatlan, szívdobogtató löttyöt készíteni. Ha kedves neked a szenvedélyed, ami ehhez az italhoz köt, könyörögve kérlek, ne vegyél elekromos kotyogót! Cukinak, kicsinek, kompaktnak tűnik, de ne csapd be magad.
Pár nap próbálkozás után úgy döntöttem, bevallom magamnak is, megbukott. Visszavittük, természetesen a kiírt három napon kívül, addig élt a remény, hogy esetleg valamit nem jól csinálok, próbálkoztam. De mondották, semmi baj, a szervízükben, mondjuk meg, hogy nem működik, kapunk egy csereutalványt, amit levásárolhatunk. Itt már volt szemforgatás, mert egy olyan terméket küldtek tovább megjavítani, ami nem használatából, gyártáshibájából nem tölti be a funkcióját, hanem a tervezés miatt.
Napok múlva elmentünk a "szervízbe", akikkel előző nap, telefonon közöltem, hogy ők a hivatalos, kirendelt szervezet, akik a garancialevélben szerepelnek. Először óczkodtak a titulustól, de kimatekoztam velük, hogy mivel a Kígyó utcán nem dobott ki a nagy testvér mást, rájuk gondoltam. Ez hatott.
Az egymás felelősségére mutogatás nagyon szervezett, gondolom, ahogy minden szolgáltatónál vannak begyakorolt és szemforgatással, hüledezve előadott monológok, itt az: Ez nem a mi hatáskörünk, a cég nem hiába találta ki a szabályzatát, mivel, ez a Metro felelőssége, már hóóóónapok óta vannak ilyen problémák velük. Még szerencse, hogy tegnap azt sem tudták, hogy hozzájuk tartozik.
Ok. Be a kocsiba, kibumliztunk a város szélére. Ahol várunk és várunk. Megérkezik egy úriember, aki közli velünk felhőtlen és könnyed hangnemben, hogy a kis hölgy a szervízben "benézte" (milyen szó ez?) tényleg neki kellett volna átvenni de semmi baj, mert érte jön egy ember és elviszi. Bizony most ezt a kis drágát felküldik a nagy Budapestbe, hogy kivizsgálják a panaszomat és ha úgy találják hogy kifogásom helytálló, "megjavítják" vagy kicserélhetjük egy másik ugyanilyenre.
Lejátszódott egy jelenet a szemem előtt, mikor kezeslábasos szakik kóstolgatják és elemzik a kávét, mintha borszakértők lennének és mondogatják: "mmmm Fecókám, sokat javult a bouqet-ja az elmúlt 20 alkalomhoz képest, fölöttébb jó úton haladunk!" és kisújját eltartva megpödri bajuszát.
A párom tett egy nagyon jó ötletet, hogy az agydurrantó helyekhez csatoljak egy diszkrét koordináta linket, hogy a világ másik feléről is TUDJÁK melyik az. De mivel a városban az áruházból egy van, ahogy a debreceni Kígyó utcából is, szükségtelen.
Nem tudjuk még hol ennek a vége, viszont egy biztos, hogy ha legközelebb kafféra vágyom, bizony sétálok érte.
