Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2013

Pözsit, virslit, konfettit!

Kép
Kívánok Nektek jó élményekben, jó beszélgetésekben, nagy röhögős kajálásokban, örömkönnyekben tobzódó új esztendőt.

A szobrászisten is volt éhes

Kép
Nemrég találtam meg egy másik oldalon az il májsztro, a példakép, a félisten, Michelangelo Buonarotti bevásárlólistáját. Úgy megörültem neki, gondoltam itt is közzéteszem. Annyira sok magyarázatra nem szorul ez a fecni, viszont a kis étel-krokik nagyban megkönnyítik a szöveg kiolvashatóságát.  

Sales marketing a népnek: A Wall Street farkasa

Kép
Nem jártam még a nagyvárosi lét alapkövének számító New Yorkban, de a Wall Streetről Mr. Gecco óta mindenki hallott. Aki a világgazdasági árnyékbalettbe akart betársulni, ott volt a helye. Úgy beszélnek erről a helyről, mint egy mitikus szörnyetegről, ami először kicsi majd nagyobb halpénzzel felhízlalja az emberi egót, megveteti vele az Armani öltönyt, a luxusautót, majd jól megrágja a stressz, a drogok és finálénak visszaöklendezi, kifacsarva. Sikertörténet ugye? Ez a film egy látványos, mégis biztos kézzel végrehajtott kifacsarás tankönyvi példája, nincs új a nap alatt, még arany Leonak sem. A jellemfejlődés azt a forgatókönyvet mutatja, mint akármelyikőnk esetében mutatna, ha vérszemet kap: csak akkor hajlandó új alapokra helyezni a gondolkodását, ha az élet, már minden fontos alapot kirúgott a lába alól. Farkas törvények, igazi fenevadaknak. Sőt, a story folytatódik : az írót kötelezték, hogy bevételének 50%-át egy alapítványi alapba fektesse, ahol azokat a kevésbé jó beszé
Kép
Elindult a karácsonyi nagyüzem, a mai napon málnával töltött háromszögek és lustaságom címérének is beillő zsömlék sültek. A diós bejgli még várat magára, mert annak gyúrása, töltése, kivárása  közös. A diópucolás viszont egy jó alibi lehet egy kis főzőműsor nézésre. Vagy kettőre...úgy is sok kell, nem is hajt a tatár.

Ajándék vágott fa a protestálóknak

Kép
Szerintem tüneményes A kistestvérem karácsonyi csillogó vallásának is hangot adott a napokban: mikor meghallotta, hogy nem akarunk fát beszerezni és inkább a furfang mellett döntöttem - ami jelzem egy nagyon mutatós trükk volt - annyira felháborodott, hogy vett nekünk egy fát. Amúgy ez az ötlet nemcsak olcsó, hanem tényleg olyan érzeted van, hogy nem maradtál el a hangulattól. Ha nem akarsz költeni fára, ha nem tudsz költeni, vagy ellenzed a vágást, akkor kiváltható ezzel, elég ha elballagsz a rablóvezér faárushoz és megkéred, hogy 10 ágat adjon már abból amit a "csinosításkor" levágott. Tesómra visszatérve, mosolyogtam ezen az abszurd helyzeten, hogy ilyen komolyan veszi, de mit lehet tenni mikor kikapja a csomagtartóból? Kelletlenül megköszönöd. Belátom, senki sem lehet próféta a saját hazájában, így én sem próbálkoztam meg, hogy egy fanatikus karácsonyi embernek elmagyarázni azt, hogy így tiltakozunk a fogyasztói társadalom agyatlan rombolása ellen. A híradóban a

A Hobbit trilógia (?) II. része, Smaug pusztasága

Kép
Ne mondd, hogy infantilis vagyok, felnőtt férfiak a Star Trek-ért, vagy a Csillagok háborújáért vannak oda. Ez Nem mese...végtelen nosztalgiával gondolok erre a fétisemre, mert sok minden máshogy lenne az életemben, ha 12 évvel ezelőtt nem nézem meg ezt a filmet, illetve nem olvasom a könyvet. Az eredete annak, hogy miért mentem képzőművészeti suliba, innen eredeztethető, először a filmben látott kosztümöket kezdtem lerajzolni, idővel átírni. Ha már a ruha jó, akkor legyen anatómiája annak a babának, utánanéztem. Megemlítettek egy számomra akkor ismeretlen stílusirányzatot a látványtervező interjújában, utána néztem a szecessziónak. Építkezik a tudás, elég neki egy ilyen pici hatás. Imádok ebben a világban nézelődni, annyira komplex...egy élet munkája.  Ez a bizalomkeltő fiatalember a névadó sárkány hangja és "mimikája" Nem titkolom, mai napig ugrálok az ágyon örömömben, hogyha a Gyűrűk ura, vagy Tolkien akármilyen írása említést kap és igen, akárhol bekapcsolod a fil

Ezüst szombat, tepertővel.

Ahogy mindenki más is, mi is elgondolkodtunk az ajándékozáson... még durván van egy hetünk. Jelentem, alakul. Nem mondom, hogy kínszenvedés volt, de a szombati forgatagban kaptunk a bordánk közé egy járókeretet, ha rá mertünk nézni a vevőtársunk unokájának kinézett játékra. Mindig ezért tiszteltem az időseket : olyan állhatatosan tudják a saját gondolataikat keresztülvinni, mindenáron. De mi is erőt vettünk magunkon, szombat délelőtt, volt néhány óra üresjárat. Az emberem újult erővel és türelemmel nyomogatta az okostelefonját, hogy végig gondolhassam friss ésszel, kinek mit mennyiért, ellenben jómagam is próbáltam logikusabb módon vásárolni, értem ez alatt, hogy nem az első elsuhanó színes dolog után menni és kilométereket sétálni, mert elfelejtettem valamit. Tegnap délután beestünk egy otthoni disznótorba...jaaaaj imádom. Évek óta nem volt nálunk ilyesmi, vagyis inkább lemaradtam róla a főiskola, a vizsgaidőszak miatt. Most is csak kicsit estünk be, de nagyon jól esett a lelkemnek

Hedonisták reggelije: goffri

Kép
Akár hiszitek, akár nem, a JÓ goffri sütése egy tátongó piaci rés a mai magyar vendéglátásban. Persze vannak kihívók, de nem vagyok nagy rajongójuk. A zacskóba zárt, után melegített (vagy nem), szottyos, semmirekellő ipari hulladékot, amit a szoboszlói strandon kínálnak aranyáron, valahogy nem akaródzik ételnek nevezni. Már második éve besétálunk a fogyasztó strandolók csapdájába, annyira vágyunk mindketten egy ropogós, habos goffrira. Mikor még gyerekek voltunk, lehetett kapni. (a debreceni Centrum előtti bódé volt az egyetlen és a legjobb) Lehet, hogy akkor még nem nézték akkora baleknek azt a vendéglátóst, aki nem spórolta ki az anyagot. Pedig a legjobb vevő, nem az átvert, hanem visszajáró vevő.  Tegnap valahogy beleugrott az agyamba, hogy sütök egy adagot. A kistestvérem még évekkel ezelőtt meglepett egy ilyen sütővel, ritkán van nálunk használatban. Mert az eddig kipróbált receptek csalódást és véget nem érő sikálásokat eredményeztek a mosogató felett. Áztatás, merítés

Ne vakard a fejed, december 6.-a van. Havat és képeslapot neki!

Kép
Mivel nem akartam az értő közönség szemét kitenni sem elrontott amatőr rajzpróbálkozásoknak, sem egy csizmában és piros bojtos sapkában parádézó, e 2 ruhadarab között semmit nem viselő ember képeslapjának, inkább ezek mellett döntöttem. A Mikulás meghozta ma éjszaka az első havat az évben. Pont annyira volt elég, hogy a hangulatot megadja, de ne okozzon semmi kellemetlenséget. Fogadjátok szeretettel.

Far and away

Kép
Tegnap este, sok sok idő után először leültem megnézni egy filmet a tévében. A film egy sokszor látott, amolyan minden háztartásban fellelhető film, olyan mint a Reszkessetek betörők, vagy a Terminátor. Pop-kulturából való kizárás, vagy csak egy uborkás üveg alatt neveltség folyománya lehet, ha valaki még nem hallott róluk. De ilyennel még nem találkoztam rövid kis életem folyamán. Szóval ez a videókazetta, annyira kilencvenes évek, loboncos Nicole Kidmannal és fokhagyma fenekű, tiszta szemű Tom Cruise-al: Túl az óperencián. 1892-ben kezdődik a cselekmény, abban az időszakban, amikor Írország-ban az ún. Nagy Éhezés, "Un Gorta Mór" zajlott, kapcsiból harminc évvel korábbra tette az agyam. Utánaolvastam, a 19.sz negyvenes éveiben volt. A Walking Dead sajnálatos, élő verziója: a nagy éhinség emlékére készített emlékmű. A filmes vonalra visszalépve, a 90-es évek a nagy romantikus filmek évtizede volt, amikor éteri jóság csapott össze a kegyetlen világgal, a gonoszsággal és

Mikor voltál egy egyszerű dologtól ennyire boldog?

Kép
via: 9gag.com

Fényes cipő, tiszta ablak= Mikulás a kertek alatt

Kép
Akárhogy is viszonyulunk az ünnepek ünnepéhez, a karácsonyhoz, be kell látnunk, befordult a utcasarkon. Persze a kistestvérem már egy hónappal ezelőtt gunyorosan megkérdezte: - Mit szeretnél karácsonyra?? amíg tart a kóla, addig még a neved is bekerülhet a nagykönyvbe - Honnan tudjam, nem gondolkodtam még ezen. - Ja, bocs most jut eszembe, hogy, már megvettem. Éveken keresztül nem tudtam jó szívvel készülni, mert a családunkban több ember akkor ment el az élők sorából, a születés, az új élet ünnepén. Egyszer pont szentesete előtt. Temetésre készülődve nem nagyon tudtuk átérezni a nagy mennyei boldogságot, ami a család összejövetele, az együttlét miatt lett volna. Egy idő után, a pavlovi összekötés miatt félsz belemelegedni a készülődésbe, mert tanultál abból, hogy magasabbról, nagyobb a pofára esés is. Így lettem 10 évre egy kicsit Grincs. Az aki jóízűt moslyog azon, hogy a Mikulás piros ruhás karakterét a kólagyártó cégóriás rakta össze, belerázták az öreget a mostani formáj

Céklás csokoládétorta

Kép
A cékla és a csokoládé találkozása olyan érdekes, sehova sem rakható élményt ad, amit csak utálni vagy imádni lehet. Ez a recept hasonló reakciókat vált ki az emberekből mint a cukkinivel dúsított brownie, vagy a komformistább fajtánál, még egy szerencsétlen répatorta is.  De meg köll (a szegedi akcentus érzi, hogy nemsokára utazik) mondanom számomra érdekesebbek, jobb állagúak ezek a sütemények, szaftosabbak, mintha akármilyen gyümölccsel készítettem volna. Miért is? Mert bizony belereszeljük őket, nem beledaraboljuk. A zöldség minden kis porcikájában a sütemény, az édes vaj, a cukor részévé válik és nem egy különálló falat.  Szándékomban áll ezentúl a süteménybe rakott gyümölcsöt így hozzáadni.    Az oroszok kedves borscs alapjára, a céklára visszatérve, a receptet és a gondolatot múlt héten láttam meg egy külföldi oldalon és nagyon megtetszett a gazdagsága, a dekadenciája. Igen, magam magácska szereti az ilyen fülledt, rosszra csábító, még egy szeletet lekanyarintó süte

Hogyan lehetünk aranyosan kétségbeesettek

Kép
A kép nyersfordítása: Elveszett pasi: ha te vagy...vagy hasonló...kérlek lépj kapcsolatba velem, ezen a számon.... Megmosolyogtató, legalább annyira mint a családi állapot rublikánál azt nyilatkozni, hogy "szándékomban áll 72 macska társaságában kinyiffanni". Vagy Vilmos és Katalin esküvőjére kivonulni egy olyan transzparenssel, hogy: "Harry, marry me!" Számomra azt üzeni, hogy lehet, hogy nagyon vágyik A mindent megoldó kapcsolatra az illető, de ahelyett, hogy a saját önsajnálatában fetrengene, antidepresszánsok, Cabernet Souvignon, csokoládé és tinifilmek társaságában, inkább kiröhögi saját magát. A reménytelenséget, hogy ennyire egyedül van. Viszont ha ilyet látok, eszembe jut saját magam, mikor a kilátásaim között csak a nagy semmi és az idő folyamatos múlására figyelmeztetett a tanítás miatt előbukkanó első őszhajszál. Azt a csúfságot elrejtettem, azóta sem láttam, de sok minden átrendeződött az életemben. Mikor most a közös otthonunkban hisztizem a mos

Régi nóta, új kihívás előtt

Az agyamat járatom mikor reggelente rovom az utcákat, a cipő kopogását, a zenéket a fülemben egy erősebb gondolat  harsogja túl. Valami eltört az utóbbi hetekben. Varázsolhatok jobb kedvet magunknak, legyinthetek arra, hogy ez csak átmeneti, menjünk el moziba stb. viszont ezt a ködöt, a fásultságot nem tudom kitörölni az agyunkból. Az a szépen kitaposott rendszer, amit eddig műveltünk és nem fáradtunk el benne, a saját előrejutásunkat láttuk benne, egyre távolodni látszik. Az történt most velünk, mint annak idején velem a tanítás során: elvesztettem a hitemet abban, hogy fontos, jó amit teszek. Imádkozom azért, hogy jobb irányt vegyen ez a helyzet és ne kelljen azt megtapasztalnia amit nekem. Mérnök a lelkem, szerelemből az. Lehet hosszú távon olyan munkát végezni, amit nem érzel magadénak, mert fogyasztók vagyunk, fogyasztanunk kell, szeretni sem kell. De végigjárva az utat, mondhatom: Nem érdemes. Azt tudom, hogy megint szívesen lennék munkanélküli, várnám otthon minden este az e

Ha hétfő örömére swingelni támadna kedved, csakis a legjobbra...

Kép

Pezsgővel kínáld, mert a hétköznap is ünnep

Kép
A több hetes főzési vegetálást tegnap fejeztem be, végre sütöttem főztem, mint régen. A konyhai tevékenység mindig változó és új dolgokat, tulajdonságokat felfedező, véget nem érő út. Néha zsákút. De mint ahogy előttem sokat megfogalmazták, nem a cél a fontos, hanem a haj. Ja az más, inkább:  Az út a fontos, nem a cél. Most megtudhattam, hogy a mozzarella, amit jómagam, csak nyersen, betömve fogyasztok, sütés útján egy gumiszerű, nem túl étvágygerjesztő, anyagtalan masszává alakul. Mozzarellával, karácsony ízű körtével töltött csirkemell, krumplipürével, sült tökkel. Utólag végiggondolva tényleg nem túl okos ötlet, viszont kiutat jelenthet egy szárazabb hús állandó nedvesség utánpótlása végett, hogy az ne kopogjon, mikor fel akarod vágni.  A másik, sokkal pozitívabb élményem, hogy a burgonya, a pórias krumpli nagyon jól működik a krémesen sárga sütőtökkel. Az agyamat elöntötte most a narancsszínű krumplipüré, pirított dióval leszórva, a szerecsendióval, borssal megszórt, rop

Napi mantra

Kép
Pedig olyan jól kezdődött a nap...reggel elcsíptem öltözködés közben egy dokumentumfilmet az Enigma kódfejtő rendszerről, sütött a nap, olyannyira, hogy november végén nyitott kabáttal sétálhattam munkába. De Barney Stinson ordítás lánca igazi jelenség, erre már korábban is rájöttem. Ezért olyan rossz, amikor engem is bevonnak, végül hogy a feszültséget levezessem, tovább kell adnom. Csak egyféleképp lehet pontot tenni a láncra: akkor és ott kell visszaszólni a hisztis, arrogáns libára, ott helyben kell reagálni. Ha elszalasztod, olyat fogsz bántani, akit nem akartál. Alternatív megoldás: költözz egy ilyen helyre és biciklizz sokat. Forrás: istenbizony.hu

Legyünk aktuálisak: November 19, a férfiegyedek nemzetközi ünneplése.

Kép
Kedves nőtársaim, a mai napon, lepjük meg az embert, az édesapát, a jóbarátot egy baconból hajtogatott rózsával, egy hústálból készített bon-bonos dobozkával, vagy egy pödrött bajusz alakú sütivel. Ha óczkodunk ettől a áldozattól, gondoljunk a március 8-ra, amikor ha nem kapunk virágot, vagy egy kis kedvességet, akkor jogosan durcásak lehetünk, nőnapot visítva.

A nem randi filmek királya: Phillips kapitány

Kép
Azon az állásponton voltam eddig, hogy nem akarok bejegyzést írni erről a filmről, mert olyan sok morális problémát vet fel bennem, amit még péntek este óta sem tudtam letisztázni magamban. Egész héten hallottam egy kedves kis hangot esténként: ma, nem megyünk el megnézni? Azután vízszintesbe került és nem ismételte meg a kérést, így mivel én is hasonlóképp friss voltam, nem firtattam miért felejtette el.  Pénteken viszont mindent elintéztünk időben, úgy, hogy csont nélkül becsúsztunk a mozifilmfelvételre.  Nem mondom, hogy inkább néztük volna otthon, úgy, hogy valahogy véletlenül letöltődött a gépünkre, mert jómagam Tom Hanks passióját, lehet, hogy félidőben kikapcsoltam volna.  Nem azért mert annyira érdektelen volt, inkább az a tudat,illett volna sajnálnom a kapitányt, milyen rosszul járt, de szánalomra méltóbbnak éreztem a kalózokat. Elhallgatom, na jó elmondom, nagyon felmérgesített ez a film. Mert nem tudtam eldönteni, hogy a US NAVY ekkora fricskát, vagy hátba veregetés
KÁLYHATŰZ Kurtul a nap s mindig zordabbra hül, kályhámba már komoly tüzet rakok. Beszél a láng: Nem vagy te egyedül,  mert én is lélek, lüktetés vagyok. (Áprily Lajos, 1966)

Matild néni világgá ment

Kép
Csontváry Kosztka Tivadar festménye Az amikor elkezdtem segíteni munkaidő után a páromnak, nagyon jó döntés volt. Az embert szabaddá teszi a munka, írta fel egy ember egy tábor kapujára valahol Lengyelországban, igaza volt. Ez a munka szabaddá tesz minden kicsinyességedtől és elégedetlenségedtől, mert olyan képet mutat a magyar társadalomról, ami után úgy érsz haza, hogy köszönetet mondasz minden szögért a lakásban és körbecsókolgatod a szeretteidet, csak azért mert vannak. Nem azokat sajnálom a leginkább, akik panaszkodnak, hanem épp azokat, akik nem szólnak semmit, de a szemükön látod, hogy már nem tudnak nevetni. Nem is olyan rég, találkoztunk azzal az emberrel, aki háza mellett minden nap összeszorult szívvel szállunk ki a kocsiból, szomszédunk. Úgy esett, hogy hozzá is hivatalosak voltunk, eladták a feje fölül a lakását. Egy idős néni lakott ott albérletben. Egyedül volt az egész világon, csak ő volt meg a kis kuckója. Nem kevésbé nagyobb veszteség, ha az ember az élete

Indiai essencia: Csirke tikka masala

Kép
Angliai utunk óta nem tea és scone és az angol reggeli van az agyamban, hanem valami nagyon távoli: indiai, belső melegséget árasztó fűszerek, gyömbér, kurkuma, édes paradicsom. Piszkos nagy szerencsénk volt, mert az unokatestvérem jóvoltából megkóstolhattuk, hogy az angoloknak mit jelent india, illetve pár nappal később autentikus pakisztáni vacsorát ettünk, ami megmutatta, hogy egy ilyen étkezési kultúrát követő embernek milyen az ízlése. Mindkettő jó, sőt kiváló, ujjnyalogatós volt a maga nemében, talán itt kezdődött az érdeklődésem is. Felcsaptam az örök (egyik) kulináris információs forrásomat, az ordibálástól eltekintve kiváló szakember, Gordon Ramsey mindig jó indulópont. Ez alapján készült el ez a recept és a mi háztartásunkban megkapta a zöld jelzést a további kísérletezéshez. Auchanban találtunk üvegcsében curry fűszerkeveréket, ami ténylegesen fűszerek és ne E betűk keveréke, saját márkás termék, 200 ft-ba fáj egy kb 75 g-os üveg. Lapos kenyeret kellett volna hozzá sütnö

Amíg értelmes hír érkezik: a szomorú kutya balra, a boldog jobbra csóválja!

Kép

Szerelmetes kályháim

Kép
Szeretném mindenkivel megosztani egy örömömet, mert a szépet nem lehet önző módon csak magunknak kuporgatni. Visszatérő és eddig még sajnos nem megvalósított vágyam, hogy megtanuljam, hogyan lehet cserépkályhát készíteni. Nem, nem rakni, hanem a részeit, hogyan állíthatom elő. Sárból, hogy csinálhatom meg egy ház szívét? Valami miatt az a megérzésem, hogy a mostani, fiatal korosztály egy hasznos, de még inkább bumfordi, avitt dolognak érzi, azokkal a lehetetlen színű, sörösüveg színeire emlékeztető mázakkal és a szocialista ízű csempékkel. Meglátod egy szobában és a szemed nem tud szívesen nézni rá, csak az enyhít, hogy olyan takarékos és meleg. De ne húzzuk le a fajanszon ilyen könnyen a lehetőséget, ugyanis a magyar cserépkályhák a szocialista éra előtt európai hírnévnek örvendtek, sőt egészen a 14. századig találtak míves, gyönyörű részleteket a régészek. Régebben, 2 rétegű, áttört csempékkel díszítették a kályhákat, olyasmikkel, mint a gótikus templomok ablakkeretei. Olyan szere