Le Café de Capucine

A 9gag legújabb gyöngye számomra. Ez a kis csaj egy jelenség. Forrás: http://9gag.com/gag/a97OL0m

El akartam mesélni hogy jártam múlt vasárnap, perecet sütöttem. A receptleírásoknál "könnyű" kategórába sorolta az a szadista szemét, aki azt felejtette el megemlíteni, hogy kapok a gyúrás és a kelesztés után egy olyan kelt tésztát, ami sodrásnál üreges lesz ami azt jelenti, hogy formázhatatlan, szétesik a kezedben. Nosza, dédnagyanyám fegyvere, a csuda kalácsnyújtófa kikerült hímzett tartójából és megpüfölte, kinyújtotta az előzőleg olyan gondosan elosztott cipócskákat, hogy ha nem is sodrással, felvágással lehessen előre jutni. A kötelező érvénnyel megemlített kifőzés alkalmával a nagy nehezen megformázott perec szerű akármi végképp elveszíti tészta alakját és tyúkbélhez válik hasonlatossá. Minden várakozásod és gusztusod elmegy tőle. Ezután még süsd is meg. Summa summarum, egy 2 órás kelesztő és még 2 órás kifőző és sütő szakasz végén kapsz egy belül élesztő ízű, vagy szénfekete sós süteményt. Szegény P. próbált volna segíteni, de ilyenkor olyan vagyok mint anyukám, ...

Az új évben sok minden más mellett a testmozgást sem akarom elhanyagolni. Nem akarok iron-woman lenni, sem olyan aki a hasizmával reszeli a sajtot a makarónira, amiből természetesen nem eszik, mert csúnya rossz szénhidrát. Viszont nem követelek sokat magamtól, ha azt állítom feladatnak, hogy az életkoromnak és a testalkatomnak megfelelő ideális súlyra törekszem. Az alábbi kis torna biztosan oldja a feszültséget, elnyújtja az izmokat, bár a csí-t, csak kipisiled.

Egy tálca meleg süti megsütése. Egy almás-fahéjas tea? Talán egy közös főzőcske a ház urával? Pizza, sörrel egy jó Walking Dead epizóddal? Tejcsi és keksz vacsora? Vagy csak kucorodjunk össze...

Infantilis hülyének lenni jó, felszabadító dolog. Eszembe jutott erről a kisfilmről, a múltkori szántódi fürdőzés. A másik pár, visszafogott, kedves, sutyorognak, nevetgélnek...mint a normális, felnőtt emberek. 3 méterrel arrébb mi: hisztérikusan röhögtünk és azon szórakoztunk, hogy meg tudjuk e csinálni a Dirty Dancing vízben táncolós jelenetét, miközben borzasztó hamisan énekeltük a "Time of my life"-ot. Mindkettőnket kergetni lehetne azzal a filmmel, de épp a giccsfaktora és a környékünkön álló, megkövült arcú gyerekek miatt megérte.      

Zseniális, helytakarékos, biztonságos. Ezek az emberek biztos jó szívvel hagyják egész napra a biciklit itt, nem kell amiatt aggódniuk, hogy vajon meg lesz e mire visszajönnek. Nincs lakat, levágott lánc, kiszerelt kerekek miatt összeolajozott öltöny.  

A gótikus pestisbetegek és a doboló fakas-róka akármi együttesen garantáltan kiakasztják vagy felvidítják a reggelt    Hitem és felfogásom, hogy a középkori művészet sokkal többet tud mondani a ma emberének, mint amennyit az hajlandó észrevenni belőle. Itt van ez a blog, amelynek írója ilyen, bizarro-extravagganza módszerrel akar lobbyzni a felfogás ellen, hogy a középkor csak vér, szomorúság, szenvedés és Umberto Ecco: A rózsa nevéből megismert vallási.misztikum. A képek mögé humort és kortárs popkultúrát tesz, ami nem csak mozog, de meg is botránkoztat. Forrás: http://scorpiondagger.tumblr.com/  

Így emlékezem meg a strandszezon kezdetéről, egy internetes klasszikus, egy technika által elkapott, mégis olyan emberi pillanat. Szerintem megunhatatlan.  

Belibegett ez a csalfa, fázós június a hátsó ajtón.  Mintha csúfolódnék szegény diákokon, az év végi dolgozatot, a jobb jegyért felelést bizony nem lengi be a szabadság levegője. Az igazat megvallva nem bánom, így a hamarosan esedékes nyaralásunk tényleges üdülés lesz, igazi kirándulás a nyárba.  Június hónapban elkezdődött a visszaszámlálás. Még egy évvel közelebb kerülök ahhoz a bűvös harminchoz, aminek hallatán az én anyukám elsírta magát a születésnapján. Gyermekként nem értettem mire fel ez a kiborulás, de ahogy egyre közelebbről érzem a pallost a nyakamnál, megértem őt. Mélyen az agyam egy kis polcán mindig átgondolom, hogy kik szoktak ilyenkor gondolni rám, felköszönteni, vagy csak jelezni valahogy, hogy nem felejtettek el. Sorba veszem őket, végiggondolom a kapcsolatot, kivel mikor beszéltem érdemben utoljára, sokszor nem tetszik az összesítő, sajnos van mikor magam miatt, de kiegyenlített meccs. Évek telnek, de még mindig nehezen rakok le egy-egy ismeretséget, rok...

Ez a hét...nem is tudom, milyen szóval illessem az elmúlt pár napot. Mintha sohasem akart volna vége szakadni. Úgy éreztem, hogy csak sodródom, a hirtelen telefonok, a betérő ügyfelek, a határidők között és minden nap végén az ad koronát a napomnak, hogy az emberhez bújhatok és kiropogtathatom a gerincemet amikor aludni térek. Imádok reggelente a munkába sétálni, ahogy az eső valakiből a hisztérikát, másból a passzív énjét hozza ki, más meg csak örül annak, hogy "van két füle, mégsem szatyor", ahogy a testvérem határozza meg az egyszerűségében boldog embereket. Bedobom a lejátszóba a kedvenc zeném, lehetőleg olyat, amire szívesen táncolnék ha tudnék és elindulok. Tegnap reggel a monszun eső közepében panaszkodtam el magam, hogy: ez a nap, már most látom, egy borzalmas dolog lesz. A páromtól a férfias hallgatás és a hisztire nem reagálás helyett ennyit mondott: hogy lehetsz ilyen negatív? Milyen hozzáállás ez? Igaza volt. Nekem is, ugyanis mintha a tegnapi napon vonzottam ...

Vagy csak én érzem így magam?