Le Café de Capucine

Vége és kérem, minden úgy ment mint a karikacsapás. Öröm a köbön, mindenki ajándéka időben eljutott a gazdájához. Nèztük a fényeket, eltelve a szentestei halászlétől. Mosolyok és másik szobába száműzött fotel, amit a fenyőfa dúrt ki a helyéről. Telnek a napok, mindjárt szilveszter, a hűtőnk még most kezd el fellélegezni a kievett maradékok súlya alól. Vicces és olyan dekadens egész nap zserbót és töltött káposztát, halászlét, kacsasültet...minden olyat megenni, amivel a család megörvendeztetett minket. Mikor hazaértünk az ünnep után, úgy éreztem magam, mint az a vállalkozó szellemű utazó, aki az egész otthonát be akarja pakolni a bőröndjébe, ráül, hogy becipzározhassa azt. Így kellett bepakolni a mélyhűtőt: ha beraktam valamit, a többi 2 fiókot fogni kellett, hogy  ki ne nyíljon. Jómódunk és ellátásunk határtalan. Ma reggel már úgy felbátorodott a gyomrunk, hogy 2012-őt egy "Zsibis" lángossal búcsúztattuk az év utolsó vasárnapját. Viszont megsütöttem az utóbbi 2 hónap kedv

Minap, megláttam a hirtelen ötletből megvásárolt akciós mascarpone krémet a hűtőben. Még nem használtam máshoz, csak a húzogatós desszerthez. Faviccet félretéve, tiramisu (tira-mi-su: (te) húzz engem oda). Ezek az olaszok, még a desszerteknél sem tudnak a fenekükön maradni. A mascarpone sűrű, édes, émelygős dolog, amit nem tolerálok egy desszertnél, ezért kicsit könnyebb köntösbe öltöztettem. Kevés tejjel és tejföllel lággyá és kiegyensúlyozottá válik, egy friss jelenséggé. Ajánlom figyelmetekbe, élet a karácsonyi zserbón és bejglin túl.   Stracatella kehely, kekszágyon Hozzávalók: 250 ml mascarpone krém 2 evk tejföl 2 dl tej 1 evk cukor csipet só 1 evk kakaó (cukrozatlan!) 3 kocka csokoládé+ kevés a díszítéshez 100 g kókuszos keksz Elkészítés: A kakaót és a kekszet törjük össze. A mascarponéba keverjük bele a cukrot, a sót. Mivel nagyon sűrű, fokozatosan keverjük bele a tejfölt, apránként a tejet, végül a 3 kocka apróra vágott csokoládét. Nagyjából

Eddigi minden készülődésemet felborította a múltkor meglátott gyönyörű kacsa. Eldöntöttük, megsütjük, megesszük mint a nagyok, naranccsal, krumplipürével. Elregélem, hogy egy narancs levét egy evőkanál cukorra öntöttem és forraltam, majd ráöntöttem 2 dl fehérbort és egy teáskanál sót. A kedves kacsát, ami akarata nélkül jóllakatott minket. megsóztam és borsoztam. Néhány gerezd narancsot megfosztottam a fehér hártyájától, hogy nehogy megkeserítse a kacsát. Belemetszettem a bőrébe és megtűzdeltem vele. Tegyük bele egy tűzálló tálba, öntsük le a narancsos boros sziruppal, majd fedjük le alufóliával, tegyük bele a sütőbe.       Szentestei lakoma lett volna belőle, viszont még gyermek vagyok lelkiekben, puding ahhoz, hogy ne a családi körben legyek szenteste. Egy nappal az esemény előtt visszatáncoltam és kisírtam, hogy a családommal legyünk. Minden alkalommal, hogyha baromfit készítek elő a sütésre átfut az agyamon, hogy voltaképpen, miért is teszem ezt szegény állattal.

Nem tudom én, mit mondjak erről az egész tömeghisztériáról. Sunyi módon az emberek tartós élelmiszert, konzerveket és palackos vizet vesznek, de fennhangon hirdetik, hogy ők bizony ilyen baromságban nem hisznek. Lehet, de azért a zombis, világvége filmekben hasonló attitűd vehető észre: minden és mindenki elpusztul, de ÉN, életem főszereplője túlélheti a zűrös időket néhány konzerv májkrémmel, sólettel és toros káposztával.  Föld alatti "biztonságos" bunker Laikusként annyit veszek észre, hogy leleményes kereskedők meglovagolják ezt a morbid lovat, nem szégyellnek bort árulni ilyen címkével, bulit vagy kiárusítást szerveznek. Gonosz dolognak tartom, a másik félelmét és bizonytalanságát néhány petákra váltani, de kétségtelenül az elmúlt évek egyik legjobb üzlete. Megszaporodtak a NG Channel-en a világvége várókról és földönkívüli látogatókról szóló műsorok, szinte végtelenítve, külön napot szerveztek az "eseménynek": Világ vége maraton, nézzék és élvezzék! Csa

Ady Endre elvét ma én is magamévá teszem. Ugyanis a mai napom, közelített a top szívatós napokhoz az elmúlt időszakban. Reggel 8 óta vonatozom, 2 órát tölthettem imádott Szeged városomban, azután visszaülhettem a vonatra, hogy fél hétre leszálljak, megint Debrecenben.Az elmúlt hetem tanulással töltöttem, egy olyan tantárgy tanulásával, amit sem érdekesnek, tanárságot felhagyóként sem szükségesnek nem tudok tartani. Ez az egy tantárgyam van még hátra, hogy államvizsgázni mehetnék. Megbuktam és nem látom hogyan tanulhatnék ennél többet, hogy végre lezárhassam ezt az időszakot. Nemrég értem haza és a férfiember vacsorával ÉS mégis rendezett konyhával várt haza, ez ad tartást az estémnek.

Délelőtti többé-kevésbé tanulásom egy hirtelen napsugár világította be délután. Ma én választhattam filmet a moziban. Mikor elkezdtünk közösen eljárkálni, eldöntöttük, hogy a másik kedvéért bizony elviselünk egy egy filmet, amit csak a másik szeret. Persze létezik egy középút, amikor mindketten ugyanazt vágyunk megnézni. Eddig kivétel nélkül beleválasztottam a saját fellángolásaimmal. Egy nagyon nagyon furcsa lengyel film, a kedvenc festőm, Id. Pieter Brueghel életéről. A plakátot megláttam, beleszerettem a színeibe, mindenképpen látni akartam. Hogy ha el tudtok képzelni unalmas filmet!! A páromnak jobban tetszett mint nekem, én nagyon csalódott voltam, mert előtte olvastam az életrajzát és annyira érdekes figura lehetett és egy forrongó szellem egy forrongó országban, Flandria aranykorában. Nevetséges dolog volt az, hogy a szakértő közönség 2 táborra oszlott: 1. aki nem tudta mire ült be, így megilletődött és kínjában kiszaladt, 2. a filmes felső, sznob értelmiség, akik minden mozzan

Nem tudom, hogy kinek mi a semmi doboza, de abban biztos vagyok, hogy van. Nem negatív dolog ez, nem szedàlt állapotról beszélek. A semmi doboz az a hely, ahova az agyunk pihenni vonul vissza. Helytelenül a fogalom alkotója csak férfiak szàmára tartja fenn, pedig nekünk is kell ilyen üres járat. Nekem minden alkalom, amikor kávézom, ilyen. Nem vàlaszolok a kèrdésekre, nem reagàlok ès igen, nem biztos, hogy gyorsan lehet ilyenkor beszèlgetni. Csak mélàzni, hümmögni és nèha felmosolyogni. Szegeden a kávéhàzak sarkában hódoltam a dobozomnak, régi régi cimbikkel, sutyorogva és nevetgélve, néha hangosan, mikor nem csak kávé volt a rendelés, művészetről és életről folyt a szó. Máskor szomorúan zuhantunk önsajnàlatba, kis életünk problémái miatt. Debrecenben reggeli rituálém magamban, vagy a délután az egyetemen új baràtokkal, papírpohárból főzésről beszélgetve.

 Történt hetekkel ezelőtt egy találkozásom a kommersz művészet legpirosabb bugyrával. Ugyanis olyan szép autót mint a Mini Morris, még sohasem láttam, főleg, hogy vászonra nyomták és képként árulták a szakértő közönségnek, egy hipermarketben. Látszik a képen a kedves, kerek fényszórója, a picike indexlámpája és az összetéveszthetetlen karosszériája. A múlt hét vasárnap vitt oda megint az utunk, már nem is reménykedtem abban, hogy maradt a képemből, de szerencsésen az utolsót még elcsíptem. Úgy örültem neki, minden alkalommal mikor a kosaramra néztem elmosolyodtam a boldogságtól. A kedves férfiúm a kocsi részlegen tartotta egyensúlyban a nemi szerepeket, legalábbis ezt hittem. Fél óra múlva találkoztam vele, mikor messziről közeledett, akkor kiszúrtam, hogy valami zavarja, mosollyal vegyes zavar. Kérdezgettem volna, de nem válaszolt, csak azt hajtogatta, hogy: -Most nem vehetjük meg ezt a képet! Máskor, majd holnap visszajövünk! Nem engedtem: -Ha nem tetszik, majd megveszem magamnak!

A buszozás számomra, mindig hosszú és kényszerű utazási forma volt, meg lehet szokni, ha az ember diák, ha jó áron akar eljutni A-ból B-be. Persze ha álomkóros lennék és 150 cm magas, akkor akár élvezhetném is. Elindultunk 3 órakor Debrecenből, de akkor még nem tudtuk, hogy milyen keserves lesz odáig eljutni. Az utazási irodánk az eddig számomra sohasem látott káoszban működött, ahol senki sem ott szállt fel és akkor mikor meg volt beszélve. Viszont azoknak nem akartam volna a helyében lenni, akik reggel 5-kor egy kihalt autópálya leállóban várták a buszt és az elhajtott mellettük. Prózai oka van: elfelejtkeztek róluk. Mivel telefonszám sem volt megadva a tájékoztató levélben, 50 km után vették észre a hiányt, vissza kellett fordulni. Végigaludtam a mizériát és a kiesett óra után ugyanazt a benzinkutat láttam, mint elalvásomkor, kérdeztem a párom, hogy én halucinálok-e, az ő válasza: "Ne akard tudni." Szerződést kötöttek a mi időnkre, hogy reggel felvesznek és este lerak

Mint ahogy annyi honfitarsunk mi is a decemberi programok közé iktattuk a bécsi forralt bor iszogatást egy és andalgást az irreális árak tengerében. De ne galoppozzunk ennyire előre. A december már első napjától fogva programot jelentett és fog is, amíg mindenki arcán nem látok éteri nyugodtságot és a családi hazatérés mosolyát. Mikulásra elkészültek a kis tasakok, amibe beleraktam lehetőleg mindent, amit kis országunk édesség néven gyárt. Fontosnak tartom, hogy ilyenkor is támogassam a hazai piacot. Más okom is volt, mert kedves barátnőm hazahozta a párját, először Magyarországra. Országimázs, minden amit egy külföldi tapasztal, legyen az egy félrevezetett útbaigazítás, egy rosszul visszaadott összeg, hogy jogosan azt gondolják a vendégeink (igen, mindenkié), hogy "Magyarország, én így kerüllek". A péntek esténk hamar eltelt, mert meglátogattak minket, csak azt sajnálom, hogy olyan hamar eltelt. Remélem, hogy a hideg ellenére csak jó emlékeket visznek haza, Londonba. A vi

El tudom képzelni, ahogy a szakállas idős úr, Ho-Ho-Ho-t kuncogva kinyitja a tetőről az ablakunkat. Szerencséje, hogy a nagy vörös építő gépezet lapos tetőket tervezett az épületek tetejére és hogy mi pont alatta lakunk, így a kezét sem kell jobban kinyújtania, amikor beteszi a csomagokat a két ablakunk közé. Családjaink és barátaink remélem örülni fognak ennek a kis figyelmességnek, amivel nem csak a hasuk, hanem a szemük is ráhangolódik a decemberre.  

Borzasztó félős egy portéka vagyok, igazi puding, aki puskacsőből kilőve reagál egy zombis filmre. A fém konyhapultokról mai napig a Jurassic Park jut eszembe, amikor a gyerekek odabújtak a velociraptorok elől. Olyan aki nem meri lerakni a padlóra a a lábait, mikor a Szörnyecskéket nézte 10 évesen. Az igazsághoz hozzátartozik egy olyan apuka, aki előszeretettel fogta meg a gyerekbokákat, főleg, mikor egy zabszem sem fért...tudjátok hova. Mondd, kedves olvasó, ha mered, hogy te nem álmosodtál el ettől a szempártól... Pár hete valamilyen rejtélyes okból ott ragadtam egy macskákat bemutató műsor előtt és akkor, akkor rajongó lettem. British shorthair. Csakis ilyet vagy semmilyet. Nagy, kövér, grafit szürke kandúr, aminek csillogó borostyánszínű a szeme...egy olyat még a mi kutyás háztartásunkba is el tudnék képzelni. Az a tény, hogy ilyen macska somolygott a Alice feje felett Lewis Caroll regényében, még inkább emelt az ázsióján és a kedvencek temetőjében is. Elültetett egy go

Most, hogy nagyjából letudtam a kötelezettségeimet, nem marad más, térdig kell gázolnom az első karácsonyomba, mint háziasszony. Most ilyen fontos dolgokon jár az agyam, amit eddig évekig csak egy mordulással ráhagytam azokra, akiknek van kinek ajándékozniuk. Hálás vagyok a családomért, viszont az, hogy van egy párom is, megemeli az ünnepről való gondolkodást. Nem akarok esztelen módon költekezni, már csak azért sem, mert a jövő évet nem szabad pucér fenékkel, egy peták nélkül kezdeni. Viszont nagyon szeretnék adni, úgy tervezem, hogy akiket ismerek és szeretek meglepődjenek és nagyon örüljenek, hiába nem olyan nagy dolog amit kapnak.  A tömeg kiszorítja a szuszt belőlem, főleg olyan boltokban, ahol karácsony nélkül is nehéz megfordulni egy egy levert dolog nélkül. Felbátorodtam, ma nem kevesebb mint 8 Mikulás csomag készítésébe fogtam. Arra gondoltam milyen aranyos lenne, ha én magam, kettős bal kezével készíteném a zacskókat, amibe az édességeket rakom az ablakba. Utána mosolyogva

Mint a csokis bejegyzésemben is megemlítettem, éppen iskolai kötelezettségeimet nyögöm és vergődöm a rám rakott pihe súly alatt. Ez a viselkedés saját magam fejrázását és szemforgatását írja körül, magamra vagyok mérges, amiért nem csináltam meg mikor még bírtam, miért nem szorítottam össze a fogam és kinyögtem. Inkább a katalógus aláírása helyett elmentem kávézni, vagy a tanszékre, hogy fessek. Most a fejemre szakadt 4 ilyen tantárgy, szombatig lesz egy vizsgám és 2 leadandóm. Olvasom ezeket a tudományos igénnyel, egzakt módon megírt könyveket és csak egy dolog motoz az agyamban: nem szégyelli magát az ilyen, hogy ilyenre pazarolja az aktív kutató éveit? Bizonyára a professzora megdicséri, hogy jáj kislányom, milyen szépen fogalmaztál, volt vagy 4 sor! Teljesen mindegy, hogy ugyanazon szó minden szinonimáját felsorolja, mint teljesen különböző fogalmakat. Az a jóbarátok epizód jut eszembe, amikor Joey megtalálja a wordben a szinoníma-szótárat, így lesz egy tömör meghívásból, terjeng

Sűrű hétvége áll mögöttünk. De megérte, több szempontból is, részt vettünk kiöltözve egy doktori avatáson, 4 órával később gumicsizmában 500 fát ültettünk, amitől nem csak zöldnek, hanem szuper-zöldnek érezhettük magunkat és jó ügyért dolgozhattunk. Megkóstolhattam életem legjobb aranygaluskáját és halászlevét. Respect az ÉDESanyámnak. A vasárnapi halebéd egy gigantikus pontyból készült, nem tudtam, vagyis röstelltem mellé rakni egy centit, de azt tudom, hogy minden alá rakott tálcáról lelógott. A másik rejtély számomra, hogy hogyan szeletelte fel szép, egyforma darabokra a kis aranyost. Egy szó mint száz, nekünk, hétfőre is jutott néhány halszelet, amik gondosan megsózva várták azt, hogy a közös életünk no.1 aranyérmes ételévé, Rácz-ponttyá változzon. Elmondva, nem hangzik túl bizalomgerjesztően, hogy "végy egy halat, önts reá az paprikát, hagymát s paradicsomot, süssed" főleg nekem, akit egy nagy hallal ki lehetne kergetni a világból, drága testvérem meg is tette kiskorá

Ennyit mondhatok: fortepan.hu Szeressétek, tiszteljétek. Nézegessétek minél többet, mert ott van a 20. századi magyar ember minden szerepe: feleség, anya, földbirtokos, aranyifjú, jóevő, kártyapártner, katona, osztálytárs. Megható, mert magánemberek és családok egyéni látásmódjába túrhatunk bele, amit az idő és egynéhány nagyon szorgalmas ember közkincsé tett. Az állatok néma és rajongó megfigyelői az életünknek. Ez a néhány kép, olyan bájos, árulkodik a rácsodálkozásról és a rajongó, mosolygó szeretetről. Mert szerintem ezeket a képeket így fotózhatták: bárgyú mosoly-fej félredönt- AAwww! felkiáltás. Személyes kedvencem a jó Szent Ferenc prédikál az ő kis farokcsóváló "madarainak". 

Tegnap megrohant a középiskolás kolis kajálások emléke, minden menzás és anyukám által bedobozolt finomság, egységes jelként mutatva  a szobám helyét: 3/16. Az egyik ilyen favorit volt a porból készített chilis bab, ami olyan egzotikumnak számított egy 15 éves lányka szemében, végül 5-6 vagy 10 egymás után következett adag után mondtam: Elég volt!! Eltelt 8 év és megszületett az igény, tegnap: por nélkül, a zöldségek tiszta ízével elérni a hatást. Jó, jó most már tudom: ezek a dolgok épp azokat a részeket akarják ízként belerakni az ételbe, amire a jó fűszerek és alapanyagok maguktól képesek. Az ételes porok nem azoknak készülnek, akiknek nincs idejük, hanem azoknak, akik nem mernek bánni a fűszerekkel és nem mernek kísérletezni. (Bocs anya, azért te vagy a mesterem a konyhában)  Ha van azon a 20 percen kívül még egy félóránk, akkor készíthetünk hozzá házi tortillát, nagy büszkeség az, amikor felemeled az általad készített tucatról a fedőt és ropog a széle, puha a b

A kihagyhatatlan, megkerülhetetlen iskolai feladatom, az érdekes tantervfejlesztés, ami legalább egy Mont Blanc méretű problémának van beállítva, nem halad. Fizikai elszaladást tudnék produkálni, mikor kinyitom azt a 600 oldalas írást, amit olyan emberek vetettek papírra, akik csak képen láttak gyereket és elvárják egy 5.-estől, hogy plasztikai mozgássorozatot tudjon gyártani. (Köszönjük, fáradjon ki, egyes.)  Classic chocolate pudding -->hol van ehhez a pudingpor? Kérdem én, miért engedik az ilyet alaptanterv közelébe, megértem én, hogy neki is meg kell valamiből élni, de miért ebből? Kikapcsolva a nehezen gyarapodó dolgozatom és a köznevelés bestsellerét karácsonyi receptekkel próbálom feldobni magam. Találtam egy nagyon jó oldalt, ahol a gyomrunkat legeltethetjük, később megéhezhetünk és megpróbálkozhatunk valamivel. Be kell vallanom valamit: feltétlen rajongója vagyok a szép étel, kiváltképp édesség fotóknak. Itt olyanokat találtam, hogy állandó gasztronómiai turkálásom ú

Olyan estének nézek elébe, mint az elmúlt napokban annyiszor: próbálok megoldást találni azokra a megrágandó és igazság szerint kiköpendő csomagokkal, amit nem tudok lerakni. Olyan elmérgesedett, megmerevedett és szőnyeg alá söpört helyzetekről beszélek, amikor akkor úgy gondolod, hogy jogosan teszel szemrehányást valakinek, aztán a következmények, mint egy tóba dobott kő koncentrikus körei elhatalmasodnak, az "én csak őszinte vagyok" felkiáltást hangoztatva töltöd ki rajta a saját csalódottságod és mellőzöttséged. Olyan szemetek, olyan emberek vagyunk. Minden gyarlóságom birtokában azt kell mondanom, hogy a saját hibáimon kívül másokéit is meglátom. Csúnya módon, emlékeztetem is őket a saját félelmeikre és lelki gátjaira. Duzzogva bár, felháborodva, néha hisztisen, végül belátva, de tudomásul veszem azt, ha mástól ilyet kapok. Érdekes módon azok a kapcsolatok maradnak meg hosszútávon, amelyekben ott volt az összetűzés és meg lettek rágva. Másokkal, akikkel mai napig szeret

Az előző bejegyzésben közzé tett reklamáló levél azt eredményezte, hogy csodák csodájára másnap délután felkeresett a kuponvilág és egyből-azonnal átküldték a nyeremény utalványom. Csak kissé ironikusan mosolyogni tudtam, hitetlenül, hogy lám lám Zuckenberg Facebook birodalma micsoda médiagépezet. Mikor tizenéves voltam, az internet olyan nagyon hasznos kütyü volt, amiről tudtam, hogy valahol valakiknek biztosan jól jövedelmez, de az a tény, hogy erre fel lehet építeni egy vállalkozást és kaszálni vele....hihetetlen és futurisztikus. Viszont megelégedéssel tölt el az, hogy hiába vagyok kis kosz a nagy gépezetben, a hangom így is eljuthatott odáig, hogy olvassanak és rossz reklám kategóriába tegyék a levelem, amivel nem kívántak élni.   

Ez a "nyereményem" utóélete.  Tisztelt Kupon Világ Kft.!  XY vagyok, az Önök által meghirdetett "Tart még a nyár" írópályázat egy versenyzője, később mint megtudtam nyertese. Amikor értesültem arról, hogy Hévízen tölthetek egy hétvégét a párommal, nagyon megörültem. Annak rendje és módja szerint megkaptam az értesítést és egy kódot, amit a szállodában kaphatok meg. Visszajeleztem a kollégájuknak, hogy megkaptam a levelét. Ezen kívül tettem fel néhány kérdést kérdést, ami a nyereményem mibenlétére vonatkozott. Ez a levélváltás október 17.-én ment végbe, amelyre még mai napig nem kaptam semmilyen választ. A felhívott hotel hivatkozott  egy olyan kuponra, amit nem kaptam meg az értesítő levélben. Azóta már írtam az úriembernek (?), hogy szíveskedjen érdemben válaszolni a kérdéseimre, próbáltam felhívni az feltüntetett telefonszámot, amely vagy kicsöngött, vagy foglalt volt. A páromnak sikerült elérnie az ügyfélszolgálatot, ahol azt mondták,

Ez a téma a almás őszi kalácsom/akármim szeletelése közben jutott eszembe. Mit kaptunk a nagymamáinktól? Sok disznótor alatt megevett pogácsát, amit csak nekünk csinált (a többi 10 ember csak kapott belőle :D), aprót fagyira, sok megnyerni hagyott kártya és társasjátékot, felvigyázást, ha betegek voltunk, orosz háborús élményeket az ő gyerekkorából, élménybeszámolót a népdalkörből, vagy nyugdíjjas termálfürdőzésből. Sok mosoly, ölelés és feltétlen rajongás. A nagyszülők szentek és sérthetetlenek. El kell mondanom azt a kedves versengést, amit nagymamám támasztott kettőnk között. Akkor kezdődött, amikor felvetettem azt a nevetséges kérdést a Masternek, hogy : Mama, ha házi rétest akarnék csinálni, hogyan tegyem? Erre az több mint 50 éve sütkérező tündérke válasza csillogó szemmel (mint a jó öreg Barney Stinson: Hmmmm Challange accepted!) -Nézzük meg, ki csinál jobbat! Ha előre tekerek 2 napot az időben, amikor jómagam a konyha egy sarkában kuporogtam és sírtam a mócsingos rétes

Ezt a becses címet én veszem először a számra. Olyan csúnyán bánok a "csak" szórakoztató irodalommal, hogy adnom kell egy kis engedményt a műfajnak. Mindig azt vallottam az olvasásról, hogy egy jó könyv igenis előidézhet teljes lelki elégedettséget a nem túl rózsás körülmények között.  A másik ilyen tételem és szabályom az, hogy ha egy könyv nem tud nekem valami pluszt, valami praktikusat tanítani, akkor kézbe sem veszem. Erre hivatkozva nem szoktam egy könyvet a cselekménye miatt elolvasni, értsd regény s ezért van gyomrom kinyitni sokadjára a műelemzésről, a francia libatömésről és éghajlat történetről vagy a falusi disznóvágásról és id. Pieter Brueghelről felütni a kedvenc passzusaimat. Egytől egyig update 1. , úgy ám Viszont nem kaphatna valami ilyen díjat nálam, ha nem szegtem volna szabályt. :D Na jó, én is ember vagyok, aki teenager korában nem az angol táj szépségért és szociológiai csavarjaiért vett Jane Austent a kezébe, hanem azé' kedves olvasó

Mai nap eleget tettem régi adósságomnak, a folyamatos kutyakeresés menhelyről való megoldását is fontolóra vettem. Sohasem szerettem nézegetni ezeket az oldalakat, mert krónikus síró-pityogó állapotba kerülök és magamat is beleértve, átkozom az ember azon tulajdonságát, ami arra késztet AKÁRKIT, hogy kirakjon egy állatot. Ilyenkor helyettük és szégyellem magam. Mondhatja kedves olvasóm, hogy jó jó akko' tegyél te is valamit ezért, ne csak sajnálkozz! Ok, sajnos várnunk kell még ezzel, de nagyon hiányzik egy kis élőlény, egy kis állatka ebből a kis lakásból. A kis körmeinek hangja a  padlón, ahogy ritmusosan, magabiztosan végigcsattog kis birodalmán, mintha ő lenne a gondnok.  Ránéztem a debreceni állatotthonokra, megtaláltam  http://debrecen.zug.hu/ oldalát, ahol nagyon kedves és szomorú szemű állatokat láttam. Mindig tiszteltem ezeket az embereket, akik ezzel töltik a mindennapjaikat, tiszteletem őket a tartásukért, hogy nem roppannak össze ennyi kiábrándultság és fájdalom kö

A lovak csivavája, 80 cm a marmagassága Ezzel a negédes címmel adtam fel apróhirdetést az internet szövevényes rendszerébe, hátha elér pont ahhoz és oda, akinek szántam. Az egész a múltkori írásommal kezdődött, aminek kiváltója egy két szálacska levendula és egy didergő paradicsom volt, amiket itt tartok szerintük fogságban, szerintem életben a negyediken. Azóta nem tudok a föld gondolatától szabadulni. Igaz, hogy mostanában jöttek be az igazán hideg napok, mikor az orrát sem akarja a NORMÁLIS ember kidugni. De ez nem az a háztartás!    Az agyamban a kertes könyvemben bemutatott, sorjázott zöldségek, hajladozó gyümölcsfák szerepelnek, olyan szüretek és befőzések, lekváros napok, amikor a világ végére kívánjuk az újonnan leszedett gyümölcsöt. De milyen szép látvány a téli estéken belesni a teli kamrába! Nagyszemű diót akarok szedni a falevelek közül ősszel, feltéve, ha a kedves Kutyaházi Aladár, fedőnevén házi kedvenc, nem kapja fel előled és szalad vele, hogy téged bámulva rop

Mi olyan ellenállhatatlan Magnum vagy épp a Monopoli-s bácsi bajuszában, hogy a kezemen vagy becses nyakékként akarom hordani? Nagyjából fél éve figyeltem fel erre a jelenségre a divatiparban, azóta elért boldog-boldogtalanhoz, mára a bizsuüzletek legsikkesebb eleme vált belőle. how-i-met-your-mother.wikia.com Emlékszem az első széles körben vetített ilyen bajuszos poénra: Ted Mosby és Marshall Ericsen karaktere úgy teszi nézhetővé a napi híreket, hogy kalapot és bajuszt ragaszt a tévére. Ha nem hiszitek keressétek ki a How I met your mother első évadát. Akkor a Sandy Rivers nevű műsorvezetőnek külön "szettjei" voltak mexico-i sombleroval és kackiás bajusszal, melyeket naponta válogattak kedvük szerint.  favim.com  Azóta ivós játék is nőtt ki ebből a gyökérből. Aminek az a lényege, hogy ragassz fel egy bajuszt valahova a képernyőre, ha valakinek a fejére pontosan ráillik, ürítheted a poharad. Mindenképp ki akarom próbálni! Persze csak a folyadékháztartásom vé

  Az a dolog, amely ellenállhatatlanná teszi ezt a várost, az az odafigyelés (és jól befektetett pénz), az a gondolkodás, mely egy házat nem tud annyira külvárosba rakni, hogy a turisták szeme és ítélete elől "ottfelejtett mulasztás" lenne. Mint a régi falusi porták előtt, a frissen meszelt, gereblyézett házak előtt, úgy itt is mindig valaki gondot visel minden kósza szemétre, firkált házfalra. Jól felfogott érdekük és a tisztaság igénye olyan kombináció, amely miatt megérdemlik azt a profitot, amit az a hömpölygő emberáradat költ el náluk. Végig, ahogy bámultunk ki a városnéző, "Prága gyorstalpaló" busz ablakán, csak egy kérdés motoszkált az agyamban: "Mi magyarok, mit csinálunk rosszul?" Legyen meg mindenkinek erre a saját vesszőparipája válaszként, de én naiv gyermekszememmel egy rész szerencsét és másik rész jó hozzáállást látok. Szerencsét, mert megkímélték a bombázások a 2. nagy háborúban, másrészt NEM azt mondják: "Hát igeeeen, röstelked

Mi így ünnepeltük a négynapos hétvégét, elmentünk Tokajba. Mindig ismerős, mégis állandóan változó kicsiny város, ahol nincs az emberek szókincsében ez a mondat: "Ez volt az utolsó pohár!"

Bevallhatom, ahogy az idő telik egyre inkább kötődöm a földhöz, semleges nemtörődömségem, kinevelt városi létem visszanyúlt paraszti alapjaihoz. Nem vagyok a dekorativitás ellensége, amíg az hasznos. Viszont feleslegesen nem tartok itthon olyan zöldet, ami "csak" a szemünknek szép. Kényszerű egy évem, amikor hazakerültem a főiskola után, munka nélkül, egyedül, a földdel való foglalkozás keretet adott a végeláthatatlan napjaimnak, a monotonitás helyére a napról napra növekedő élet és a türelem lépett. Kertészkedéssel nem csupán egy életformát vehetsz fel, hanem egy egészséges szemléletmódot tehetsz magadévá. Egészséges, mert megtanulsz várni, törődni, tenni azért ami felett nincs hatalmad, mert te csak elősegítheted a gyarapodást, felsőbb hatalom végzi el a csodát. Az utóbbi időben okoskodnom kell, hogy hogyan tudok valami zöldet becsempészni az életterünkbe. Eddig van egy szedett vetett kis fűszeres 2 ablaktábla között, illatos levendulával, majorannával, mentával. Ezenk