Apró lépések, de legalább haladunk: az első kenderház alapkőletétele Magyarországon
Ezen a platformon már beszámoltam arról, valamikor a nyár olyamán, hogy a kenderbeton megkapta az émi nyilatkozatát 2016-ban. Most még egy baba lépéssel közelebb jutottunk ahhoz, hogy elfogadottá, népszerűsíthetővé váljon. Domaszéken (Szeged melletti falu) november végén lerakták az első ilyen technológiával épülő ház alapkövét. Még jobb, tapasztalási célból listára való feliratkozás után ki lehet próbálni! Azért a megjegyzésbe odaírtam, ha ezt pénzért engedik meg, akkor inkább passzolom a 220 km-es utat de nagyon boldog lennék, ha tapasztalhatnánk, testközelből láthatnánk, tapinthatnánk azt a házat. Igen, többes számba írtam, mert szándékozom meggyőzni az ilyen ház előnyeiről a férjemet. Ha még nem hallottatok erről az egészről, itt van a témába vágó írásom az alap dolgokkal. A mellékelt képeken az első ház látványtervei, illetve egy metszete láthatóak és egy pár perces videó. Forrás: kenderhazmagyarorszag.hu