Bejegyzések

Húsételek címkéjű bejegyzések megjelenítése

Raguleves

Kép
Dilemmában vagyok, nem tudom adhatok e pulykát a családomnak. Jó ára van, finom hús, jók az élettani tulajdonságai, DE: Teljesen meg vagyok lőve, mert olvasom a cikkeket, teljesen ellent mondanak egymásnak. Az egyik magasztalja, hogy minél többet együnk, a másik abból indul ki, hogy sok sok antibiotikumot és vegyi rásegítést kapnak a nagyüzemi állatok, meg amúgy is, a pulyka a író szerint egy beteges, csenevész jószág és óva int, hogy a számba vegyem. Pfff ezt matekozd ki. Én magam józan paraszti eszéből abból indultam ki, hogy amikor Amerikában háziasították ezt az állatot néhány száz éve egy erdei állatot hoztak be a háztájiba. Vagyis, az erdőben nem sokat gyógyszerezhették, ellenállónak kellett lennie, szinte igénytelennek kaja és orvosi ellátás tekintetében, mert a túlélés mindenek felett álló. Ha nyomi lenne, nem maradt volna meg. Eleve kevesebb idő tudott eltelni a baromfi háziasításához és tenyésztéséhez képest, nincs annyi ideje meggyengülni, betegessé válni. ...

Ropogós sült csirkecomb, krémes spenótos tésztával

Kép
Az előző bejegyzésben megemlített lábosom, A lábosom társra vágyott, ezért beugrottunk a héten egy másikért, egy nagyon hasznos darabért, amit anyukámtól kaptam, úgy kötöttem ki, hogy öntöttvas legyen és azóta is imádom. Egy olyan darab, ami 50 év múlva is használható. Igen, az tény és való, hogy nem hátfájós embereknek van kitalálva, eleve az edény megvan kb. 3 kg, e mellé jön a belepakolt kaja, amit sütőből ki és be húzni... szóval oda kell figyelni a drágára. Ez az étel számomra azért is kedves, mert egy sor spenótot ültettem tavasszal az ajtónk elé és onnantól kezdve el is feledkeztem róla, ez abból a sorból készült. Sok mindent meg akartam és akarok még tenni a baba születése előtt (befőzés saját zöldségből gyümölcsből, lecsó eltevése bográcsból stb.),de ahogy haladunk előre az idővel, egyre inkább érzem, hogy a hasamnak, illetve neki nem jó, ha túl sokat hajolok előre, görnyedek stb. Egy kis paradicsom nem ér ekkora árat. Annak ellenére, hogy elégé visszafogott az eszközké...

A sonkán és újhagymán túl: Csirke lecsóval, krumplival

Kép
Sziasztok! Ahogy Kőhalmi Zoltán megfogalmazta egyszer az egyik előadásában: a vallásos ünnepeknél, csak a jó részeknél száll be, amikor már enni kell. Lehet, hogy a sonka a szigorú böjt vegetálása után tényleg egy mennyei manna, de ez már ebben az évben nem tudom meg. Így is nagyon jól esett minden roppanós retek és újhagyma a sonkás kalácshoz, ilyen pogány módon is kiélvezem a tavasz minden adományát, ahogy a marokszám a számba tömött friss sóskát, néha még földesen. Húsvét hétfő van és kevesebbet tettem hasznos dolgokat, mint amennyit akartam tenni, többet ettem, mint amennyit a józan eszem megengedett volna, de így alakult, jó volt ez a néhány nap az utóbbi hetek hosszú, ideges hétköznapjai után. Most még azt is egy csodaként értékeltem, hogy a telefon is csak néhányszor csörrent meg munkaügyben. Viselhető. Péntek reggel még belefért egy rövid kirándulás is a Hutákba, ami mindig örömmel tölt el, szeretem a környéket. Szeretek előző este szendvicset csomagolni és másnap reggel ...

December előszele: Narancsos, fűszeres csirke

Kép
Az említett recept, már lassan egy hónapja pihen a telefonomon. Úgy kezdődött, hogy Márton napja ott volt még az emlékeimben és pénteken egy gyors bevillanásra meglátogattuk a kis értékű váltópénzről elnevezett üzletláncot, ahol tévesen a kacsa helyett egy egész csirke került megvásárlásra. Ha lúd nem volt, beértem volna egy másik hápogó jószággal, amit úgy akartam elkészíteni, ahogy a londoni kínai negyedben láttunk, narancsosan, ropogósra sütve! Aznap este P. elment a barátaival iszogatni, így alkalmam nyílt arra, hogy az íródó könyvecskémmel párhuzamosan a lassan sülő jószágot, időnként meglocsoljam, átforgassam, stb. A végeredmény egy wow élmény, amely új szintre emelte az egyszerű sült csirkét. Azóta, ha megkérdezem a vásárlás közben oly szótlan férfiút, hogy ugyan hogyan készüljön ha veszek, egy a válasz: Narancsosan, mint a múltkor. A titka ott keresendő, hogy a savas hozzávalók átpuhítják a szegény állat rostjait és az illóolajok gazdagítják az ízét.  Minél vastagabb, ...

Padlizsánnal rakott gombócok paradicsomosan

Kép
Pár hét múlva megint felszáll velünk a gép és előszezonban meglátogatunk egy új kultúrát. Az agyam már annyira várja, hogy tudatosan, vagy akaratomon kívül az ízekkel is készülünk a mediterrán konyhára. A török utazásunk óta, amikor padlizsán van akcióban, azóta nagy tételben veszem és mindenbe belerakom. Sohasem leszek olyan profi mint a törökök, ha padlizsánról van szó, de próbálkozni még lehet! Ez az étel úgy összesül, hogy esszenciáira sűrűsödik és ez a tömény szaftos, zöldséges dolog spagettire téve nagyon finom egytálételt ad ki. Furcsa helyzet állt elő, ugyanis mikor két pofára tömtük a tésztát mint Shon-goku-ék a mesében, összenéztünk és rájöttünk az étel következő változatára: - Ez olyan finom, hogy nem is kell bele hús! P. kontrázott: - Hát ezért pakoltad át az összes gombócot nekem! Félre ne értsetek, így is nagyon jó volt, nem ok nélkül írom le így a receptet. Nekünk annyira jól esett ez a sok íz, hogy nem volt többre szükség.  Szóval a következő alkalommal bepr...