Le Café de Capucine

Vannak könyvek, amelyeket kivégzel és úgy ahogy végigolvastad, el is sikkad a felejtésben, de vannak olyan olvasásélmények, amelyek utána kitörölhetetlenül beépülnek a lelkedbe és csak azt sajnálod, hogy nem tudod kitörölni az agyadból az élményt, hogy újraolvasd és megint ugyanúgy lenyűgözzön, mint az első alkalommal. Tegnap este gondolkodtam a könyvön, hogy mégis hogyan foghatnék bele az elmesélésébe, vagy egyáltalán, hogy megmutassak abból a meseszerű világból, ami összekapcsolódik a fojtogató, véres valósággal, amivel annyira szinkronban van. Balszerencsémre utánanéztem, hogy az emberek hogyan viszonyulnak ehhez a hangulathoz, tetszett e nekik, háááát nem olyan töretlen a lelkesedés, de nekem mint megrögzött infantilisnak, aki egyszerre próbál igaz is lenni, nekem tökéletes volt. Nem akarom műfajilag berakni egy dobozba sem, mert helyet kap benne várostörténeti leírás, lélektani fejlődéstörténet, picike szerelem és hatalmas adag álomszerű leírás, ami valóság, szociológiai r...

Tegnap lett vége a regényíró hónapnak. Szeretnék néhány mondatban megemlékezni erről az élményről. Emberek, megcsináltam! Kaptam oklevelet is meg minden! 2 éve próbálkoztam vele, eljutottam a feléig, de ott feladtam. Akkor nem így láttam, egyszerűen úgy éreztem, hogy elfogyott a történetből a szusz és belőlem is, mert éjszakázni kell hozzá, összpontosítani kell hozzá és akkor is neki kell ülni a gépnek, amikor álmos vagy, rossz napod volt, vagy csak egyszerűen fázol és nem akaródzik kibújni, vagy sajnálod a családot, mert abban a 3 órában, amit esténként velük is tölthetnél, galád módon a saját céljaidra használsz fel. De most! Ho ho hó! Jelentem, ha nem is mindig, de főztem, mostam, dolgoztam, mérni voltam és mégis összejött az az 50,000 szó. Mire végzek a korrektúrával, lesz abból 60 is. Összehasonlításképp: Harry Potter és a bölcsek köve: 76944 szó, Vagy Az állatfarm: 29.400. Szóval, ha nem is minőségre, mennyiségre már egész bőbeszédű. Hirtelen gondolattól vezérelve vágtam ...

Amíg november van, néhány úriember betartja a ne borotválkozz hónapot. Nekem, ha november akkor évről évre megpróbálkozom a regényírással, eddig kevesebb sikerrel. Magaménak érzem a Gyűrűk ura egy mondatát ezekben a napokban: Vigyázz Frodó, mert ha kilépsz a kapun, egyik lábad a másik után és eljutsz ki tudja hova? - Kkhm kicsit csapongó vagyok.  A regényírás az önnevelésemhez is erősen kapcsolódik. Hogy a fellángoló és könnyen továbbugráló szellemnek adjunk egy betoncipőt, hogy kitartás által letegyen valamit az asztalra.   De a kudarc rutinja néhány dologra megtanított:  - attól, hogy magad előtt is szégyelled a saját történetbeli hiányosságaidat, attól még írhatsz - ha este 8-ra érsz haza, hiába van kint a mosatlan a konyhában, attól még írhatsz - ha álmos vagy, mindig segít az alkotó erőnek egy pohár bor - illetve a határidő nem az ellenséged, hanem a barátod mert saját magad lustaságától ment meg, ha kicsit minden nap eteted.  - minden...

Úúúú ne blamáld már magad 2011-es filmmel, már minden bőrt lehúztak róla! Én még nem húztam le az enyémet, szerencsére mindenkinek mást mond, ami örök érvényű.  Ennek a bejegyzésnek már a blog elindulásakor meg kellett volna születnie, ugyanis vannak olyan olvasás/filmélmények, amik képesek időgépként működni, egy lavinaként maga alá temetni. 2011-ben néztem meg ezt a filmet és a kegyetlensége (kegyetlenül igaz),  ellenére nagyon tetszett. Ne ítélkezzek, abban a időben és helyen ez volt amit tanítottak az iskolában, ami a normális volt. Jackson, Missisipi a régi gyapottermesztő, rabszolgatartó déli állam, ahol az utóbbi 100 évben annyi változott a feketék helyzetében, hogy mulasztás esetén nem megkorbácsolják őket, hanem elbocsátják és annyit keresnek, hogy éppen kihúzzák egyik hónaptól a másikig.  A legnagyobb szipirtyók itt a leggazdagabbak, akik akkora rasszisták, hogy nem hajlandók az alfelükkel sem érintkezni azzal a hellyel, ahol a cseléd végezte a dolgát é...

Kavarognak a gondolataim, nem tud a kezem lépést tartani vele, mert annyi mindent szeretnék leírni erről. Nem akarok sok részletet kikotyogni, mert a saját élmény az igazi. Egy angol srác jegyzi a könyvet, aki annak ellenére, hogy valószínűleg életében nem tapasztalta meg a nélkülözést úgy ahogy az orosz emberek, mégis el tudja mesélni. EL-KÉ-PESZ-TŐ történelmi tudása van az éráról, olyan szintű részletességgel írja le a hétköznapi élet legkisebb dolgait, hogy kaphatsz egy teljes képet. Milyen jegyre mit adtak, kik járhattak a párt külön boltjába, hogy kínozták meg azokat akik politikai foglyok voltak, mit raktak az orosz töltött káposztába, mit ettek a háború alatt a kis falvakban télen, hogy pisiltek a marhavagonban, miközben a gulágra vitték a rendszer ellenségeit, milyen volt a lakáskérdés, hogy nézett ki akkor egy árvaház stb. stb. Nagyon sokat tanultam belőle. Emellett egy az egybe végig tudod követni az emberek gondolkodását és sajnos kombinálását is, mert akkor nagyon is sz...

Vége lett a novembernek és büszkén mondhatom, nem ugrottam meg a lécet. Látható, a feléig jutottam. Megosztom a gondolataimat ezzel kapcsolatban. P. mindig hozzámondta a monológomhoz ezt, mikor magam ostoroztam mert kievéske, lapos, hézagos stb.:  - Kihez képest kevés? Ahhoz, aki, épp munkanélküli, vagy ahhoz, aki diák? Nem tudhatjuk, de azt nem szabad elfelejteni, hogy akármilyen körülmények között vágott bele valaki, le a kalappal előtte, hogy végig is csinálta. Sokat tanultam magamról, ebben az egy hónapban.  Például, hogy nem tudok vezényszóra, vagy előírt ráta szerint írni. Azt gondoltam eddig, hogy megvalósítható. Ha képes voltam kegyelem kettessel átvergődni az elméleti pedagógia vizsgán, akkor egyéb szörnyűségekre is képesnek éreztem magam. Utólag belegondolva, nem véletlenül lett csak annyi, a fölösleges sz@*rágást akkor sem bírtam. Még most is, mikor azt hinnéd, hogy ismered saját magad mélységeit és hogy mi motivál, nem lehetsz benne biztos. A Quimby mondta az...

Elkezdődött a regényiró hónap, visszakerült hozzám kis, hosszú i betűt elegánsan nélkülöző notebookom. Drukkoljatok, hogy minden nap legyen meg az aznapi ráta, 1667 szó. A pálma módszert választottam: ha a lustaságom határt szab vágyamnak, akkor egy egy hónapos keretbe szoritom a bestiát.

Nem tudom, kedves olvasók, hogy vagytok vele, de nekem időről időre szükségem van arra, hogy megmérettessem magam. 2014 az ún. challange-ek éve volt. Az emberi társadalom új mélypontjára érkezett amikor xy feltűnősködő vizes vödör "megmérettetése" hírként volt tárgyalva a híradóban. Gratulálok kedves információ túltengésben szenvedő, első világbeli seggfejek, ez van olyan fontos mint egy lezuhant repülő, vagy egy polgárháború, vagy hogy új koalák születtek az állatkertben. Átgondolva viszont rájöttem, hogy teljesítmény kényszeres világunk csak akkor indítja be a kreatív kapcsolót a fejben, ha határidőt szabunk magunknak, vagy kényszer hatására cselekedünk. Így vagyunk huzalozva, tunyulásra és enyészetre hajlandóak, ha nem tréningezzük magunkat. Mindent megmérünk, számszerűsítünk, strigulázunk, átlagot vonunk belőle, mérnökök világa ez, az iskolai rendszer célorientált és türelmetlen, nincs idő merengeni, nemhogy keresni azt, hogy miért vagyunk itt és most a világon. M...

Gyér társadalmi életemben egy régi jó ismerősöm talált meg. 48 órán belül találd meg a kedvenc versed, linkeld be és kérj meg 10 ismerősöd, hogy tegyen ugyanígy. Megértettem a feladatot, 48 óra helyett egy hétre való gondolkodást adott, amikor is rá kellett jönnöm, hogy a kortárs lírának sem szakértője, sem olvasója nem vagyok. Sajnálom, kedves kortárs költő barátom, annyira örülök a sikereidnek, elolvasom a te írásaidat is, de nem az én nyelvemen szól. Régi vágású vagyok, aki élvezettel fürdik az a múltban. Ez a vers nem csak idejét tekintve régi, hozzá tartozik az én régi emlékezetem. Még mindig szívfacsaró, ahogyan vágyik/vágyunk a szeretetre. József Attila GYERMEKKÉ TETTÉL Gyermekké tettél. Hiába növesztett harminc csikorgó télen át a kín. Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg. Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim. Számban tartalak, mint kutya a kölykét s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak. Az éveket, mik sorsom összetörték, reám zudítja minden pillanat. Etess, nézd - ...

Hogy ismerem e? Sajnos egy héttel ezelőttig nem voltam tisztában azzal, hogy ki ez az úriember és hogy milyen hasznos, színes, egyedi és gyönyörű életművet hagyott az utókor gyermekeire. Mert úti-képes könyveket írt, gyerekeknek. Zseniális. Miroslav Sasek életrajza Az ember alaptermészete kiviláglik abból, amiről beszél. Nekem bevallottam utazáskórom van. Megtanultam együtt élni a zsizsikes fenékkel és a visszatarthatatlan vággyal, hogy folyton alattam berregjen egy busz, vonat, repülő, autó. A munkám nagy mértékben lefoglalja ezt az igényemet, de ez sem tart attól vissza, hogy tervezzem a következő utazást. Az érdeklődésem már régen, iszonyú régen távolra kalandozik. Nem vagyok egy extrém alkat, nem vágyom Kamcsatkára (bár nagyon szép), nekem Európából kerültek ki a nagy ország-szerelmeim és korszakolható érdeklődésem. Adott időszakban elolvastam minden fellelhető útikönyvet az adott régióról és tiszta emlékem a nyári szünetemből, ahogy az izzadt, összefogdosott szemüveglencsémet...

Elcsodálkozom az emberi test komplex, terhelhető, kihasználható és mégis olyan sérülékeny mivoltán. Elég egyetlen kis legó a nagy egészben, hogy távolinak tűnjön az a gondtalanság, ami egoista fejünkben nem az egészséget, hanem napi hülyeségeinket helyezte a középpontba. Sajnos tegnap megtapasztaltam, hogy mikor édesapám lumbágója teljesen eltorzította az arcát fájdalmában egyetlen felüléskor vagy forduláskor, az nem a férfi beteg "focista sérülést" immitáló, túlreagáló manírja. A tegnap estét egy provancei borokról szóló könyv és stílszerűen "passzoló" 1664 sör (Nr1 bierre de France!!!) tette elviselhetővé. Az volt a zavaró, hogy az agyam és testem is friss volt, tettre kész, viszont a hátam nem engedett. Szerettem volna főzni, takarítani, vagy csak betenni egy mosást, akármit, hogy előrébb legyünk, de még felülni sem tudtam. Ilyenkor köszönöd meg, a Jóstennek, az univerzumnak, a szerencsédnek akárminek, hogy ez annyira nem a hétköznapjaid része, hogy leírandó do...

Borzasztó félős egy portéka vagyok, igazi puding, aki puskacsőből kilőve reagál egy zombis filmre. A fém konyhapultokról mai napig a Jurassic Park jut eszembe, amikor a gyerekek odabújtak a velociraptorok elől. Olyan aki nem meri lerakni a padlóra a a lábait, mikor a Szörnyecskéket nézte 10 évesen. Az igazsághoz hozzátartozik egy olyan apuka, aki előszeretettel fogta meg a gyerekbokákat, főleg, mikor egy zabszem sem fért...tudjátok hova. Mondd, kedves olvasó, ha mered, hogy te nem álmosodtál el ettől a szempártól... Pár hete valamilyen rejtélyes okból ott ragadtam egy macskákat bemutató műsor előtt és akkor, akkor rajongó lettem. British shorthair. Csakis ilyet vagy semmilyet. Nagy, kövér, grafit szürke kandúr, aminek csillogó borostyánszínű a szeme...egy olyat még a mi kutyás háztartásunkba is el tudnék képzelni. Az a tény, hogy ilyen macska somolygott a Alice feje felett Lewis Caroll regényében, még inkább emelt az ázsióján és a kedvencek temetőjében is. Elültetett eg...

Ezt a becses címet én veszem először a számra. Olyan csúnyán bánok a "csak" szórakoztató irodalommal, hogy adnom kell egy kis engedményt a műfajnak. Mindig azt vallottam az olvasásról, hogy egy jó könyv igenis előidézhet teljes lelki elégedettséget a nem túl rózsás körülmények között.  A másik ilyen tételem és szabályom az, hogy ha egy könyv nem tud nekem valami pluszt, valami praktikusat tanítani, akkor kézbe sem veszem. Erre hivatkozva nem szoktam egy könyvet a cselekménye miatt elolvasni, értsd regény s ezért van gyomrom kinyitni sokadjára a műelemzésről, a francia libatömésről és éghajlat történetről vagy a falusi disznóvágásról és id. Pieter Brueghelről felütni a kedvenc passzusaimat. Egytől egyig update 1. , úgy ám Viszont nem kaphatna valami ilyen díjat nálam, ha nem szegtem volna szabályt. :D Na jó, én is ember vagyok, aki teenager korában nem az angol táj szépségért és szociológiai csavarjaiért vett Jane Austent a kezébe, hanem azé' kedves olvasó...