Le Café de Capucine

Először is, Boldog új évet kívánok minden kedves olvasónak. Eltűntem a karácsonyi időszakra, álomkóros lettem a két ünnep között. Most is nehezen evickélek ki belőle, pedig a pörgés már nem várathat sokat magára. A nagy pihenést az is magyarázza, hogy karácsony előtt egy nappal kiderült, hogy babát várunk, amit azóta az orvos is megerősített. Nagyon becsülöm a kis csírát, ugyanis eddig nem szabadított rám éhségrohamokat, szuper érzékeny szaglást, savanyú uborkát mézbe mártogatva, sőt eddig a rosszullétek is néhány esetre korlátozódtak. A kabátomban nem kapok levegőt, a természetes légzsákok miatt, illetve már most elhagytam a czipzáros nadrágokat, mert érzem, hogy nyomódik a lúdtojásnyi méhem (ez a mértékegység a dokinál, ornitológus leszek mire kikerülök innen, 4 hónap múlva már strucctojás lesz). Mi lesz később? Vannak dolgok, amiket nagyon sajnálok az étrendemből, de az sem fog örökké tartani, hogy ne ehessem a kedvenc kékpenészes sajtomat, vörösborral és buggyantott ...

Tudom, tudom kedveseim, most épp valami lakásdíszítős, vagy forró kakaós témát lenne ildomos kardélre hányni, de nem bírok magammal. Amit most leírok annak lesz aktualitása most és még hosszú ideig, ha valaki bele akar folyni a szennyvíz kérdéskörbe. Addig amíg, a világ újra kizöldül, mielőtt az ember összepiszkolta volna, szóval még jó sokáig érdemes hallani Országh Józsefről. Mindig elcsodálkozom az emberi hülyeség mellett azon, hogy milyen hasznos dolgokat raknak le az asztalra egyesek. Olyan fenntartható, egyszerű gondolatokat, amelyek mindenki hasznára lehetnek és lesznek, csak szegény, zseniális koponyák egy olyan korba születtek, amikor sokkal több embert érdekel, hogy ki mit beszél ki a másikról a háta mögött a villában és ki kivel fekszik össze. Közben reklámszünet és jobb esetben elvégződik a házimunka, de mindenképp kimennek egy gyors pisire a jó kis kóla vagy sör után, amit a tévé közben elfogyasztottak. Csirr-csurr, utána szépen leöblítik azt a max fél liternyi fo...

A gyakorlatban: majd meglátjuk.  Első körben Mindenkinek Kellemes Húsvéti ünnepeket kívánok! Teljen a sonka, tojás, kalács szentháromságában a bendőtök újra és újra. Mi jól vagyunk, sajnos a ünnepekre annyira sem készültem, hogy egy előre gyártott hungarocell tojást kibiggyesszek a bejárati ajtóra. Az elmúlt hetekben a tikokkal keltem, érzi a szervezetem hogy mocorognia kell, hol a csiklandozó napfény, máskor az elintézendő irodai dolgok miatt. Szerencsére a családjaink nem a kapitalizmus gyermekei, ahol mindig készen kell állni a következő megrendelésre, ismerik még az ünnep és a készülődés örömét, így mindenhol megtömtek minket, mint a lakodalmas kutyát. Tegnap kutyasétáltatás közben amikor épp azt tervezgettem, hogy melyik maradékból milyen sorrendben fogok csipegetni, beugrott egy szó: Maradék-fiesta! Carramba! Hirtelen felindulásból, ha időnk és napsütés is van, ki szoktunk menni a kertbe, ami mindig gyógyító hatással van a kis lelkünkre, viszont mindig arra jövök rá, hog...

Vannak olyan helyzetek, amikor Te leszel az összeférhetetlen, a balhés. Nem akarod bántani a másik embert, de nem tudod tolerálni a viselkedését. Annyiszor voltam akin áttapostak, de én is megfosztottam a másik embert attól, hogy egy korrekt veszekedéssel megkapja a visszajelzését a viselkedése miatt. Így ő maradhat gerinctelen, önző, zsarnok stb. és te maradhatsz a balek, aki a rövidebbet húzza. Ne foszd meg a lelki nemesedés lehetőségétől a másikat a hallgatásoddal és a lenyelt békával. Mondj nemet, legyél nemes.   A társadalmunk nem tudja kezelni ha a másiknak nem tetszik valami. Sem kimondani nem tudjuk, sem elfogadni, hogy valamit elrontottunk. Mondd magadban: ez a helyzet az én felelősségem, ha én is kavartam a szart, az én felelősségem a legkisebb hullámokat kavarni.

http://www.atypicaltypea.com/2011/09/19/happy-monday-43/ Embernek, aki produktív, magabiztos, egy szellemi lény, aki mindenhol ott van. Érted, nem mindenhol - a sarokban, az ágy alatt - hanem odafigyel a körülötte lévő csodára és megéli. A hörcsög, akinek elég, hogy megreked a betömhető, információ moslék alatt, ja közben ki sem száll a kis kerekéből. És a reggelből megint lesz egy újabb reggel, egy kis hétvége és kezded előröl és húzod a szád, hogy megint hétfő. Tényleg ennyi? Nem hiszem el. Azt mondják az okosok, hogy addig élünk, amíg célja és iránya a létezésünknek. De mi van akkor, ha egy első világ beli óriás gyermek vállvonogatásával kezeled és az élet csak eltelik melletted? Érzed az idő múlását és hogy te csak lépkedsz ebben a langyos posványban, amit hétköznapoknak hív a köznyelv, de nincs értelme annak, hogy reggel felkelj.  Valami hiányzik, valami tátong benned, de sem pénzed, sem kilátásod nincs arra, hogy változtass ezen. A téma fel sem merülne a fejecskémben...

Mit lehet egy euróból kapni? Egy velencei kávézóban egy presszókávét. Egy fél tucat perecet Krakkó főterén. Egy falatnyi bon-bon-t Bécsben. Még egy agyag szuvenir nyaralót sem kapsz annyiért! Miről is beszélek? Vagy olyan földhöz ragadt a magyarázat, hogy a kényszerzubbonyból kiszabadultak a kezeim és eljutottak a billentyűkhöz? Ha, valaha eljátszottál azzal a gondolattal, hogy a szeletelt félkilós kenyeret ciabattára cseréld, vagy kedved támadt nyikorgós szárítóra kiteregetni a bugyijaid egy keskeny utca 2 oldalára felszereltél fel. Akkor nem kell mormolnod a kenó főcimzenéjét minden héten, hogy szerencséd legyen. Malacod van, ha nem is napsütötte Toscana, lehet napsütötte Cicilia. Szicilia egy csendesebb hegyoldalán van egy Gangi nevű város, amelynek vezetősége arra vállalkozott, hogy újra benépesiti az öregedő, fogyatkozó várost. Lakói kivándoroltak a nagy Ámérikába, hogy megalapozzák a vastag tésztás pizza és a keresztapák intézményét a nagy vizen túl, persze ott voltak ...

A siker minden (valódi) értéket, amit annak tartasz az életedben lekicsinyel és maga alá rendel. Kielégíti az étvágyát, de csak időlegesen, kicsit mindig többet szeretne szavakban és gondolatban még többre vágyik. Ott a gombóc a torkodban, amit a ki nem mondott vagy kimondott de el nem ismert véleményed vájt magának és érzed, hogy a te agyvizednek is jól esne egy túlfolyás gátló, mint a fürdőkádnak. De nincs, abból kell gazdálkodnod amit a Jóistentől kaptál ilyen célra. Ott a hangerő és egy Andrea Bocelli válogatás cd, vagy egy olaszos csörte összezárt ujjakkal kalimpálva, hogy annyi energiát veszíts a mozdulatokkal mint a kiabálással. Stresszevők esetében a cukrászda felé való kitérő. Én arra esküszöm, hogy ha a plafonon vagyok, ha nem is tudok valamit szétverni, elmegyek futni, ha még arra sincs érkezésem marad egy behűtött pohár bor és szigorú csend. Eltelik pár perc és azt mondod, hogy felnyalábolod magad és elindulsz a konyhába, mert siránkozásból még nem főztek vacsorát. A...

Hétfőn, mikor bánatomat oda dobtam egy írásba, elkövetkezett a csodálatos kielégülés, fellélegeztem. Annyira, hogy elővettem egy építészeti elemzés írásomat, ami itt a blogban is megjelent és beadtam egy építészeti értékekről szóló pályázatra. Csak 2 dologban nem fért bele a kiírásba: kétszeresen ütötte meg a 3500-as felső karakter határt és előnyben részesítik a határon túli épületeket. Sok szép omladozó épület van itthon, de sokszorosa van a határainkon kívül, sokkal kisebb figyelmet kapva. Elküldtem a szerkesztőségbe ezt a kicsit hosszú írást, hogy ajánlom, mint figyelemre méltó építészeti emléket. Megjelentették!  Itt lehet ( újra ) elolvasni.

Az elmúlt heteket átszőtte az az optimizmus, amit a saját tehetségembe vetett hitem táplált. Mit mondhatnék, sokkal több energiám volt mindenre, sokkal nagyobb örömmel végeztem el a munkámat, mert boldog voltam, hogy megint alkotok. Ne aggódjatok, már vége. Mindenkinek mondtam, aki ránk kérdezett,  hogy megpróbálkoztam egy írópályázattal, mert magamat akartam megmérni, hogy képes vagyok e egy történetet kiizzadni elejétől a végéig, úgy, hogy történelmileg hiteles legyek, minden szempontból. Jelentem, végigcsináltam és nagyon élveztem. De mint minden zabolátlan, ösztönös dolgot, ez is annyira elkezdett érdekelni, hogy tanulni akartam róla. Hogyan lehetek jobb. Gandhinak igaza van. * A festésnél sikeresen kigyomlált az oktatás minden spontán megnyilvánulást, amiért késztetést éreztem az alkotásra. Annyira, hogy most már csak görcsöket tudok létrehozni, mert meg kell felelni. Ha valamit boldogan akarsz csinálni,akkor felejtsd el az iskolát, erre kellett rájönnöm, zsebemben 2 di...

Néha szükségünk van egy ilyen nagy kövér macskára, akinek olyan magabiztos kisugárzása van, Emlékeztet egy régi csoporttársamra, akivel mindig jókat nevettünk. Igazi jó barát a mai napig. Neki voltak hasonló megszólalásai a saját képeiről, például: vigyázz, ne érj hozzá a mai munkámhoz, mert megégeti a kezed a tehetségem! Vagy egy klasszikus: megtekintése, csakis napszemüvegben lehetséges, nem bírnátok elviselni a fényét! Tudom, meredek, ő is tisztában volt azzal, hogy hogy nem tud minden nap tisztán zseniálisat alkotni, csak magát doppingolta néhány keresetlen jó szóval. Egyszerű és hatásos módszer, hogy ne ess szét ha kudarc ér. Annyira nagy szükség van a szeretetre, mégis attól az embertől vonjuk meg ezt, akivel a legtöbbet vagyunk. Saját magunktól. Ne aggódj, ha valami hibát elkövetsz, azt a társadalmunk minden adandó alkalommal az orrod alá dörgöli. Duplán nehéz a megoldáskeresés úgy ha még magad utálatára is időt, energiát fordítasz. Konklúzió: melengessen meg minden ...

A hétvége egy lélegzetvétel alatt már át is fordult hétfőbe. Ironizálva, édeskésen énekeljük azt a chansont, hogy: Igy múlik el az életünk, emlékezünk emléééékezünk... Most még csak vicceskedünk ezen, nem vesszük komolyan, de tényleg ez van. Mindig eszembe jut ilyenkor, mintegy mementóként, hogy: mit raktál ma le az asztalra? Nem, tévedés ne essék, nem arra gondoltam, hogy hány papirt tologattam egyik helyről a másikra, hány embert szolgáltam ki, milyen információkkal láttam el őket, mennyit költöttem...nem. Mi volt az a napodban, ami előre visz a céljaid felé? Épitettél e ma (gondolat, gesztus, emberi interakció) valamit, ami jobbá tett téged? Volt ilyen? A válaszom nem lesz meglepő, néha nem tudok ilyen momentumot kiemelni a napomban. Sőt olyan is elő szokott fordulni, hogy nemhogy épitő, romboló vagyok. Sajnos nem mindig a jó időben veszem ezt észre. A műterápia első ismert páciense: Vincent Van Gogh Viszont a javamra irhatom azt, hogy strigulázom a jó dolgokat az életembe...

A 2014-es év, úgy látom megelégelte a komfortzónámat, a családi vállalkozás jobban muzsikál nélkülem. Nagyon örülök neki, mert, nem tudtam annyit hozzátenni, amennyiért, pénzben kifejezve alkalmaztak. Nagyon, nagyon hálás vagyok a szüleimnek, hogy ebben a kizsákmányoló világban, ahol volt képe az államnak 40.000 bagót adni egy óraadó diplomásnak, egy hónapnyi masszív fárasztásért, tudtak anyagilag segíteni, támogatni, amíg egyedül voltam mint a kisujjam és mit szépítsem: kajára és lakhatásra sem volt elég a keresetem. Telnek az évek és a 8 órából lett 4, a négyből 0. Meg tudták tenni azt, amit csak nagyon kevesen: fokozatosan veszik le a fiókáról a kezüket. Miért nehéz? Mert csak addig tartanak függésben, amíg rászorulok, ahhoz is erő kell, hogy idővel függetlenedj a saját gyermekedtől és ne akard mindenképp benyomni valahova, hogy biztosítsd a jövőjét. Bizalom kell ahhoz, hogy a képességeire szorítsd és úgy ítéld meg, hogy nincs rád szüksége.    Meg vagyok rémülve, de adre...

Zseniális húzás. Nincs mártiromság, nincs sírás, csak egy jelenbe beleejtett üzenet, ami most is tart. Itt szeretnék megemlékezni arról a prostituáltról, arról a csöndes harcosról, aki nem átallotta egy az egybe ráírni az adott bankóra, hogy sajnos nem tisztességes módon kereste meg. Palackposta a 21. században, hány kézen járt végig, amíg valaki meglátta? Akárkihez került, nagyon jól tette, hogy megosztotta az üzenetét a világhálón. Továbbmegyek: ennél jobb elrettentő reklámot nem tudnék kitalálni annak érdekében, hogy a most tizenéves, huszonéves, nemzetközi monopolyba belekezdő naívák ne erről a végéről ismerjék meg a dolgok menetét. Tőlem is az a minimum, hogy továbbküldöm az üzenetét.

Ilyen témában még nem született bejegyzés, viszont annyira feltöltődtem azzal a ténnyel, hogy kitűztem a céljaimat erre az évre, hogy muszáj beszélnem róla. Évek óta írom ezeket a listákat, hol a füzet hátuljába, hol a konyhai "üzenőfalamra", arra a parafa lapra, amire minden olyan képet felteszek, amik erőt adnak, visszamosolygom rájuk és a legfontosabb minden nap végigfutok rajtuk a szememmel. Nem kell nagy dolgokat elképzelni, nem toszkán villa (bár miért is ne?), jacht az öböl vizén, nem is egy Hugo Boss modell. A leltáram a családom képéből áll, ahogy a karácsonyi vásárban fújják a forró kakaót, kiegészült egy év múlva a MI első közös képünkkel, ami aznap készült, amikor először szabadultunk ki a tavaszba a hosszú tél után. Minden nap melenget. Ja és persze az év céljai listám. 2 éve végszónak felírtam, hogy megtalálom az emberem, egy éve munkahelyet akartam találni, az volt a kezdés. Átnéztem, számba vettem, 2013-at és utána rituálisan széttéptem, mert az a villamo...