Kettőezertizenhétben, bekopogó esztendőben.
Először is, Boldog új évet kívánok minden kedves olvasónak. Eltűntem a
karácsonyi időszakra, álomkóros lettem a két ünnep között. Most is
nehezen evickélek ki belőle, pedig a pörgés már nem várathat sokat
magára. A nagy pihenést az is magyarázza, hogy karácsony előtt egy
nappal kiderült, hogy babát várunk, amit azóta az orvos is megerősített.
Nagyon becsülöm a kis csírát, ugyanis eddig nem szabadított rám
éhségrohamokat, szuper érzékeny szaglást, savanyú uborkát mézbe
mártogatva, sőt eddig a rosszullétek is néhány esetre korlátozódtak.
A kabátomban nem kapok levegőt, a természetes légzsákok miatt, illetve már most elhagytam a czipzáros nadrágokat, mert érzem, hogy nyomódik a lúdtojásnyi méhem (ez a mértékegység a dokinál, ornitológus leszek mire kikerülök innen, 4 hónap múlva már strucctojás lesz). Mi lesz később?
Vannak dolgok, amiket nagyon sajnálok az étrendemből, de az sem fog örökké tartani, hogy ne ehessem a kedvenc kékpenészes sajtomat, vörösborral és buggyantott tojással és utána ezt megfejeljem egy olyan espressoval, ami megdobogtatja a szívem. Legalább lesz egy új kis ember, akinek ezt meg kell majd tanítani, hogy rozskenyérhez Camambert, az olajbogyó magokkal a legfinomabb.
Szóval most alig várom a tavaszt, hogy a friss zöldségeket ehessem és minden olyan szuper kaját a saját kertből, ami jó a babának.
Megírtam ezt ide, mert nem vagyok babonás, mert örülünk neki, de nem szándékozom mindent ennek alárendelni. Nem lényegülök át ősanyukába, attól hogy az IS leszek.
A hozzárendelt képet érdemes valahova kitenni, főleg azoknak a sorstársaknak, akiket nagyon hamar elkap a gépszíj és hajlamosak "túl" csinálni a dolgokat, minden mást elhanyagolva.
2017 jelszava legyen az egyensúly, kitűztem magamnak erre az időszakra ezt a leckét, vagyis kezeljük a helyükön a dolgokat, mert mindennek megvan a funkciója az egészet tekintve. Ez a kedves kis segg állú figura már tudja.
.
A cím Deák Mária, Búék című verséből van.