Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2019

Negrenibe kéne menni, régiséget kéne venni! Első körösfeketetói vásáromról

Kép
Sziasztok! Október elején történt az esemény, de kikívánkozik, mert alig ismertem eddig, lehet, hogy ti is így vagytok vele. Talán a sorszámozásból lehet sejteni, hogy nem sikerült olyan rosszul ez a kiruccanás, reménykedem benne, hogy jövőre visszamehetek és láthatom a tavaszit is, mert ott van még állatvásár is!! De ne nyargaljunk annyira. Még nyáron találkoztam azzal a hirdetéssel, ami egy napos kirándulást mutatott be és invitálta rá a debrecenieket. Nos, amikor megláttam, annyira jó hangulata volt és az a helyzet, hogy az utóbbi 3 igen, három évben nem léptem át az országhatárt. Tudjátok terhesség, pici babás lét, de lélekben és könyveken kereszül Perutól Japánig utaztam. Úgy kellett már nekem egy kis kaland, mint egy falat kenyér. Olyan nyugger kaland féle, ugyanis rájöttem aznap hajnalban, amikor végignéztem az utastársakon, hogy kicsit koravén az érdeklődésem.   Szerencsére pont olyan barátnőt vittem magammal, aki elvetemült mint én. Nemhogy ezt nem bánta és elviselte, ő i

Túrógombóc diétásan

Kép
Sziasztok! Kedves olvasó, most, hogy beugrottál a bulváros főcímnek, megkérdezném: Számodra mit jelent az, hogy diétás?  Melyik diétával kell megegyeznie? Ja, hogy mindegy, csak ne hízlaljon? Ok. Nem fog, ha így készíted. Amikor ilyen címet olvasok, mindig eszembe jut, hogy vajon mit kotyvasztott össze az illető, azért a kompromisszumért, hogy rámondhassa, hogy egészségesen eszik.  Mennyi többletmunkája van abban, hogy egyen - teszem azt - egy somlói galuskát. Inkább edd meg jó szívvel a kedvenc cukrászdádból és tűzd ki magadnak, hogy ezt a kihágást egy hónapban egyszer követed el. Mert sohasem az élelmiszer, hanem a fogyasztói szokások a hunyók. Visszatérve, ez a túrógombóc nem kotyvalék, ugyanis jó állagú, nincs fűrészpor íze és nem vesz több időt igénybe, mint a búzadarával készülő klasszikus. Ma a piac után meglegyintett a megszokás szele, hogy bemenjek a közeli hiperbe, hogy grízt vegyek, mert ugye úgy tanultam, hogy azzal készül és kicsit féltem is, hogy ha beleugrom az

Az a fránya negyedik dimenziós teleportáció!

Nem tudom, hogyan vezessem be ezt a dolgot a racionálisan gondolkodó embereknek a környezetemben, leginkább csak zavart mosolyokat kapok, vagy hirtelen témaváltást. Talán az az oka, hogy itt megjelenik, hogy megnyugtathatom a tudatom, hogy nem kell mindenre logikus magyarázat, csak megtörténik és nem feltétlenül rossz.  Igazi Sherlock Holmesnak való munka, kíváncsi lennék mit mond erre. Történt velünk egy olyan dolog, amire 5 spiritualitástól teljesen mentes ember mondta egybehangzóan, hogy: - ??? Mivan? Szombat reggel, P.-nek korán el kellett mennie dolgozni. Már 7-kor elindult a megye másik végébe. Később felkelt a prímadonna és a reggeli biliztetés közben kikönyörögte, hogy hadd fogja a kezében a karika gyűrűmet. Mostanában ez a mániája, elkéri mindkettőnktől és retiküllel, kalappal a fején jár kel a lakásban, peckesen tartja fel a gyűrűket a kezén, le ne essen. Odaadtam neki, még akkor is fogta, amikor ráfektettem az ágyra, hogy átöltöztessem a pizsamájából. Forgott, hadoná

Brassói aprópecsenye borsóval

Kép
Sziasztok! Képzeljétek el, a finisben vagyunk, most már egészen pofásodik a házikó. Állandó napfény, nincs több hideg köves burkolat és a picurt felébresztő tűzoltó sziréna. Elkezdtem kivülről szemlélni a folyamatot, mert az agyamnak még szoknia kell, hogy nem a üres tereket látom. Mintha másnak az agyszüleménye lenne. Van most már konyha!!! Vannak vécék, amikben van víz! A zuhanyrózsa olyan igazi, hogy apukám a múltkor meg is fürdött tőle, mert rosszkor volt kíváncsi. Már csak ezt a töménytelen mennyiségű cuccot kell valahogy odagardírozni, lehetőleg úgy, hogy egy rokonnal se rúgjam össze a port nagyon komolyan. Tudjátok, van az a mondás, hogy: A pokolba vezető út is jó szándékkal  van kikövezve.  Ez pontosan az a szituáció, amikor a sok sok segítség és jóakarat annyira erős, hogy kár keletkezik. A másik csak csendesen szitkozódik, ha nagyobb a baj kieresztem a hangom. Mert a kommunikáció és csapatmunka nagy fegyver, csak az a baj, hogy mindenki utólag használja: "hogy kel

Sajtleves

Kép
A következő étel csak úgy dúskál legalább 1 db sok e jelűt tartalmazó hozzávalóban, ugyanis a tömlős sajtnál mesterségesebb, élelemezésre szánt eszköz nem nagyon akad a házunk táján. Csinálom itt a marketinget a kajának, ugye?! A sajtleves szintén gyerekkori kedvenc, amibe anyukám még zsemle kockát is pirított, hogy ropogjon benne valami plusz, de anélkül is finom. Most nagyobb koromban kimerült a fogyasztásom abban hogy a gyerekem kis tányérkájának alján meghagyottat ettem meg. Tudjátok mértékletesség, csak hogy meg ne kívánjam. De a többiek jót ettek belőle. És hogy miért adok Z-nek, ha annyira ellene vagyok? A végletesség nem jó tulajdonság, megadom neki a lehetőséget, hogy megkóstolja, ha akarja, mert imádja a sajtot, előbb lopná ki a hűtőből, mint egy tábla csokit. De úgy látszik az ő ízlésével annyira nem passzolt, 2-3 kanál után otthagyta. Azért titkon örültem, mert így több jutott nekem. Nagyon jó hogy tényleg hamar, kb. 15 perc alatt elkészültem vele a tűz begyújtástól a

Raguleves

Kép
Dilemmában vagyok, nem tudom adhatok e pulykát a családomnak. Jó ára van, finom hús, jók az élettani tulajdonságai, DE: Teljesen meg vagyok lőve, mert olvasom a cikkeket, teljesen ellent mondanak egymásnak. Az egyik magasztalja, hogy minél többet együnk, a másik abból indul ki, hogy sok sok antibiotikumot és vegyi rásegítést kapnak a nagyüzemi állatok, meg amúgy is, a pulyka a író szerint egy beteges, csenevész jószág és óva int, hogy a számba vegyem. Pfff ezt matekozd ki. Én magam józan paraszti eszéből abból indultam ki, hogy amikor Amerikában háziasították ezt az állatot néhány száz éve egy erdei állatot hoztak be a háztájiba. Vagyis, az erdőben nem sokat gyógyszerezhették, ellenállónak kellett lennie, szinte igénytelennek kaja és orvosi ellátás tekintetében, mert a túlélés mindenek felett álló. Ha nyomi lenne, nem maradt volna meg. Eleve kevesebb idő tudott eltelni a baromfi háziasításához és tenyésztéséhez képest, nincs annyi ideje meggyengülni, betegessé válni.

Éjjeli látogató

Sziasztok! Most hogy már elzártam a tűzhelyet, leültem. A kötelező virtuális teendőkön túl kicsit megfeszítem az elmém zárt ajtaját és bepillantást engedek, abba ami mostanában foglalkoztat. Hullámzóak voltak az elmúlt napok, kicsit drogos látomásnak tűntek, főleg a kialvatlanság és a folyamatos elintézni valók miatt, ahol agyban ott kell lenni. A fennmaradó időben amíg el nem aludtam ültő helyembe este olvastam egy fantasztikus regényt, nem a minősége, hanem a besorolása fantasy. Amúgy jó kis könyv volt, annyira, hogy adott a hétköznapoknak egy kis plusz hangulatot, egy kis varázslatot, mi lesz a szereplőkkel, tetszett a koncepció és alternatív valóságok jártak az eszembe, milyen nagyszerű történetek szunnyadnak ebben a hipotézisben. Szegény Z. miatt volt rossz kedvem, sajnáltam, hogy nem jó a közérzete. Elkezdődött egy új korszak az életünkben: "Anya, gyere aludni velem." Ez a félünk a sötétben és szörnyek vannak az ágyam alatt időszak.  Még sohasem mondott ilyet mert