Le Café de Capucine

Sziasztok! Valahogy az itthoni hangulatunka a héten ráült a búskomorság, pedig nincs rá okunk. A héten eljutottam megnézni a kis testvérem várva várt kisfiát, akivel alig tudtunk betelni, olyan pici és olyan tökéletes kis emberi lény. sokszor eszembe szokott jutni, ahogy olyan védtelenül feküdt a kiságyában. Közben itthon a miénk, aki sohasem volt a picurka kategória, igazi nagylány, önálló akarattal és elképzelésekkel. Ha addig nem őszülök bele a vitatkozásba, majd a kamaszkorába biztosan. Egész héten szegénykém nehezen csinált mindent, meggyőzés kellett minden egyszerű tevékenységhez, ő sem érezte jól magát. Talán érezte a mi bizonytalanságunkat. Közben hallgattuk a híreket a korona vírussal kapcsolatban, néztem, ahogy az emberek felvásárolják az üzletek konzerv, tészta és liszt készletét. Öröm az ürömben az emberi természet tanulmányozása nyomás alatt. Jókat mosolyogtam magamban, ahogy a kollegák boltban találkozós - középen akadályt képezős - beszélgetéseit sodorta felém a tö

Sziasztok! Enervált vagyok. Nem a krónikus fáradtság beszél belőlem szeretncsére, csak most olyan "nyeh" vagyok. Zsizseg a kert pedig, érzi a nap melegét minden élőlény. Nekem is éreznem kellene és nem is maradtam le a dolgaimmal, de fejben mindig elvágyódom. Nem térben, hanem tevékenységben, újra alkotni akarok. Itt vannak a közelmúlt ételfotói, de majd máskor leírom őket. Sóvárgok, annyira, hogy belefájdul a fejem. Azzal próbálom ezt az elemésztő tüzet oltogatni, hogy olvasok a témában, meg nézegetem a téma jeles képviselőit szerte a világból, de össze sem lehet hasonlítani azzal, ha végre neki ülhetsz. De nincs mivel dolgoznom, illetve ez olyan új nekem, még csak alig szagoltam bele, örülnék annak, ha az első bizonytalan lépéseket profik irányítanák. Nincs mit tenni, arra a heti 2 órára háttérbe kell szorítanom a tennivalókat és a családom szolgálatát és a magam boldogulását és fejlődését támogatni. Nem hittem volna, hogy ennyitől bűntudatom lesz. Drukkoljatok.  

kép forrása: savvymom.ca Sziasztok! Úgy ülök itt majd 2 hónap kihagyás után, mint abban a helyzetben lévő régi barátok, akiknek ellaposodott a kapcsolatuk. Kérdezheti az egyik szenvtelenül: - Mesélj, mi újság veled? A másiknak sorakoznak az agyában a megélt kis örömök, a egy-egy másnak ki nem adott terv, álom és kétség, de végül csak ennyit mond, mert tudja, hogy fölösleges belekezdenie: - Á, semmi különös! Nem akarok "semmi különös" lenni. Az utóbbi időszakban nagy változásokon mentem és megyek keresztül és hátrébb léptem a gondolkodásom megértésében. A mozgatórugókat, amiket a férjem, csak a "démon"-jaimnak nevez (teljesen jogosan, vannak helyzetek, amikor megszűnök én lenni a keserűség és a megbántottság mögött), elkezdtem módszeresen kiszedegetni, mint a nyüveket az elüszkösödött testrészről. Képletesen ez történik: a rothadó gondolatokat felzabálják a jók. Sajnos, ezek is legalább ennyire bűzlenek.   Volt néhány nap, amikor átéltem a megérkezettség

Tudom, tudom kedveseim, most épp valami lakásdíszítős, vagy forró kakaós témát lenne ildomos kardélre hányni, de nem bírok magammal. Amit most leírok annak lesz aktualitása most és még hosszú ideig, ha valaki bele akar folyni a szennyvíz kérdéskörbe. Addig amíg, a világ újra kizöldül, mielőtt az ember összepiszkolta volna, szóval még jó sokáig érdemes hallani Országh Józsefről. Mindig elcsodálkozom az emberi hülyeség mellett azon, hogy milyen hasznos dolgokat raknak le az asztalra egyesek. Olyan fenntartható, egyszerű gondolatokat, amelyek mindenki hasznára lehetnek és lesznek, csak szegény, zseniális koponyák egy olyan korba születtek, amikor sokkal több embert érdekel, hogy ki mit beszél ki a másikról a háta mögött a villában és ki kivel fekszik össze. Közben reklámszünet és jobb esetben elvégződik a házimunka, de mindenképp kimennek egy gyors pisire a jó kis kóla vagy sör után, amit a tévé közben elfogyasztottak. Csirr-csurr, utána szépen leöblítik azt a max fél liternyi fo

"A mintatanár" a böcsületes magyar címe, de nem helytálló, egyáltalán nincs ilyesmiről szó a filmben. Mostanában nem láttam olyan filmet, ami ennyire gyomorszájon vágott volna. 2012-es film és nem értem, hogy miért nem szúrják ki mindenki szemét vele. Tegnapig nem is hallottam még róla. Tegnap véletlenül kattintottam rá, az első 10 percet néztem belőle, utána kis kellett kapcsolnom, de ha a teendők már nem foglalták le az agyamat, nem tudtam másra gondolni, csak hogy mikor folytathatom. Nem érzel mást, csak azt a fájdalmat és öklendezést, hogy mennyire nyomasztó és szomorú a társadalom. Minden illesztékében inogó, egy őrült, pénzközpontú társadalom, ahol sem gyerekként, sem dolgozóként, sem idős emberként nem számítasz. Amikor tanár voltam, azt gondoltam, hogy ennél nem tudnak jobban megalázni minden egyes nap és a társadalom véglegesen a vesztébe rohan. Számolatlanul ittam a kávét, átlagban magasabb volt a vérnyomásom, ha P. nem érkezik meg az életembe épp akkor, biz

Ne haragudjatok rám, amiért hanyagolom a blogot. Most egy kisebb gödörben vagyok és időbe telik kimászni, de dolgozom rajta. Talán ez az új év feladata, emlékeztet rá az univerzum, hogy egyedül jöttél ide, egyedül fogsz távozni, úgyhogy tessék leszakadni arról, hogy várj a többi ember ragaszkodására és szeretetére. Mondhatnátok, hogy ne komédiázzak, friss házas vagyok, van egy szép családom, fogjam be a szám. Attól, hogy kimondtad az igent, a megoldandó feladatok a kapcsolatban ugyanazok maradtak, ha jól esik tudomásul venni, ha nem. De visszatúrom a torkomba a feltörő sóhajtozást és dolgozok azon, hogy jó barát, jó feleség legyek, előbb vagy utóbb majd visszajön és a szeretettségem igazol. A boldogságot is jó lenne külső tettekkel elérni, de az bent végzendő. Ha a szomorúságot az önzéssel és aggódással, féltékenységgel el lehet érni, akkor miért ne dolgozhatnék a harmónián és a boldogságon? Mint ahogy az élet értelme sem a boldogság, hanem a tapasztalás, jobb nekünk ha magunknak

Egy a témában megjelent könyv Sokszor hallom idős emberektől a "remény" hangját: - Hát, ahogy a dolgok állnak a világban, nem lennék most fiatal! Mindig vallottam, hogy csak a gondviselés szülesztett engem ide 1986-ban, akkor most van dolgom, itt és most, hiába egyet értek velük. A most problémáját szeretném tudatosítani veletek. Ugye milyen kényelmes megvenni a gyümölcsöt, akciósan venni a teát vagy a kávét... vagy akármit? Valahol hallottam még évekkel ezelőtt, hogy ha te úgy érzed jó üzletet kötöttél, azért bizony más fizeti meg az árát. Lehet hogy azért mert nem kapja meg a bért, amit megérdemelne, vagy egyszerűen a saját nyomorúságával és végül életével fizet. Lehet, hogy nem tudja mondani, mert ő csak egy állat, vagy egy növény. Évek óta olvasok erről a problémáról, azóta látom, hogy vészesen közeledik, mióta az itthoni sajtó is megszánta a témát és a kis színesek közé szerkeszti az állatkerti kölyökállatok születése után 2 mondatban!!! Hozzá mondhatná Szel

Nehéz a szívem, tegnap olyan tényt kellett megtudnom, ami letaglóz, zsibbaszt és mérhetetlenül szomorúvá tesz. Meghalt P. unokatestvére, egy olyan lány, aki nem hagyott fel a pozitív dolgok keresésével még akkor sem, amikor a klasszikus orvostudomány már csak mosta kezeit. Ez a nő elpusztíthatatlan volt, annyi szenvedésen, gyógyszeren, rosszulléten, gyötrődésen volt túl, hogy biztos voltam benne, hogy ha nehezen is, de túl fogja élni a rákot.  Nem összeegyeztethető az agyamban még most sem, hogy ha akarok már nem írhatok neki, nem kereshetem meg Őt. Mindig biztatott az írással kapcsolatban, mindig elolvasott és hogy ha pihentetem is a festést ne mondjak le róla. Már csak miatta is felveszem az ecsetet, ő már nem fog többet se írni, se festeni.  Hiányzott a társasága. Az elmúlt évben már nagyon ritkán találkoztunk, nem mertem zavarni, azt gondoltam, hogy megvan neki a maga baja, ne kelljen még vendégekkel is foglalkoznia. Gondolhatjátok, hogy bánt ez, de már tényleg nincs mit tenni.

Néha a gyógyszer csak immel-ámmal kezeli a bajod, de egy kis váltás az agy fogaskerekeiben meghozza azt, hogy elviseled és türelmesebben várod a végét. Nekem ma egy postás néni mutatott kiutat. Napok óta nyomorultul érzem magam, mert a hátam rendetlenkedik. Ha látnám magam kívülről biztos vicces lenne nézni, hogy az illető olyan peckesen megy, mintha egy vasalódeszka lenne belevarrva a kabátjába. Persze kívülről nem látod, hogy kínból teszi, ezért komikus. Mondanom sem kell ugye, hogy az üzlet nem vár, ugyanúgy dolgozom ma is és mímelem az ügyfeleknek, hogy azért tart 2 percig felállni, mert kényelmes vagyok. De amikor már elmerülsz az önsajnálat mocsarában, fetrengve a saját bajodban, akkor ér egy olyan jel, ami azt mondja: "Szerintem, becsüld meg magad, lehetne rosszabb is." A postán visszatérő vendég vagyok a leveleimmel és bélyeggyűjtésre, kaparós sorsjegy nyerésének százalékos esélyére vonatkozó elméleti kérdéseimmel. Mentségemre legyen mondva: Csak akkor traktálom

Ha szentimentális akarok lenni, azt mondom, hogy a fiatal magonc meghajol a szélviharnak, de az idős fába belekapaszkodik a szél és tövestől csavarja ki. Lehet, hogy ez után csak sóhajtasz egyet és mindent megköszönsz a szüleidnek, még akkor is ha nem vagytok jóban, vagy egyáltalán nem is vagytok kapcsolatban.  Annyit mindenesetre már megtettek érted, hogy felneveltek Téged, jól vagy rosszul, nem számít. Egy olyan cikket találtam, ami összefoglalta azokat az eseteket a világtörténelemben, amikor egy pici gyerek állatok közé kerül és a viselkedése elveszít minden emberi, inkább így fogalmaznék: civilizációs megnyilvánulást és teljesen hasonul a befogadó családhoz. Annyira durva, mert az esetek jó része napjainkban lekövethető, azokat az embereket lefilmezték, mai napig rehabilitálják!! A legkésőbbi esetet 2013-ban fedezték fel. Egy 91'-es orosz esetről könyvet is írtak ami nekem is megvan, a listában megtaláltam Ivan esetét. Emlékszem, azt a könyvet másfél nap alatt kivégez

A munkánkból adódóan szép kis szeletet kapunk Magyarországból, vagy csak inkább a keleti fertályból. Múlt héten olyan tapasztalat jött velünk szembe, ami olyan ritka, hogy belekerülhetne a top 10 érdekes (értsd furcsa) magyar otthonba. Kóros gyűjtgetőknél járunk. Nem olyan ritka mint gondolnád, minden 1000 alkalomra jut egy. Egy jól szituált, kedves idős pár járt nálam az irodában a hét elején és megbeszéltem velük egy munkát. Alig vártam, mert elmesélték, hogy befogadják az állatokat, otthont adnak nekik, de szerencsére van elég helyük, mert egy nagy házban laknak egy nagy kert közepén, a város egyik legszebb övezetében. Egész héten vártam hogy bolyhos cicákat és elhízott kutyákat gyomrozzak munka fedőnév alatt. Megemlítették, hogy milyen borzalmas körülmények között tartotta a szomszéd az állatait, akinek furcsa betegsége volt, mindent összegyűjtött és semmitől sem tudott megszabadulni. Hiába úgy hisszük, hogy Debrecen nagy város, mégsem elég nagy, hogy ne tudjuk miről beszélnek, a

Jó párszor emlékeztetnem kell magam a panaszkodós énemnek, hogy tegye vissza a kis pofiját alapállásba és a morális és fizikális vérnyomás kilengéseit ne vegye olyan komolyan. Csak legyen hálás, hogy van munkája, hogy nem egy macskához megy haza és hogy lyuk van a fenekén. Egyre nehezebb szó nélkül hagyni, vagy csak magamban dühöngeni olyan dolgok miatt, amikre nem tudok megoldást, mert alapjaiban kellene az emberi kapcsolatokat és szokásrendszereket megreformálni. Egyedül nem megy, minden birkával nem tudsz leállni vitatkozni! De gyarlók vagyunk, csak homokba dugjuk a fejünk. Múlt héten olvastam egy viccesnek tűnő, de ideiglenes megoldást nyújtó kis gondolatot az ilyen helyzetekre. Szabad fordításban így hangzik: "Sz@r napom van, mindjárt veszek valamit a neten és jobb lesz." Gondolom, a bevezetővel megcsináltam a jó hangulatot, mutatnék néhány darabot, ami tetszett: Egy ruhába fojtom minden csalódottságom, az emberiség iránt érzett szomorúságom és jó fogyasztóként f

Az ilyen napokon hallom a fejemben Ronan Keating (tudod, Take That, kilencvenes évek, középen elválasztott, gomba frizura) dalát: Life is a rollercoaster. Tudom, nem volt olyan nagy zene, de legalább megtanított reménykedni, ha kakában vagyok és amikor jóság van az életemben, akkor odafigyelni rá és megbecsülni, mert tudom, hogy megint jönni fog egy másik kaka, azután egy másik jó. Végtelen a kör. Most nyakig merültem - nem a gumicukorban - de szeretném megköszönni a Jóistenek, hogy legalább nem hullámzik. Addig az ilyen kedves semmiségnek örülök.  

Nem rég fedeztem fel ezt a kedves embert, a nyugodtságát, a bölcsességét. Jaj de sok ilyen emberre lenne szükség. Hallottam róla már régen (köszönöm, Ági), viszont most valahogy szembe jött az eső videója, aztán a többi egymás után. Olyan nemes lelkű ember, hogy mindenki aki hallgatja, maga is kicsit jobbá, méltóvá akar válni.