Első lépés a macska lét felé: végezd a dolgod alomba. Néhány gondolat a komposzt wc-ről



Tudom, tudom kedveseim, most épp valami lakásdíszítős, vagy forró kakaós témát lenne ildomos kardélre hányni, de nem bírok magammal.
Amit most leírok annak lesz aktualitása most és még hosszú ideig, ha valaki bele akar folyni a szennyvíz kérdéskörbe. Addig amíg, a világ újra kizöldül, mielőtt az ember összepiszkolta volna, szóval még jó sokáig érdemes hallani Országh Józsefről.
Mindig elcsodálkozom az emberi hülyeség mellett azon, hogy milyen hasznos dolgokat raknak le az asztalra egyesek. Olyan fenntartható, egyszerű gondolatokat, amelyek mindenki hasznára lehetnek és lesznek, csak szegény, zseniális koponyák egy olyan korba születtek, amikor sokkal több embert érdekel, hogy ki mit beszél ki a másikról a háta mögött a villában és ki kivel fekszik össze.
Közben reklámszünet és jobb esetben elvégződik a házimunka, de mindenképp kimennek egy gyors pisire a jó kis kóla vagy sör után, amit a tévé közben elfogyasztottak. Csirr-csurr, utána szépen leöblítik azt a max fél liternyi folyadékot átlagban 6-10 liternyi tisztított ivóvízzel.
Kettes számú, kaka dolog (júúúj kimondta!) elvégzése után utánaküldenek valamilyen toalett kacsás, vagy hypó tartalmú folyékony szert, ami óceán illatúvá varázsolja a fürdőszobát, utána be is fújjuk egy kis aéroszollal, mert szégyeljük a szagot. Wow.
Ez egy felnőtt ember életében ez a gyakorlat, 4-5 alkalommal lejátszódik minden egyes nap. Annyi vízben már egész szép akváriumot lehet megtölteni, minden egyes nap. 

Az irodában egyszer az emelet "takarítónője" teátrális mozdulatokkal nyitotta ki az ablakot a wc-ben, közben ezt mondta:
- Fffú, hogy képes valaki ilyet csinálni?
Visszakérdeztem: Milyet?
- Mit? Hát ezt a büdöset.
Halovány belső mosoly. Megrántottam a vállam, nem szóltam semmit, főleg nem azt, hogy én voltam az. De ha egy tökéletes világban élnénk, amikor azt mondhatom, amit gondolok róla, ezt mondanám:
- Én voltam! Megnézném, hogy te milyen óceánillatot csinálsz ide! Főleg, hogy sóher vagy egy légfrissítőt venni a közös költségből!
Miután kiteregettem a személyes szennyesem, a konklúzió az, mindenki csinálja, de mindenkinek undorodnia kell ettől a témától, mintha nem is ő csinálta volna.

Ez a film az általános helyzetet elemzi és a vízgazdálkodás lehetséges megoldását.





Országh József bácsi egy nagyon szerény, szimpatikus idős úr, aki végtelen intelligenciával és szeretettel beszél a kutatási területéről, a vízgazdálkodásról. Magyar származású, Belgiumban, az utóbbi időben Spanyolországban élő ember. Több éve hallgatom unalmas adminisztrációs meló közben az előadásait és eddig tudtam magamban örülni neki.
Düledezik ez a világ, játszhatjuk a struccpolitikát, örülhetünk annak, hogy Trump nyert e vagy sem (k€đvára mindegy), meg akarhatunk új bolygókat keresni élhető feltételekkel (ami szerintem a legnagyobb genyóság az emberiség történelmében, elhasználni egy gyönyörűen működő rendszert, aztán elmenekülni a süllyedő hajóról), de lássuk be, nekem, X.Y. nak nem fog hely lenni azon az űrhajón, hanem olyanoknak, mint pl. Bill Gates. Amúgy nem is vágyom elmenni innen, földhözragadt vagyok.
A fenti kirohanás ellenére szeretnék a figyelmetekbe ajánlani néhány videót és ennek az embernek a honlapját, mert egyszerű józan ésszel olyan rendszert alkotott, ami annyira nagyszerű, amilyen közérthető és nem árt vele senkinek, csakis épít. Egy kis fejcsóválással és a teli vödrök távoli komposztálásával egy panellakásban is elvégezhető lenne. Ha lenne rá egy rendszer ami feldolgozza a komposztot, illetve ahova elvinni lehetne. Tudom szarral ingó-mozgó vödörrel beszállsz a liftbe, annyira gáz, amennyire komikus. Hova boríthatnád? De a macska alom vagy a hörcsögalom is hasonló kérdés. Vagy minden addig tartozik az egyénre, amíg ki nem dobra a kukába, onnan majd láthatatlan kezek elszállítják?
Boldog lennék, ha ezt meg tudnánk oldani társasházban is, ugyanis mindig rossz érzésem van, mikor zöldséghulladékot, tojáshéjat, kávézaccot kell kidobnom, amikor tudom, komposztálhatnánk is! Malmőben ilyennel mennek a város buszai! Sokkal jobb szívvel használod a tömegközlekedést, akkor nekem is biztos lenne bérletem.       
Országh úr olyan szépen mutatja be a rendszerét, annyira jók az ábrák, a magyarázatok, hogy szájtépés lenne nekem ugyanezt okoskodásképp leírni. 

Csak a saját gondolatom tudom tolmácsolni: nem tudom miképp, de alig várom, hogy magam is ilyen rendszert használjak.
Mert kimehetek transzparenssel az utcákra, hogy állítsuk meg ezt a mocskosságot, amit a modern ember életmódja követel és sajnálkozhatunk, hogy az utánunk következő generáció szenvedni fog, amíg mi tiszta vizet ihattunk és fogyókúrával törődtünk, technikai újításokkal, évenként eldobált mobiltelefonokkal, tablettel, trendekkel vagyunk eltelve,  a napi minimum megszerzése helyett.
De magamból tudok kiindulni, nem tépni kell a szám, hanem úgy cselekedni, ami nem csak nekem jó, annyit tudok tenni, hogy terjesztem a jó dolgokat, hogy mást is erre nyissak ki. Hátha másnak is megtetszik, hogy a vízszámlája 30%-al csökken.
Nekem nagyobb húzóerő, hogy legalább emiatt nem kell majd szégyenkezni a jövendő gyerekeim előtt, hogy legalább meg sem próbáltunk tenni ellene, hogy nekik is jusson.
Nézzétek jó szívvel, ötleteljetek otthon és borzoljátok fel a családtagjaitok idegeit ezzel a képtelen ötlettel.
Nekem már sikerült!
Ki hallott már ilyet? Mi a titkosított neved, Cirmi, az alom lobbista? 


  






További információ a honlapjáról: http://www.eautarcie.org/hu/index.html
Képek: a bácsi fent említett honlapja, illetve az index fóruma.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Walipini: medencének indult, üvegház lett belőle

Kender: egy "magasröptűbb" építőanyag

BBQ csirke sütőben sütve

Walipini: tervezés

Komposzt kazán, az erjedés magasiskolája