Hattyúk Velencében
Sziasztok! Hát itt vagyunk, mindannyiunk feje felett egy kis fekete felhővel járkálunk, szorongunk, vagy szitkozódunk az üres polcok mellett elhaladva a boltban, vagy hogy a gyógyszertárban, postán irreálisan hosszú sor kivárása után lehet sorra kerülni. Félnek az emberek közel állni egymáshoz, betartják mindenhol a másfél, 2 métert. Öröm az ürömben, hogy legalább így egyik napról másikra megszűnt az a vásárló típus aki az ember fenekébe tolta a bevásárló kocsiját, vagy indokolatlanul közel állt meg, mintha oda be akarna egy hat tagú család heti bevásárlásával furakodni. Nem akar. Nem tudok annyira örülni a napsütésnek, az ember mosolyába észrevétlen egy árnyék vegyül, mindenki bizonytalan, esetlen ebben a helyzetben. De ez teljesen feldobott! Nem tudom ezeket a képeket kihagyni, most még jobban vágyom Velencébe, mint eddigi életemben akármikor. Sokszor voltam, úgy térek oda vissza, mintha egy régi kedves ismerős lenne, de most olyan oldalát láthatnánk amit eddig soha...