Bejegyzések

Öröm címkéjű bejegyzések megjelenítése

Baba láthatás a mamaqváriumban.

Kép
Az egerem munka közben akaratlanul egy fura, amorf ki lény képére téved. Olyan mintha beszédre vagy csodálkozásra nyitná a száját, olyan kis ufószerű, de gyönyörködöm benne. In situa, amikor bent voltunk a vizsgálaton, majomkodásnak éreztem hogy lefotózták a többiek, de most nem tudok betelni vele és elég hálás lenni érte. Azt szoktam mondani, hogy onnantól érzi az ember, hogy felnőtt, hogy eltűnik az agyából, saját egyediségének gondolata és az eddig általános reakciója van neki is egy élethelyzetre. Ide tartozik az is, hogy a hormonok átvették az agyam nagy hányadát és magamat kell visszafognom, hogy másról is tudjak beszélni. Pedig a gyerektémát a nagy családi összeröffenéseken úgy kerültem, hogy még foszlányait se halljam, rá kellett jönnöm, hogy azok az anyukák akik ebben élnek, csak engedtek azoknak a hormonoknak amik ki akartak törni belőlük, mint az alien. Szerdán voltunk ultrahangon, bejött velem P. és a kistestvérem, páholyba megnézni, őt. A 12 hetes ultrahangon egyedül vo...

Szendvics zsemlék, öregtésztával.

Kép
Az egyszerű kiflik után, arra vetemedtem, hogy megpróbálkozzak egy bonyolultabb recepttel. a madaras hiperben árulnak egy gyönyörű formájú, tekert zsömlét, vagy akármit francia zsömle néven, aminek nagyon jó az állaga, vajas íze van. Azóta azt akarom megtanulni, hogyan csinálhatnék olyat. Ilyen néven nem fut recept a neten, úgy hogy az még várat magára, de hasonlóval találkoztam, így eldöntöttem, hogy most az egyszer betartom betű szerint a receptet és csinálok olyan pofás kis rombusz alakú zsömléket, amit öröm volt megcsinálni, várni rá, na jó, megenni is. Az öregtészta elkészítésével előtte még nem találkoztam, de kicsit hitetlenkedve ugyan megcsináltam előző nap. Annyira jó illata volt néhány óra múlva, amikor elkezdett erjedni, mmmmhhh. Vasárnap reggel kipattant a szemem már fél hétkor, hogy kezdhessek minél hamarabb a gyúráshoz! A kenyér az élet, öröm, boldogság. Másnap a hozzákevert alapanyagok gyönyörűen megkeltek, szép rugalmas tésztát adott ki, jó volt vele bánni. A fog...

Bútorkészítés otthon: A lilára kalapált ujjak és a szitkozódás dicsérete.

Kép
A szoci rakéta fotel új puha élete egy saját készítésű asztallal. Hamarosan a régi leszek és fel tudom venni az olyan kedves témák fonalát. Nem hiszitek el, de már magam előtt szégyellem, hogy milyen nehezen veszem rá magam akármire. Legyen az a főzés, egy mosásprogram elindítása (mi lenne ha a patakra kellene kimenni a hidegbe mosni), vagy hogy a kedves kis szörmók kutya előbb érzi a tavaszt vedleni kezd, már januárban és gurgulázó szőrcicákat hagy szerte a lakásban, amit össze kell szedni. Kellett nekem hosszú szőrű csivava. De most boldog vagyok, végre elmúltak a rosszulléteim, most már belekezdhetek a bürokratikus társasjátékba, amivel egy várandósság nem lenne teljes. Érdekesség: múlt héten rákerestem hogy van e list a a kötelező megjelenni valókról, amíg megszülök, az első amit feldobott a google, egy blogbejegyzés volt, a címe: Ezért utáltam meg végleg az egészségügyet! (reakcióm olvasás közben ---->) Khhm. debreceni leányzó írta.   A passzivitásom ellenére szoktam...
Kép
Hangosan felnevettem ezen az aranyos kis táblán. Egy bringás utazási iroda Balaton felvidéken készített fotósorozatában találtam meg, nekem feldobta  napomat. Látod, a fehér kutya mosolyog!! Olyan jó kis nap volt ez a mai, eleve öröm boldogság, mert ma fél évtizede találkoztunk először a férjemmel, ma ismerkedtünk meg, szintén egy hétfői napon és ma egy éve hoztuk el Emőkét és boldogok vagyunk azóta is, hogy megléptük. Mindkettőt.

Kettőezertizenhétben, bekopogó esztendőben.

Kép
Először is, Boldog új évet kívánok minden kedves olvasónak. Eltűntem a karácsonyi időszakra, álomkóros lettem a két ünnep között. Most is nehezen evickélek ki belőle, pedig a pörgés már nem várathat sokat magára. A nagy pihenést az is magyarázza, hogy karácsony előtt egy nappal kiderült, hogy babát várunk, amit azóta az orvos is megerősített. Nagyon becsülöm a kis csírát, ugyanis eddig nem szabadított rám éhségrohamokat, szuper érzékeny szaglást, savanyú uborkát mézbe mártogatva, sőt eddig a rosszullétek is néhány esetre korlátozódtak. A kabátomban nem kapok levegőt, a természetes légzsákok miatt, illetve már most elhagytam a czipzáros nadrágokat, mert érzem, hogy nyomódik a lúdtojásnyi méhem (ez a mértékegység a dokinál, ornitológus leszek mire kikerülök innen, 4 hónap múlva már strucctojás lesz). Mi lesz később? Vannak dolgok, amiket nagyon sajnálok az étrendemből, de az sem fog örökké tartani, hogy ne ehessem a kedvenc kékpenészes sajtomat, vörösborral és buggyantott ...

Apró lépések, de legalább haladunk: az első kenderház alapkőletétele Magyarországon

Kép
Ezen a platformon már beszámoltam arról, valamikor a nyár olyamán, hogy a kenderbeton megkapta az émi nyilatkozatát 2016-ban. Most még egy baba lépéssel közelebb jutottunk ahhoz, hogy elfogadottá, népszerűsíthetővé váljon. Domaszéken (Szeged melletti falu) november végén lerakták az első ilyen technológiával épülő ház alapkövét. Még jobb, tapasztalási célból listára való feliratkozás után ki lehet próbálni!  Azért a megjegyzésbe odaírtam, ha ezt pénzért engedik meg, akkor inkább passzolom a 220 km-es utat de nagyon boldog lennék, ha tapasztalhatnánk, testközelből láthatnánk, tapinthatnánk azt a házat. Igen, többes számba írtam, mert szándékozom meggyőzni az ilyen ház előnyeiről a férjemet. Ha még nem hallottatok erről az egészről, itt van a témába vágó írásom az alap dolgokkal. A mellékelt képeken az első ház látványtervei, illetve egy metszete láthatóak és egy pár perces videó. Forrás: kenderhazmagyarorszag.hu

November margójára: Nanowrimo 2016, pipa!

Kép
Tegnap lett vége a regényíró hónapnak. Szeretnék néhány mondatban megemlékezni erről az élményről. Emberek, megcsináltam! Kaptam oklevelet is meg minden! 2 éve próbálkoztam vele, eljutottam a feléig, de ott feladtam. Akkor nem így láttam, egyszerűen úgy éreztem, hogy elfogyott a történetből a szusz és belőlem is, mert éjszakázni kell hozzá, összpontosítani kell hozzá és akkor is neki kell ülni a gépnek, amikor álmos vagy, rossz napod volt, vagy csak egyszerűen fázol és nem akaródzik kibújni, vagy sajnálod a családot, mert abban a 3 órában, amit esténként velük is tölthetnél, galád módon a saját céljaidra használsz fel. De most! Ho ho hó! Jelentem, ha nem is mindig, de főztem, mostam, dolgoztam, mérni voltam és mégis összejött az az 50,000 szó. Mire végzek a korrektúrával, lesz abból 60 is. Összehasonlításképp: Harry Potter és a bölcsek köve: 76944 szó, Vagy Az állatfarm: 29.400. Szóval, ha nem is minőségre, mennyiségre már egész bőbeszédű. Hirtelen gondolattól vezérelve vágtam ...

Hej! Megjártuk északot: Malmö, Koppenhága 1.

Kép
Ez volt a piros táskám első külföldi útja. A 30. születésnapomra vettem magamnak, olyan felkiáltással, hogy az ilyen piroska utazni kíván, így a gazdája is többet fog. Most még csak csapongok, mert olyan közeli az élmény, majd jön normális turistabeszámoló is. Koppenhágábából nem válogattam még képeket, csak Malmö-ből. Nyáron, mikor egy Svédországba kiköltözött barátunk meglátogatott minket, elmondta a mindig elmondott felhívását: Ha van kedvetek jönni, szívesen látlak Titeket! Na a wizz airnek volt egy nyári akciója és 2 Debrecen-Budapest felnőtt vonatjegy árából szereztem 2 főre repülőjegyeket Debrecenből! Malmö azért is került szóba, mert bejelentették, hogy szeptember 16-án megy az utolsó odajárat, kihasználatlanság miatt. Khhhm azért már rég láttam ilyen tömött gépet, de mindegy, kihasználatlanság. Lehet, hogy másokban is az "utolsó lehetőség" érzete dolgozott. Másfél óra alatt odaértünk és az első amit megláttam az országból a levegőben: rendezett farmok a dombok...

BBQ csirke sütőben sütve

Kép
Kép forrása: heatherlikesfood.com Közeledik a nyár, bár a kezem fázásából másra következtetek. Amúgy naptár szerint közeledni fog, így szerencsére egyre több bográcsolás, sütögetés illatait viszi a szél hétvégenként. Ilyenkor mindig olyan boldog vagyok, mert azok az emberek jókat beszélgetnek, söröznek, ahogy a tűz mellett állnak. Minden társaságban akad egy olyan, aki kéretlen tanácsokkal látja el a szakácsot... pl: azt a jobb oldalit megfordíthatnád, mert megég vagy egy másik klasszikus: nem raktál kevés vizet/sót/olajat a hús alá? De mindenkinek megvan a helye a rendszerben és végső soron jót eszünk és végül jól leszünk ettől a szociális és kulináris dózistól a következő hétfő reggel, amikor a kimeredt maradékot pakoljuk nagy boldogan, mert érezzük rajta azt az archaikus és csodálatos füstös ízt, amit semmi sem pótolhat. Egy ilyen receptet szeretnék közkézre adni.  Sütőben a lusta háziasszonyok is elkészíthetik hét közben, hévégén azért érdemes az utolsó simításokat elv...

Áhá! Ezért nem csávóztam be a dizsiben: én is így táncolok

A 9gag legújabb gyöngye számomra. Ez a kis csaj egy jelenség. Forrás: http://9gag.com/gag/a97OL0m

Amíg megjavul a fényképezőgépem, hogy feltehessem a recept képeit: Emő úgy ül, mintha tudná, hogy fotózom.

Kép

Kapcsold be ezt a kiscsajt és jó kedved lesz.

Kép
A reklám szolgenje: Mindannyiunknak vannak hülyeségei. Ez így jó.

Zsákba öltözve is szép az élet

Kép
Donna Karan kender ruha. Potom 2000 dollár. Most olyan dolgot kell Nektek megírnom, ami teljesen felemelt és most nem érzek fáradtságot, csak csillapíthatatlan tudásszomjat, hogy minél többet tudjak meg erről az anyagról. Lassan ténylegesen elérem a harmincat, (P. sokszor szokta emlegetni a blog rólam szekcióját: közelebb a harminchoz mint a húszhoz) de az iskolai rendszerünk és közvetve a társadalmunk teljesen elfelejtett tudása miatt olyan keveset tudtam erről az anyagról, hm hm ... mint akármelyikünk.  Ez a növény a kender. Annyit tudtam róla, hogy kötelet készíthetünk belőle, zsákot és csomó helységnevünkben szerepel, ami arra enged következtetni, hogy megélhetési forrás lehetett. Ha a vad fajtáját szívjuk rózsaszín bicikliző unikornisokat láthatunk és hogy kultikus, tisztelt növény volt a múltban és a South parkban a Bajuszos apuka Randy Marsh inkább megmikrózta a golyóit, csak hogy a hererákra felírják neki az orvosi szívni valót. Sohasem szívtam, utólag köszönettel t...