Baba láthatás a mamaqváriumban.
Az egerem munka közben akaratlanul egy fura, amorf ki lény képére téved. Olyan mintha beszédre vagy csodálkozásra nyitná a száját, olyan kis ufószerű, de gyönyörködöm benne. In situa, amikor bent voltunk a vizsgálaton, majomkodásnak éreztem hogy lefotózták a többiek, de most nem tudok betelni vele és elég hálás lenni érte. Azt szoktam mondani, hogy onnantól érzi az ember, hogy felnőtt, hogy eltűnik az agyából, saját egyediségének gondolata és az eddig általános reakciója van neki is egy élethelyzetre.
Ide tartozik az is, hogy a hormonok átvették az agyam nagy hányadát és magamat kell visszafognom, hogy másról is tudjak beszélni. Pedig a gyerektémát a nagy családi összeröffenéseken úgy kerültem, hogy még foszlányait se halljam, rá kellett jönnöm, hogy azok az anyukák akik ebben élnek, csak engedtek azoknak a hormonoknak amik ki akartak törni belőlük, mint az alien.
Szerdán voltunk ultrahangon, bejött velem P. és a kistestvérem, páholyba megnézni, őt.
A 12 hetes ultrahangon egyedül voltam és csak azt bántam, egyenesen bosszantott, hogy nem láthatja más, ahogy az apró tagjait mozgatja, ahogy forgolódik és hogy már egészen ember formája van és belőlem fejlődik ki.
Azóta eltelt másfél hónap és tovább cizellálódott a dolog, de most nem bíztam a véletlenre, bejelentette tesóm már az előző alkalommal, hogy aznapra szabadságot vesz ki, csak jöhessen. P. szintén addigra mindent felfüggesztett.
Nagyon jó volt látni hogy egészséges, jól érzi magát és hogy már közelít a 20 cm-hez. Kislány lesz, ha kibújik, P. már tervezi a lusta életét, ahol nekünk csak az lesz a dolgunk, hogy talicskán toljuk be elé a falatokat, amíg ő a gépet bűvölni. Azért ehhez még lesz néhány keresetlen szavam.
Hát igen, mikor Timi írta, hogy párásodott a szemük, mikor nézték az ő kisfiúkat, magamban mondtam, hogy én biztos nem fogok ott bőgni az asztalon, dehogynem. Az amikor odanyom a képedbe egy parányi babalábat, amin meg tudod számolni a lábujjakat, hát az valami fantasztikus. Engem azokkal a számoló kezecskékkel és a fürge mozgásával megvett kilóra. Neki még nem téma a gravitáció, egy mama-akváriumban úszkál. Utána egy boltban csak azon gondolkodtam, hogy: Úristen, hogy fogok én egy ilyen pörge-fürgét átpelenkázni?
Alig várom, hogy kibújjon és bele tudjak nézni a szemébe.
Még nem érzem, hogy mozogna, de amilyen akrobata számot lenyomott abban a 2 percben amíg néztük, nem maradt kétségem affelől, hogy köszöni szépen, elvan ő, attól függetlenül, hogy nem tudok róla.
A mellékelt kép egy Walter nevű kisbaba fotója, aki 19 hetes korában került ki az anyukájából. Azért fotózták le, hogy megmutassák, már ilyen korai időszakban milyen tökéletes, készülődő kis emberi lény volt. Amilyen megrázó a tragédia, olyan csodálatos, mennyire igaza van az anyának.
Forrás: http://vigyazo.blog.hu/2015/03/10/_tokeletes_gyerek_volt_ikonna_valt_a_19_hetes_baby_walter
Ide tartozik az is, hogy a hormonok átvették az agyam nagy hányadát és magamat kell visszafognom, hogy másról is tudjak beszélni. Pedig a gyerektémát a nagy családi összeröffenéseken úgy kerültem, hogy még foszlányait se halljam, rá kellett jönnöm, hogy azok az anyukák akik ebben élnek, csak engedtek azoknak a hormonoknak amik ki akartak törni belőlük, mint az alien.
Szerdán voltunk ultrahangon, bejött velem P. és a kistestvérem, páholyba megnézni, őt.
A 12 hetes ultrahangon egyedül voltam és csak azt bántam, egyenesen bosszantott, hogy nem láthatja más, ahogy az apró tagjait mozgatja, ahogy forgolódik és hogy már egészen ember formája van és belőlem fejlődik ki.
Azóta eltelt másfél hónap és tovább cizellálódott a dolog, de most nem bíztam a véletlenre, bejelentette tesóm már az előző alkalommal, hogy aznapra szabadságot vesz ki, csak jöhessen. P. szintén addigra mindent felfüggesztett.
Nagyon jó volt látni hogy egészséges, jól érzi magát és hogy már közelít a 20 cm-hez. Kislány lesz, ha kibújik, P. már tervezi a lusta életét, ahol nekünk csak az lesz a dolgunk, hogy talicskán toljuk be elé a falatokat, amíg ő a gépet bűvölni. Azért ehhez még lesz néhány keresetlen szavam.
Hát igen, mikor Timi írta, hogy párásodott a szemük, mikor nézték az ő kisfiúkat, magamban mondtam, hogy én biztos nem fogok ott bőgni az asztalon, dehogynem. Az amikor odanyom a képedbe egy parányi babalábat, amin meg tudod számolni a lábujjakat, hát az valami fantasztikus. Engem azokkal a számoló kezecskékkel és a fürge mozgásával megvett kilóra. Neki még nem téma a gravitáció, egy mama-akváriumban úszkál. Utána egy boltban csak azon gondolkodtam, hogy: Úristen, hogy fogok én egy ilyen pörge-fürgét átpelenkázni?
Alig várom, hogy kibújjon és bele tudjak nézni a szemébe.
Még nem érzem, hogy mozogna, de amilyen akrobata számot lenyomott abban a 2 percben amíg néztük, nem maradt kétségem affelől, hogy köszöni szépen, elvan ő, attól függetlenül, hogy nem tudok róla.
A mellékelt kép egy Walter nevű kisbaba fotója, aki 19 hetes korában került ki az anyukájából. Azért fotózták le, hogy megmutassák, már ilyen korai időszakban milyen tökéletes, készülődő kis emberi lény volt. Amilyen megrázó a tragédia, olyan csodálatos, mennyire igaza van az anyának.
Forrás: http://vigyazo.blog.hu/2015/03/10/_tokeletes_gyerek_volt_ikonna_valt_a_19_hetes_baby_walter
