Bejegyzések

Úton... címkéjű bejegyzések megjelenítése

Negrenibe kéne menni, régiséget kéne venni! Első körösfeketetói vásáromról

Kép
Sziasztok! Október elején történt az esemény, de kikívánkozik, mert alig ismertem eddig, lehet, hogy ti is így vagytok vele. Talán a sorszámozásból lehet sejteni, hogy nem sikerült olyan rosszul ez a kiruccanás, reménykedem benne, hogy jövőre visszamehetek és láthatom a tavaszit is, mert ott van még állatvásár is!! De ne nyargaljunk annyira. Még nyáron találkoztam azzal a hirdetéssel, ami egy napos kirándulást mutatott be és invitálta rá a debrecenieket. Nos, amikor megláttam, annyira jó hangulata volt és az a helyzet, hogy az utóbbi 3 igen, három évben nem léptem át az országhatárt. Tudjátok terhesség, pici babás lét, de lélekben és könyveken kereszül Perutól Japánig utaztam. Úgy kellett már nekem egy kis kaland, mint egy falat kenyér. Olyan nyugger kaland féle, ugyanis rájöttem aznap hajnalban, amikor végignéztem az utastársakon, hogy kicsit koravén az érdeklődésem.   Szerencsére pont olyan barátnőt vittem magammal, aki elvetemült mint én. Nemhogy ezt nem bánta és elvis...

Bécs Bruegel nélkül

Kép
Abban a szerencsében volt részünk, hogy a hétvégén eljutottunk Bécsbe. Már nem először voltam/voltunk de mindig úgy jöttem el innen, hogy még többet akarok belőle ismerni. A nap mérlege viszonylag jól sikerült, annak ellenére, hogy mire elértünk haza, irreális kerülőket tettünk, hogy a cég kipipálhassa azt, hogy a buszuk minden ülőhelye elkelt és nyereséges volt a befektetése. Nem akartam, de megfordultunk Egerben és Nyíregyházán is. Végignéztük a természettudományi múzeumot ami egy nagy élmény volt, a vakszerencse épp elénk vezette a bécsi lovasiskola lovait, így láthattam a lipicaiakat egy méterről. Gyönyörű állatok. A nap végén még az is belefért, hogy együnk egy Sacher tortát a Sacher szálló cukrászdájában. Szerencsére annyi vásárt láttunk, amennyi épp elegendő volt, hogy még kellemes legyen: 5-8 percig. Cukrászda a nyúlon túl Elvileg már nagyon kellene érezni az ünneplés előszelét, tegnap Bécs megadta mindazt, amit A karácsonyi hangulatnak hívnak ... tudod, roppanós hó, ...

A sonkán és újhagymán túl: Csirke lecsóval, krumplival

Kép
Sziasztok! Ahogy Kőhalmi Zoltán megfogalmazta egyszer az egyik előadásában: a vallásos ünnepeknél, csak a jó részeknél száll be, amikor már enni kell. Lehet, hogy a sonka a szigorú böjt vegetálása után tényleg egy mennyei manna, de ez már ebben az évben nem tudom meg. Így is nagyon jól esett minden roppanós retek és újhagyma a sonkás kalácshoz, ilyen pogány módon is kiélvezem a tavasz minden adományát, ahogy a marokszám a számba tömött friss sóskát, néha még földesen. Húsvét hétfő van és kevesebbet tettem hasznos dolgokat, mint amennyit akartam tenni, többet ettem, mint amennyit a józan eszem megengedett volna, de így alakult, jó volt ez a néhány nap az utóbbi hetek hosszú, ideges hétköznapjai után. Most még azt is egy csodaként értékeltem, hogy a telefon is csak néhányszor csörrent meg munkaügyben. Viselhető. Péntek reggel még belefért egy rövid kirándulás is a Hutákba, ami mindig örömmel tölt el, szeretem a környéket. Szeretek előző este szendvicset csomagolni és másnap reggel ...

Néhány hangulatkép a grazi és szombathelyi karácsonyi vásárról 2016.12.10, 11

Kép
Mikor megérkeztünk.  Ne haragudjatok, sok sok idő óta beteg vagyok. Grazról sajnos nem tudok túl sok mindent írni, majdnem sötét volt mire megérkeztünk, még ráhúztunk 45 percet a parkolóhely keresésére, ami azt eredményezte, hogy a helyi nevezetességek jótékony homályba burkolóztak, vagy a reflektorok megvilágították ugyan az ismert részeket, de egy első utazónak nem mondanak sokat. Szép város volt, bár megint rájöttünk, hogy a nagy tömeg, nem a mi műfajunk a hosszú sorokkal a forralt  boros előtt, vagy a gofrisnál. Itt láttam a legtalányosabb kürtős kalács forgatót, aki úgy görbítette a száját, mintha a nyálát gyűjtötte volna, hogy a mesterműre köpjön, néhány percig figyeltem, szegény csak unta magát. Belebotlottunk egy Adventi kórus előadásába egy régi barokk épületben. Jó hangulata volt, bár inkább a mennyezeti dekoráció fogott meg, felmentem a lépcsőn amíg lehetett, közvetlenül alá, gyönyörű volt. Nagyon hangulatosak voltak a klasszikus vidámparkos játékok, mivel mé...