Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2016

Pilea helyett sarkantyúka

Kép
Épp most hallgatom, ahogy a jégeső kopog az ablakon. Közben összeszorul a szívem, hogy csodaszép palántáim épp most haldokolnak a kiskertben és örülhetek, ha szüretelhetek egyáltalán róluk a nyáron. Képzeljétek el, ma a virágpiac mellett jöttem el és észrevettem egy kerek levelű, mutatós növénykét. Azt hittem a régóta keresett kínai pénznövény egy példányát látom, örömömben vettem is egyet. Félrenéztem, bizony nem az volt, hanem egy még jobb növényke, a sarkantyúka. Már kifejtettem a blogban, hogy hogyan mérem a növényeket a kertemben: ha nem lehet megenni, vagy szüretelni róla, legalább gyógyhatása legyen, különben mehet a komposztba. Eddig egy, na jó kettő virágnál gyengült el a kitételem, de hogy kompenzáljam ezt, azóta megszállottan keresem az adott növény hasznosságát bizonyító iratokat, ahol érem. A sarkantyúka egy nagyon hasznos növény (hála Istennek) azon kívül, hogy ehető, levelei, szárai, virágai salátalapanyagok, süteményre helyezhetőek dísznek. A magjai konzerválhatóa

Az ember aki fákat ültetett

Kép
Már régen szerettem volna feltenni ezt a videót, mert egyrészt megígértem, másrészt nagyon közel áll a szívemhez. Részben igaz történetet dolgoz fel, nem a story az idős remetéről, hanem a módszerről amivel befolyásolni lehet, hogy egy hely mennyi életet adjon, élhető legyen, már ha az emberi nemtörődömség egyszer elbánt vele. Az igazi történet, amennyire emlékszem belőle: A 20. század elején egy tanár a diákjaival Provance-ban voltak tanulmányúton egy barackosban, ami csakis akkor hozhatott termést, ha folyamatosan öntözték. Az egyik diák egy későbbi séta alkalmával megmutatott a tanárának kietlen semmiségben, egy sziklafalon kapaszkodó, életerős vadbarackfát és megkérdezte: Ha csak öntözéssel érhető el termés, erre mi a magyarázat? Bogarat ültetett a fülébe. Kihegyeződött a szeme az ilyen túlélőkre és idővel rájött, mi a titok. Azok a fák, magról keltek. Azzal magyarázta, hogy magonc korukban a kertészetek leendő fáinak fő gyökerét elvágják amikor ültetik át stb.  így azok

Sajtos, kenyér souffle - A reggeli tojás legpuccosabb módja

Kép
A könyves bejegyzésben megírtam, hogy a mamák orra elől elhalásztam az utolsó 2 db fakanál magazint. Tudjátok, nem túlzom amikor azt állítom, hogy az első lépéseimet a konyhában ennek a retro, öregasszonyos kiadványnak köszönhetem. Eleinte összefirkáltam a képeket, később ezekben fejtettem meg az első rejtvényeket, később pedig itt olvastam el először, hogy egy lúdat hogyan osztott be egy századfordulón élt 5 tagú család úgy, hogy egy hétre kitartson és minden napra kerüljön egy húsos étel az asztalra. A történelmi tudásom nagy részét a feneketlen bendőmnek köszönhetem, ugyanis ha főzéssel, evéssel kapcsolatos valami azt úgy szívja az agyam mint a szivacs. Vargabetű vége: A fakanálban olvastam egy receptet, ami nem hagyott nyugodni, mert folyamatosan keresem a finom alternatíváit annak, hogy a maradékot hogyan lehet minimalizálni egy konyhában. A következő recept tökéletes a kenyérvégek, kimeredt kenyér eltüntetéséhez. A múltkor édes változatot mutattam , most jön egy sós alternatív

Kathryn Stockett : A segítség

Kép
Úúúú ne blamáld már magad 2011-es filmmel, már minden bőrt lehúztak róla! Én még nem húztam le az enyémet, szerencsére mindenkinek mást mond, ami örök érvényű.  Ennek a bejegyzésnek már a blog elindulásakor meg kellett volna születnie, ugyanis vannak olyan olvasás/filmélmények, amik képesek időgépként működni, egy lavinaként maga alá temetni. 2011-ben néztem meg ezt a filmet és a kegyetlensége (kegyetlenül igaz),  ellenére nagyon tetszett. Ne ítélkezzek, abban a időben és helyen ez volt amit tanítottak az iskolában, ami a normális volt. Jackson, Missisipi a régi gyapottermesztő, rabszolgatartó déli állam, ahol az utóbbi 100 évben annyi változott a feketék helyzetében, hogy mulasztás esetén nem megkorbácsolják őket, hanem elbocsátják és annyit keresnek, hogy éppen kihúzzák egyik hónaptól a másikig.  A legnagyobb szipirtyók itt a leggazdagabbak, akik akkora rasszisták, hogy nem hajlandók az alfelükkel sem érintkezni azzal a hellyel, ahol a cseléd végezte a dolgát és kihajítják a

Padlizsánnal rakott gombócok paradicsomosan

Kép
Pár hét múlva megint felszáll velünk a gép és előszezonban meglátogatunk egy új kultúrát. Az agyam már annyira várja, hogy tudatosan, vagy akaratomon kívül az ízekkel is készülünk a mediterrán konyhára. A török utazásunk óta, amikor padlizsán van akcióban, azóta nagy tételben veszem és mindenbe belerakom. Sohasem leszek olyan profi mint a törökök, ha padlizsánról van szó, de próbálkozni még lehet! Ez az étel úgy összesül, hogy esszenciáira sűrűsödik és ez a tömény szaftos, zöldséges dolog spagettire téve nagyon finom egytálételt ad ki. Furcsa helyzet állt elő, ugyanis mikor két pofára tömtük a tésztát mint Shon-goku-ék a mesében, összenéztünk és rájöttünk az étel következő változatára: - Ez olyan finom, hogy nem is kell bele hús! P. kontrázott: - Hát ezért pakoltad át az összes gombócot nekem! Félre ne értsetek, így is nagyon jó volt, nem ok nélkül írom le így a receptet. Nekünk annyira jól esett ez a sok íz, hogy nem volt többre szükség.  Szóval a következő alkalommal bepróbál

Fiatalkori demenciáról, ingyen könyvekről

Kép
A múlt hetem tompultan telt, nem akartam mást, csak a növényeimhez menni és olvasni a könyvem. Az utóbbi hetek szétszórtságomat kijavítandó hibák ecsetelésével telt. A héten úgy kezdtem a hétfői bolondokházát, ahogy a kutyával az elindulási idő után 10 perccel még a lakásban köröztem fel alá, ugyanis egy véletlen folytán a megye másik végébe szállítódott a lakáskulcsom. Az előző este folyamán a nyakamba vettem a várost, hogy a kertben hagyott legfontosabb céges számom és telefonom mentsem a burjánzó gazból. Ugyanis ott felejtettem egy maroknyi tárgyat az áramtalan, sötét susnyákosban. Imádkoztam, hogy ott legyen ahol emlékeztem rá. Kicsit sajnáltam, hogy a vacsoránál győzködtem az embert, hogy nem fog összedőlni a világ, ha kiereszti a gőzt és megiszik egy pohár sört... Azt pedig még jobban sajnáltam, hogy a zombis regényem legvéresebb jelenetét olvastam, így az üres, sötét utcák látványa a kalandorok izgalmával és zabszemet nem tűrő félelmével ajándékozott meg. Próbáltam úgy felfogn