Le Café de Capucine

Az egerem munka közben akaratlanul egy fura, amorf ki lény képére téved. Olyan mintha beszédre vagy csodálkozásra nyitná a száját, olyan kis ufószerű, de gyönyörködöm benne. In situa, amikor bent voltunk a vizsgálaton, majomkodásnak éreztem hogy lefotózták a többiek, de most nem tudok betelni vele és elég hálás lenni érte. Azt szoktam mondani, hogy onnantól érzi az ember, hogy felnőtt, hogy eltűnik az agyából, saját egyediségének gondolata és az eddig általános reakciója van neki is egy élethelyzetre. Ide tartozik az is, hogy a hormonok átvették az agyam nagy hányadát és magamat kell visszafognom, hogy másról is tudjak beszélni. Pedig a gyerektémát a nagy családi összeröffenéseken úgy kerültem, hogy még foszlányait se halljam, rá kellett jönnöm, hogy azok az anyukák akik ebben élnek, csak engedtek azoknak a hormonoknak amik ki akartak törni belőlük, mint az alien. Szerdán voltunk ultrahangon, bejött velem P. és a kistestvérem, páholyba megnézni, őt. A 12 hetes ultrahangon egyedül vo

Eredeti nevén a film címe: The dressmaker. Véletlenül akadtam rá a héten, már számtalanszor feldobta a you tube keresőmotorja nekem, hogy engem ez biztos érdekelhet. Eddig dacból hagytam figyelmen kívül, hogy a fene a  profilozó eljárásaikat, ne tudják már jobban én mit szeretek. Végül azért döntöttem a megnézése mellett mert buzgerálta a fantáziámat, hogy milyen sztori lehet az, akinek főszereplője egy igencsak nyugodt és monoton foglalkozást űz(het). De imádom nézni a szép ruhákat és a film jó sokat ígért az ötvenes évekbeli tervezők munkáiból és mikor kicsit beleolvastam és láttam hogy Kate Winslet az a varrónő, és az egyik mellékszereplő Hugo Weaving (Smith ügynök főgonosz a mátrixból és Elrond a Gyűrűk urából) akkor elköteleződtem az esély mellett, hogy ezek az emberek nem adják akármilyen hulladékhoz a nevüket. Egyáltalán ne csalódtam, ezért gondoltam, hogy megosztom veletek is. Bizonyára néhányan azt fogjátok rá mondani, hogy ez egy hulladék és se füle, se farka és elvet

Az egyszerű kiflik után, arra vetemedtem, hogy megpróbálkozzak egy bonyolultabb recepttel. a madaras hiperben árulnak egy gyönyörű formájú, tekert zsömlét, vagy akármit francia zsömle néven, aminek nagyon jó az állaga, vajas íze van. Azóta azt akarom megtanulni, hogyan csinálhatnék olyat. Ilyen néven nem fut recept a neten, úgy hogy az még várat magára, de hasonlóval találkoztam, így eldöntöttem, hogy most az egyszer betartom betű szerint a receptet és csinálok olyan pofás kis rombusz alakú zsömléket, amit öröm volt megcsinálni, várni rá, na jó, megenni is. Az öregtészta elkészítésével előtte még nem találkoztam, de kicsit hitetlenkedve ugyan megcsináltam előző nap. Annyira jó illata volt néhány óra múlva, amikor elkezdett erjedni, mmmmhhh. Vasárnap reggel kipattant a szemem már fél hétkor, hogy kezdhessek minél hamarabb a gyúráshoz! A kenyér az élet, öröm, boldogság. Másnap a hozzákevert alapanyagok gyönyörűen megkeltek, szép rugalmas tésztát adott ki, jó volt vele bánni. A fog

Anyukám névnapja a hétvégén volt, vagyis akkor tartotta és már nagyon vártam. Nem is nagyon értem, hiszen az utóbbi időben hetente találkoztam a családommal, de a heti szarságok és stressz tökéletes ellenpontja, hogy találkozzak a családommal és csak együnk és legyünk. A választásom a mindenkori kedvencemre esett a sütemény tekintetében, mert Szegeden volt szerencsém annyi jó sajtos rolót kóstolni, ami egy életre függővé tett. Anyukám is nagyon szereti... amúgy. Nem csak magamnak kedveztem. Bár duruzsoltak szombat délelőtt a szirénhangok, hogy ne süssek és érjem be egy bon-bonnal az ajándékozást, 2 órával indulás előtt azt mondtam: akkor kezdjünk hozzá, rohamtempóban. Nem volt formánk, amin sütni kell a tésztákat, akkor találtam ki, amikor már elkezdtük, akkor vásároltunk be előtte, mert sajt sem volt otthon, a töltésnél meg mikor orrán száján jött a krém, csak oda nem jutott ahova irányoztam akkor eszembe jutott, hogy mérgemben széttöröm az összes tölcsért ami egy könnyed mozd