Le Café de Capucine

Sziasztok! Ez az írás minden reggel íródik a fejemben, az alatt a 10 perc alatt amíg suhanok, amikor jó az út, amikor érzed a hársfavirág illatát. Rollerezni nagyon jó dolog. Tavaly ősszel vettem meg több évnyi vágyakozás után a rollerem, amit azóta munkába használok. Volt előtte is néhány őrült futamom vele... mikor egyszer zuhogó esőben kellett mennem a házhoz, visszafele nem vettem észre egy 10x10-cm-es kátyút, amit ellepett a víz. A közepébe hajtottam, úgy estem bele az ott képződött pocsolyába mint egy béka, hasast csináltam. 34 éves vagyok és kevésbé büszkén vállalom, hogy nekem nem való a felnőttséget jelképező autóvezetés. Tudom, ha gyakorolnám, biztos meglennék valahogy, de nem is vágyom rá. A közeg, ahova bejárok dolgozni, minimum egy generációval idősebb ügyvédekből áll, ők mindig kérdezgetik, hogy miért nem autó? És ha vennél egy tragacsot?  Mivel lennék előrébb a városban? Állhatnék a kocsisorban, várva a lámpaváltást. Szerencsés vagyok, nem kell ingáznom. Pöföghetném ...

Általános iskolában minden nyáron rendeztek kézműves tábort. Szerettem, mert itt kerültem először kapcsolatba az agyagozással, a szövéssel például, több lehetőség volt olyan dolgokat kipróbálni, ami egy átlagos rajz órába már nem fért bele, több időd volt arra, hogy ezeket az új utakat felfedezhesd, mert az egész egy hétig tartott. Itt kerültem először kapcsolatba a batikolással. Még mindig megvannak a régi darabok, valamelyik szekrény aljában pihennek. Most már visszatekintve elnagyoltak, böték és gyermekiek, de sohasem tartoztam a csodagyerekek, vagy még a nagyon tehetségesek kasztjába sem. 8 évesen úgy rajzoltam mint egy átlagos 8 éves. Akkor ugrott meg a dolog amikor heti 40 órákat töltöttem a műteremben és utána folytattam a gyakorlást otthon. Visszatérve a batikolásra, az volt a kedvencem. Nem azért mert annyira hippi érzületű voltam, hogy olyan pólóban akartam járkálni, hanem a színeket imádtam, amiket ráönthettem. Annál csodálatosabb várakozást nem is nagyon tudok elképz...

Különleges korszak a miénk, minden megkérdőjelezhető. Október 5.-én egy Banksy nevű street art művész átírta a kortárs művészet történetét. Az utánunk következő generációk művészettörténet oktatása úgy fog megemlékezni erről a tettről, mint a modern kor legnagyobb (vagy első) troll akciójáról. Feltehetően, ez után az aukción vásároló közönség nem lehet abban biztos, hogy a most alkotó művészek nem fognak valami kis meglepit rejteni az eladandó képeikbe, mivel most már van rá percedens, nem tesznek mást, csak hagyományt ápolnak. Annyi gondolat van ezzel kapcsolatban bennem. Úgy ugrálnak fel az agyamban mint az idegesítő pop-up ablakok: Zseniális, kegyetlen, Ki az aki ennyit fizet?, Vajon van több ilyen, amiről nem tudunk?  Akkor most a sok normálatlan azon fog versenyezni, hogy a következő árverésen az ő képe is megsemmisül, ezért még jobban marják egymást, hogy megszerezzék, mert az még inkább "limited edition"? Mt érzett az akinél leütötték a képet? Egyszerre látom ez...

Már régóta készülődik ez a bejegyzés, próbáltam olyan dolgokat és ötleteket összeszedni, amelyek egy közel korombeli személy házában is helyet kaphat. Különös tekintettel azokra az ötletekre, amelyek saját kezűleg is elkészíthetőek. Helyet kapnak olyan ötletek is, amelyek csak imitálják ezt a játékot, a hangulatát, a vidámságát, habár másból készültek. Tetszenek a letisztult terek, a számomra "felnőtt" bútorok, amik profizmust, stílust jelentenek egy háztartásban, ha tovább megyek még egy jelzővel azt is hozzáteszem, hogy konformisták és unalmasak. De becsapni sem akarom magam azzal, hogy nem vagyok egy infantilis kis hülye. Különösen vonzódom az olyan dolgokhoz, amiknek van valami gyakorlati szerepe a gépezetben, viszont viccesen vagy cukin néznek ki és lehet velük játszani. Például az étkezőasztalunkon elhelyezkedő 2 elefánt a só és bors szóró, de használaton kívül harcolni tudnak egymással, vagy épp nagyon összeölelkezni. Másnak is megvannak ezek az élményei, talán ...

A szoci rakéta fotel új puha élete egy saját készítésű asztallal. Hamarosan a régi leszek és fel tudom venni az olyan kedves témák fonalát. Nem hiszitek el, de már magam előtt szégyellem, hogy milyen nehezen veszem rá magam akármire. Legyen az a főzés, egy mosásprogram elindítása (mi lenne ha a patakra kellene kimenni a hidegbe mosni), vagy hogy a kedves kis szörmók kutya előbb érzi a tavaszt vedleni kezd, már januárban és gurgulázó szőrcicákat hagy szerte a lakásban, amit össze kell szedni. Kellett nekem hosszú szőrű csivava. De most boldog vagyok, végre elmúltak a rosszulléteim, most már belekezdhetek a bürokratikus társasjátékba, amivel egy várandósság nem lenne teljes. Érdekesség: múlt héten rákerestem hogy van e list a a kötelező megjelenni valókról, amíg megszülök, az első amit feldobott a google, egy blogbejegyzés volt, a címe: Ezért utáltam meg végleg az egészségügyet! (reakcióm olvasás közben ---->) Khhm. debreceni leányzó írta.   A passzivitásom ellenére szoktam...