Le Café de Capucine

Elnézést kérek a nagyérdemű, gondozás miatt fogyatkozó olvasóközönségemtől, még ez a hetet nézzétek el nekem. Tőmondatokban leírom mi újság a házunk táján ezekben a napokban: - A születésnapomat azzal töltöttük, hogy a több heti ígérgetés után elegem lett és elhoztuk a varrónőtől a menyasszonyi ruhámat. Futóbolondként elkezdjünk valami piros ruhát (a hideg ráz tőle) keresni mert a családom hallani sem tud olyanról hogy ne öltözzek át éjfélkor, mert "ez a szokás". Kár hogy a miértre már senki sem tud válaszolni (én tudom az okát, csak gondoltam galádul megdolgoztatom őket, had agyaljanak) Jó nevettem ezen a lapon. Forrás: www.go-jet-go.com Eredmény az igazításnál: egy olyan ruha aminek levágásával egy hónapot vártak. Az sem történt meg. - Pénteken ~8 rémült szemű vevő jelenlétében kivertem a balhét az ékszerésznél, mert a gyűrűmet esküvő utánra akarják elkészíteni, mert ők időközben elmentek nyaralni és elfelejtették leadni a rendelésem. 2 hetes határidőre felvett áta

Mindig dohogok akkor amikor régi, hangulatos épületeket látok a butaság és a kapzsiság, vagy csak az épp aktuális rendezési terv martalékává válni. Szerintem mindenkinek van ilyen vesszőparipája, én amikor ilyen  gyalázatot látok, fejben írom a blog következő bejegyzését a úgy róva az utat Libakert városrészig, nem kerülve a vitriolos és sokszor trágár szófordulatokat. A gondolat másik fele, hogy látok néha tendenciát az ésszerű, tiszteletre méltó felhasználásra. Elégtételnek érzem, amikor találomra rámutatok egy düledező, egyben nagyon bájos putrira, megjegyzem a címet - nagyon jó kis memóriagyakorlat a hétköznapokra - és legközelebbi mikrofilmes látogatásom alkalmával kikeresem az archívumból. Legalább ennyire tudok örülni akkor, amikor olyan project-el hoz össze a sorsom, hogy fiatalok, régi alapanyagból újat hoznak létre. Persze sokkal több odafigyelés a felújítás, nem egyszer kellemetlen meglepetések derülnek ki egy olyan ház esetében, aminek a kivitelezését elég volt egy kockás