Le Café de Capucine

Kezdődik! A rövidebb hetek lazsálós napját kompenzálja az élet egy pörgősebb, tömörebb folytatással. Hol is kezdjem? Nagyon kellemes kis hétvégénk volt, előtte volt egy takarékángon égő hét, ami az én kedves páromat jobban kiakasztja, mintha satuba raknák a fejét és a határidők szorítanák. Ha a másik nem boldog, akkor te sem vagy az. Nem találod a helyed és nem tudod élvezni a pihenést. Bár a héten rá kellett jönnöm, hogy én eleve problémákba ütközöm a semmitevéssel. Már annyira le kellene lassítanom a terhességi fáma szerint, mégis akkor érzem jól magam, ha akkor és azt mozoghatom, amire épp kedvem szottyan, csak szép, nyugger tempóban. Péntek délután még elkezdtem lecsiszolni a kerítésünket, szigorúan védőmaszkban és nyugiban, mint az Amerikai nindzsa című klasszikusban, hogy mire a picur megérkezik, kész legyen, de másnap P. nagy szigorúan mellém ült a padon reggel és megkért rá, hogy ne erőltessem túl magam...  2 hónapom még lesz, amíg otthon vagyok. Minden nap, csak egy

Kedves olvasók! Ha olvastátok az előzőt megelőző írásom, a végén, eldicsekedtem azzal, hogy a munkahelyemen már nem tart olyan soká újra jobban érezni magam, ha épp a társadalom egy kevésbé szociális tagjával hoz össze a jósorom. Ilyenkor szokta gondolni a gondviselés, hogy ha már ilyen nagy pofám van, hogy eldicsekedem róla, akkor nosza, dobjuk be a mély vízbe és emeljük meg a szintet. A pályázatos beadások, a ketyegő határidő, a tudatlanság és a beharangozott pénz, amit úgy kezel a média, hogy mindenkinek odaadják (na persze, evidens, az állam az év jótékonysági szervezete) kihozza az emberekből, remélhetőleg nem igazi énjüket. Örömmel jelentem, hogy most már ha elküld valaki a jó k€#va anyámba, akkor most már ezt is tudom kezelni, ugyanis ezt ordítozta az egyik kedves ügyfél a telefonba minimális felvezetés után, mikor számára nem kedvező választ adtam. Jóféle paraszt nevelést kaptam nagypapámtól, ami 2 szabályon nyugodott: Isten nevét szádra hiába ne vedd, a másik az anyázá

 Megviselt lelkileg ez a hét, talán ez az egész időszak. Kijózanodtunk a mámorból amit a házvásárlás adott, visszarobogtak a hétköznapok, a határidők, a stressz, a sunyi és/vagy büszkén tudatlan, fárasztó ügyfelek. Nos, az immunrendszerem eddig bírta, ma reggelre azt mondtam, hogy nem húzom tovább az igát, eddig és netovább, ágynak estem. Hét közben nem szoktam nagy dolgot csinálni az ilyesmiből estére egy forró tea, vagy leves, ha vicces kedvemben vagyok alkalmazom a kalapkúrát - egy feles házi pálinka, vastag paplan, házi szauna - aluka másnap reggelig és folytatom tovább a dolgom, mert nincs más opció. De most hétvége van, így otthon maradtam. Utána tudtam nézni, hogy milyen konyhában fellelhető megoldásai vannak a meghűlés, a köszörülő torok és a folyó orr tünetegyüttesnek. Persze megveheted a mindenféle fluimucil meg hasonló furcsán vicces nevű dolgot a patikából, amit a termék reklámjában is nehezen tudnak kimondani akik meg vannak elégedve vele. Nem akarok tanácsot adni, de sa

Ha dinnyét lehet savanyitani, akkor miért ne lehetne bedugni almaecetbe a rebarbarát? Mikor receptekre vadásztam, akkor találtam ezt a gondolatot, annyira megtetszett, hogy ma már meg is csináltam, igy szabaditva fel 0,3 m2-t a hűtőnkben, ami most telitve van a nyári szezonális gyümölcsökkel, dinnyével, fosószilvával, szülők által ajándékozott 25 db péksüteménnyel stb. Lépni kellett, mert édességekből egy időre telitődünk az esküvői torta dömpingben, be kapcsolni nem szeretném a sütőt, azt sem szerettem volna, ha ránk romlik. Kezd kimenni a szezonjából, most már vágdossák az ember után, olyan áron van. Most már a spájzban vár 2 nagy üvegnyi savanyúság, amit grillezett húsokhoz, halakhoz ajánlanak. Hosszú hasábokra vágtam, hogy mutatósan lehessen elrendezni szervirozáskor. Nem volt vele különösebb program, amit főzni kellett hozzá, néhány perc alatt felforrt, a növények nyersen kerültek az üvegekbe. Nem tud megromlani az ecet miatt, hűvös helyen 3 hónapig (becslés) is eláll. Fél ó

Ha a héten ellátogattok a közeli piacra, barátságos árú, pirosló kínálat vár titeket, ugyanis most érkezett meg itthonra az eperszezon! Most akar mindenki túladni rajta, ami felveti a kérdést, hogy lehetünk e bevállalósak és tegyük el télire azt a csodálatos gyümölcsöt, már amennyiben, addig el nem fogy az üvegekből. Még sohasem csináltam, számomra az eperből sohasem volt olyan sok, hogy ne tudtam volna nyersen megenni. Ha epres tortát láttam, annál is sajnáltam, hogy ennyit hogy lehet elpazarolni egy sütibe. Próbáltam magam is termelni, de valahogy béna vagyok hozzá, + van egy kutyám, aki gyümölcs és zöldség függő, úgy szokott legelni mint egy tehén, kiszedi a komposztból a krumpli héját. Igen, szereti az epret is. De múlt héten miután bekanyarodtam a vásárcsarnokba nagy leárazásra lettem figyelmes és olyan véreszemet kaptam, hogy meg sem álltam 5 és fél kg-ig. A boldogságom, hogy eper lekvárt fogok főzni elkísért az első 500 méteren, de mire visszaértem az irodába már átkoztam sa

Tanulom még az évkör rendjét, peróbálok olyan zöldségeket, gyümölcsöket venni, amelyekről tudom, hogy akár az én kertemben is megteremhetett volna az év azon időszakában. De, mint ahogy sohasem voltam merev izlésben, sem földrajzi határokban, néha elcsábulok. Egy kis iráni gránátalma, egy kis avokado, egy kis grapefruit és a legutolsó kulinális fogás: espanyol paprika. Picik és édesek, több szinben teremnek, hogy a szemem is belekönnyezzen a szépbe. Otthonról kaptunk először fetasajttal töltött paprikát és benne volt a top öt emlékezetes étkezésbe: Olajával meglocsolt friss rukkola saláta, rászeletelve néhány ilyen csipős paprika, azon egy buggyantott tojás és krémsajttal megkent házi kenyér. Nem vagyok a szokások rabja és egyedi módon értelmezem a vallást is, de ilyenkor, mindig megköszönöm a gondviselésnek és a Jóistennek, hogy ilyet tett elém. Visszatérve, új irányt adott a heti bevásárlásnak, hogy a metro rövid szavatosságú részlegén megláttam ezeket a gyönyörű paprikákat. Nem