Le Café de Capucine

Sziasztok! Ez az írás minden reggel íródik a fejemben, az alatt a 10 perc alatt amíg suhanok, amikor jó az út, amikor érzed a hársfavirág illatát. Rollerezni nagyon jó dolog. Tavaly ősszel vettem meg több évnyi vágyakozás után a rollerem, amit azóta munkába használok. Volt előtte is néhány őrült futamom vele... mikor egyszer zuhogó esőben kellett mennem a házhoz, visszafele nem vettem észre egy 10x10-cm-es kátyút, amit ellepett a víz. A közepébe hajtottam, úgy estem bele az ott képződött pocsolyába mint egy béka, hasast csináltam. 34 éves vagyok és kevésbé büszkén vállalom, hogy nekem nem való a felnőttséget jelképező autóvezetés. Tudom, ha gyakorolnám, biztos meglennék valahogy, de nem is vágyom rá. A közeg, ahova bejárok dolgozni, minimum egy generációval idősebb ügyvédekből áll, ők mindig kérdezgetik, hogy miért nem autó? És ha vennél egy tragacsot?  Mivel lennék előrébb a városban? Állhatnék a kocsisorban, várva a lámpaváltást. Szerencsés vagyok, nem kell ingáznom. Pöföghetném ...

Sziasztok! Most hogy már elzártam a tűzhelyet, leültem. A kötelező virtuális teendőkön túl kicsit megfeszítem az elmém zárt ajtaját és bepillantást engedek, abba ami mostanában foglalkoztat. Hullámzóak voltak az elmúlt napok, kicsit drogos látomásnak tűntek, főleg a kialvatlanság és a folyamatos elintézni valók miatt, ahol agyban ott kell lenni. A fennmaradó időben amíg el nem aludtam ültő helyembe este olvastam egy fantasztikus regényt, nem a minősége, hanem a besorolása fantasy. Amúgy jó kis könyv volt, annyira, hogy adott a hétköznapoknak egy kis plusz hangulatot, egy kis varázslatot, mi lesz a szereplőkkel, tetszett a koncepció és alternatív valóságok jártak az eszembe, milyen nagyszerű történetek szunnyadnak ebben a hipotézisben. Szegény Z. miatt volt rossz kedvem, sajnáltam, hogy nem jó a közérzete. Elkezdődött egy új korszak az életünkben: "Anya, gyere aludni velem." Ez a félünk a sötétben és szörnyek vannak az ágyam alatt időszak.  Még sohasem mondott ilyet mert...

Általános iskolában minden nyáron rendeztek kézműves tábort. Szerettem, mert itt kerültem először kapcsolatba az agyagozással, a szövéssel például, több lehetőség volt olyan dolgokat kipróbálni, ami egy átlagos rajz órába már nem fért bele, több időd volt arra, hogy ezeket az új utakat felfedezhesd, mert az egész egy hétig tartott. Itt kerültem először kapcsolatba a batikolással. Még mindig megvannak a régi darabok, valamelyik szekrény aljában pihennek. Most már visszatekintve elnagyoltak, böték és gyermekiek, de sohasem tartoztam a csodagyerekek, vagy még a nagyon tehetségesek kasztjába sem. 8 évesen úgy rajzoltam mint egy átlagos 8 éves. Akkor ugrott meg a dolog amikor heti 40 órákat töltöttem a műteremben és utána folytattam a gyakorlást otthon. Visszatérve a batikolásra, az volt a kedvencem. Nem azért mert annyira hippi érzületű voltam, hogy olyan pólóban akartam járkálni, hanem a színeket imádtam, amiket ráönthettem. Annál csodálatosabb várakozást nem is nagyon tudok elképz...

Különleges korszak a miénk, minden megkérdőjelezhető. Október 5.-én egy Banksy nevű street art művész átírta a kortárs művészet történetét. Az utánunk következő generációk művészettörténet oktatása úgy fog megemlékezni erről a tettről, mint a modern kor legnagyobb (vagy első) troll akciójáról. Feltehetően, ez után az aukción vásároló közönség nem lehet abban biztos, hogy a most alkotó művészek nem fognak valami kis meglepit rejteni az eladandó képeikbe, mivel most már van rá percedens, nem tesznek mást, csak hagyományt ápolnak. Annyi gondolat van ezzel kapcsolatban bennem. Úgy ugrálnak fel az agyamban mint az idegesítő pop-up ablakok: Zseniális, kegyetlen, Ki az aki ennyit fizet?, Vajon van több ilyen, amiről nem tudunk?  Akkor most a sok normálatlan azon fog versenyezni, hogy a következő árverésen az ő képe is megsemmisül, ezért még jobban marják egymást, hogy megszerezzék, mert az még inkább "limited edition"? Mt érzett az akinél leütötték a képet? Egyszerre látom ez...

A nihill kifejezésének érzem, hogy egyre többet látok olyan pólót az embereken, amely a jól ismert Nike szlogen (just do it.) kicsavarását mutatja be: Just do nothing.  Nem azt mondom, hogy egy ne tégy semmit feliratú pólóban nem  tudnál elmenni futni, de azért kevesebb ingerenciád lesz, ha mantraként ezt látod a tükörben.   Üresnek érzem magam mit egy szobor, amelynek mellkasán keresztül a végtelen tengert láthatod. De pozitívnak kell maradni, az a nagy üresség lehet egy ablak amely az új utak fele nyit. Bosszant hogy telik az idő és nem ütött be az a szikra, melyre régóta várok, hogy meglássam a hivatásom és az a szenvedélyt élhetem meg a munkában amely örökké tevékennyé és fáradhatatlanná tesz. Az elméd olyan mint egy ejtőernyő, csak akkor működik ha nyitva van. Ahelyett, hogy búsulva pörgetem a pinterestet vagy mosogatás közben sóhajtozom, hogy nem ér semmit az életem, csak csinálok valamit, aminek felülhetek a szárnyára és elrepülhetek innen. Ni...

Ma valahogy kibuggyant ez a téma, mikor néztem egy tizenéves szárnyaló fantáziáját és kreativitását,örültem az ő tehetségének, de magam elszomorodtam. Honoré Daumier egyik legismertebb képe: A mosónő A múltkorában volt egy kedves ügyfelem, akivel miután lerendeztük a kötelező köröket a szerződésben, egyeztetésben, oldalra tekintett az irodában és meglátta a festményemet. Nagyon megtetszett neki, felállt, közelebb ment, kiderült, hogy műkedvelő amatőr és megkérdezte, hogy mi a francot keresek itt és iktatok, ha ilyen dolog van a kezemben. Ezt én is megkérdeztem már magamtól, de az élet és az önismeret megadta rá a választ. Mióta letelt az utolsó félév a főiskolán, a diplomamunkáim ha nem is nyerték el annyira a tetszését a zsűrinek, elfogadták és utamra engedtek, sok olyannal együtt akik nagy reményekkel és ambícióval kezdték ezt a szakot. Imádok megjeleníteni, az izmok munkáját, ahogyan a modell arcélén, vagy épp vádliját körbe rajzolja a súrló fény, imádom a valóságot ízei...

Az utóbbi hetekben bejárta az internetet egy olyan "kis színes" hír, amely arról szólt, hogy beazonosítottak, egy mizofóbia nevű elmeállapotot, amely azt jelenti, hogy bizonyos embereknek mérhetetlen stresszhatást okoz például, ha csámcsogást hall, orrszívást, szuszogást, de minden olyan kisebb mozdulatot, tevékenységet ide soroltak a kutatók, amelyek a hétköznapi életben gyakoriak. Kis dologért, mérhetetlen idegesség és türelmetlenség lesz úrrá az emberen és onnantól kezdve nem képes tisztán gondolkodni, csakis arra, hogy a vér az agyába kerül és nem tudja kontrollálni a dühét és ki kell mondani, hogy legyen vége. Utána, hogy a családodat, ismerősödet vagy egy idegent az utcán rendre utasítottad, szégyelled magad és mindenki hülyének néz, hogy "ez miért kellett, komolyan EZ baj?"   Honnan tudom ezt? Én is ettől szenvedek már gyerekkorom óta és megkeseríti a kapcsolataimat. Mert onnantól kezdve hogy egy ilyen befurakodott egy beszélgetésbe, nem tudsz odafigyelni...

Már a facebook is szemrehányásokat tesz, hogy az olvasóközönséged nem hallott rólad már mióta. Nem mintha olyan társadalmi nívóval rendelkeznék, hogy a gépen kívül más is felhánytorgatná ezt nekem, mindenki a saját szekerét tolja, de én is rosszul éreztem magam emiatt. Képzeljétek, néhány vizsgálatot leszámítva túl vagyok az első harmad Canossa járásán, minden ok a méh magzattal, ahogy a szakirodalom nevezi és csak egyszer keveredtem kellemetlen helyzetbe nyilvánosan, a kevésbé publikusoknál csak én bosszankodtam a saját hülyeségem és figyelmetlenségem miatt és azt már valahogy belekalkulálom az egészségügy kebelén töltött időbe.   Az irodába a fejem felett még mindig Godzilla vesz stepp tánc leckéket egy ütvefúrót használva sétapálcának. Sok munkánk van mostanában, azonnal kell reagálni, fejben ott lenni, nem működik a fusizás a blogon. Ha őszinte akarok lenni, kicsit most lesilányodott a kis világom, melóra, orvosi időpontokra és alukára és az állandó készülődés a hol...

Tegnap mutatták be a magyar mozik a Kiéhezettek című fillmet, ami annyira érdekelt minket, hogy még azt a szokásunkat is megtörtük, hogy kivárjuk, hogy az Apolló moziban kezdjék el játszani és vállaltam a nachos ropogtatást hallgatni, illetve elviselni azt az igénytelenséget a nagyüzemi szórakoztatástól, hogy a film fele alatt hallottam a másik teremből a Bridget Jones filmet, A teremőr srác nyitott ajtónál nézte ezt és a szomszéd filmet is. Mit ne mondjak, úgy igazán nem lehet feszültséget generálni, ha halllom a másik filmből Udvaros Dorottya Bridget szinkronját, ami számomra a cukormáz, a fiatallyányságom nosztalgiája. A történet nem teljesen zombis film. Nekem inkább azért tetszett, mert megmutatta, hogy sokszor azok a döntések amit evidensnek gondolunk, - mert élni akarunk mondjuk - a nagy egész tekintetében semmit sem számítanak. Igen, ehhez a gondolathoz nehezen jutottam el, mert az egóm nem engedte el azt, hogy az én életem is fontos. De a film fő kérdése számomra: Miért le...

Most kényszerítenem kell magam, hogy írjak. Vannak helyzetek, amin szeretnél rágódni, felháborodni, elgondolkodni, de azzal is tisztában vagy, hogy Te nem tehetsz semmit, hogy jobb legyen. Nem látsz bele, nem vagy ott és akármennyire is szeretnél segíteni, nem tudsz. Csak fáj a szíved érte. Életünk közszemlére téve Amikor a kutyát sétáltatom, elgondolkodom az életemen, és van, amikor az élet mutat valami olyat, amin érdemes elkattogni. Például most a kabátzsebemben van egy számomra ismeretlen körtefajta leíró kártyája. Sajnálatból tettem el, mert akihez tartozott, aki álmodozott a kis lakásában, hogy neki is lesz egyszer kertje, már kiköltözött a köztemetőbe, az örökösei eladták a lakását. Mindenét kirakták az utcára, a kertészeti kártyás gyűjteménye, a vízmelegítője, a járókerete és az összes könyve és minden felhalmozott java először át lett nézve a lomisok által, utána mindent elszállított az AKSD. Ez az egy kártya maradt a kupac helyén mikor legközelebb arra mentem. H...