Bejegyzések

hasznos címkéjű bejegyzések megjelenítése

Paleo kenyér

Kép
Sziasztok! Évek óta először dögrováson vagyok talán 2012 körül voltam ennyire beteg, már tart vagy 4 napja. Úgy főzök és kóstolok, hogy csak forróságból tudom, hogy valamit megkóstoltam, de ízeket nem érzek. Próbálok pozitív maradni, legalább ha egészségesen eszem, azt is hazudhatom magamnak, hogy csoki, vagy tejszínhab, vagy nutella etc. ... egyre megy.     Az ellenkezője is igaz, minek szegjem meg a szabályokat, ha nem élvezhetem a bűnöm gyümölcsét.    A kiscsaj már kigyógyult szerencsére. Ma műtik Emőkét, még agyban nem tudtam ráhangolódni, hogy elkezdjek aggódni, mert nagyon jó előérzetem van. Jól néz ki őnagysága, szépen eszik, felállás még nem ment a törött csípője miatt, de próbálkozik vele. Még arra van 2 hetünk, hogy amiatt aggódjunk. Úgy alakult, hogy tegnap a kislányommal indultunk el reggeli után a szokásos bevásárló utamra, mint annak idején a bölcsődei idők előtt.  Ahhoz képest megváltoztak az utóbbi hetekben a fogyasztói szokások ná...

Walipini: tervezés

Kép
Előszó: Megint ezt a képet választottam a legtetejére, ugyanis évek múltán is ez fejezi ki számomra a leginkább mi az elérendő cél: egy olyan élelemforrás kialakítása kortól, anyagi helyzettől függetlenül, amely mindenkinek a javát szolgálja. A többi csak csili vili és belebeszélés. Ha ezt az idős pár képes volt erre akkor mindenki, akinek van egy napos sarka a kertjében. Ne feledjétek ha egy szegény országban, sovány talajon kivitelezhető, akkor nem kerülhet nekünk sem egy vagyonba, hogy funkcionáljon. Csak az a drága ha szépet is akarsz. Mint például a citromfás: De sokféle, mint ahogy az éghajlatok és az emberek, akik abból építkeznek és úgy, ahogy tudnak. Ebből válogattam néhány képet alább.  Vannak olyan kérdések az életemben, amik megmelengetik a szívem, elhívatást érzek a bemutatásuk iránt, de sajnos sokszor nehezen vagy sehogysem emelhetők be az életvitelembe és a családunk mindennapjaiba. Például nagyon tetszenek a konténer házak, vagy mit ne mondja...

Első lépés a macska lét felé: végezd a dolgod alomba. Néhány gondolat a komposzt wc-ről

Kép
Tudom, tudom kedveseim, most épp valami lakásdíszítős, vagy forró kakaós témát lenne ildomos kardélre hányni, de nem bírok magammal. Amit most leírok annak lesz aktualitása most és még hosszú ideig, ha valaki bele akar folyni a szennyvíz kérdéskörbe. Addig amíg, a világ újra kizöldül, mielőtt az ember összepiszkolta volna, szóval még jó sokáig érdemes hallani Országh Józsefről. Mindig elcsodálkozom az emberi hülyeség mellett azon, hogy milyen hasznos dolgokat raknak le az asztalra egyesek. Olyan fenntartható, egyszerű gondolatokat, amelyek mindenki hasznára lehetnek és lesznek, csak szegény, zseniális koponyák egy olyan korba születtek, amikor sokkal több embert érdekel, hogy ki mit beszél ki a másikról a háta mögött a villában és ki kivel fekszik össze. Közben reklámszünet és jobb esetben elvégződik a házimunka, de mindenképp kimennek egy gyors pisire a jó kis kóla vagy sör után, amit a tévé közben elfogyasztottak. Csirr-csurr, utána szépen leöblítik azt a max fél liternyi fo...

Életünk lomjai

Kép
Most kényszerítenem kell magam, hogy írjak. Vannak helyzetek, amin szeretnél rágódni, felháborodni, elgondolkodni, de azzal is tisztában vagy, hogy Te nem tehetsz semmit, hogy jobb legyen. Nem látsz bele, nem vagy ott és akármennyire is szeretnél segíteni, nem tudsz. Csak fáj a szíved érte. Életünk közszemlére téve Amikor a kutyát sétáltatom, elgondolkodom az életemen, és van, amikor az élet mutat valami olyat, amin érdemes elkattogni. Például most a kabátzsebemben van egy számomra ismeretlen körtefajta leíró kártyája. Sajnálatból tettem el, mert akihez tartozott, aki álmodozott a kis lakásában, hogy neki is lesz egyszer kertje, már kiköltözött a köztemetőbe, az örökösei eladták a lakását. Mindenét kirakták az utcára, a kertészeti kártyás gyűjteménye, a vízmelegítője, a járókerete és az összes könyve és minden felhalmozott java először át lett nézve a lomisok által, utána mindent elszállított az AKSD. Ez az egy kártya maradt a kupac helyén mikor legközelebb arra mentem. H...

Illatos olaj amit boldogan használok: a Békebeli arany olajütőről

Kép
Kép forrása: http://athenatradewinds.com Külön boldogsággal tölt el, hogyha látom, hogy helyi cégek, becsületesen dolgozva érnek el eredményeket. Persze csak szolidan, de végre jelen vannak és kapható a termékük! Voltak olyan döntéseim amelyeket most már x évvel a meghozásuk után látok beteljesedni és még az hogy nem bánom meg, azóta is büszke vagyok rá, hogy kitartottam mellette. Ilyen döntés volt az, hogy fokozatosan dobálok ki mindent az étrendünkből, a háztartásunkból, a kozmetikai polcunkról, aminek az egészségünk nem örül hosszútávon. Persze nekem is vannak bűnös szenvedélyeim, nem tervezek minden jót kiiktatni. Az egyik jó döntésemnek érzem azt, hogy odafigyelek arra, hogy milyen olajokat használunk a konyhában. Nem akarok sznob lenni és bedobni egy egzotikus növény nevét, hogy csak ezt használom. Minden olajnak megvan a saját jótéteménye az emberi szervezetre, csak jobban meg kell ismerni őket. Hiszem azt, hogy gyógyszerként tud segíteni annak, aki él vele. Nemcsak az...

Ami kint, az bent: érezzük jól magunkat otthon!

Kép
Micsoda okosságot szórok közétek már a címben, ugye? Mit jelent ez? Minden összefügg mindennel, ha változtatsz egyik oldalon, akkor a másik is változik. Lehet, hogy az egyensúly felé visz ez a változás, ki tudja?! Az elmúlt hetekben megbízást kaptam egy olyan tanulmánykötet megírására, ami hidat jelenthet az építészek és mindenki más között. Nem mintha szükség lenne a hídépítésre, csak úgy gondoltuk, hogy a gyakran felmerülő kérdéseket összegyűjtve megelőzhetjük, hogy ugyanazokat a dolgokat kelljen elmondani újra és újra és még azután is, így el is olvashatják! Nem egy bulvár címlap lényegre törésével, mert szeretjük az összetett mondatokat.    Ebben az írásban azzal foglalkozom, ami már hab a tortán, igazi csemege, amikor már nem kell azzal törődnöd, hogy befúj e a szél az ablakhelyen, tudsz fűteni, van mindened, mint a Barbi-házban. Igazi első világbeli "probléma": milyen a közérzetem az otthonomban? Egyáltalán érezzük e, ha valami nincs rendben? Nem feltétlenül tudjuk...

Nincs sampon, nincs sírás: avagy hogy jutottam el a no-poo módszerhez

Kép
Mindig szerettem volna az a lány lenni, akinek úgy bondorodik és omlik a haja, ahogy a Disney királylányoknak, miután elolvastam egy viccet ezzel kapcsolatban: Kedves Walt Disney, köszönöm a irreális elvárásokat és igényeket a hajammal és a pasikkal kapcsolatban! Hat igen, sajnos olyan csillagzat alatt születtem, hogy aki ismer, látja a lapuló, középen babahajas, vékonyszálú, tartás nélküli hajam, amit jobb híján csurinak, nem hódításnak tervezett a Jóisten.  DE ahogy telnek az évek, legalabb egy kicsi eselyt és sérót akartam és hogy a maga szerény eszközeivel a legtöbbet nyújtsa a külvilágnak. Nem a külvilágnak, nekem, a közérzetemnek.  Amikor véletlenül belenézek egy tükörbe a nap folyamán ne fagyjak le, ezt gondolva: - Vajon mióta állsz ilyen alakzatban és hány ember látott? Nem szorosan a témához köthető, csak egyszerűen szeretem ezt a képet.  Egyetlen fotós vágyam volt az esküvőm reggelén, ez a beállítás. Ahogy egy ételnél sokat dob a jó alapanyag, az...