Le Café de Capucine

kép forrása: savvymom.ca Sziasztok! Úgy ülök itt majd 2 hónap kihagyás után, mint abban a helyzetben lévő régi barátok, akiknek ellaposodott a kapcsolatuk. Kérdezheti az egyik szenvtelenül: - Mesélj, mi újság veled? A másiknak sorakoznak az agyában a megélt kis örömök, a egy-egy másnak ki nem adott terv, álom és kétség, de végül csak ennyit mond, mert tudja, hogy fölösleges belekezdenie: - Á, semmi különös! Nem akarok "semmi különös" lenni. Az utóbbi időszakban nagy változásokon mentem és megyek keresztül és hátrébb léptem a gondolkodásom megértésében. A mozgatórugókat, amiket a férjem, csak a "démon"-jaimnak nevez (teljesen jogosan, vannak helyzetek, amikor megszűnök én lenni a keserűség és a megbántottság mögött), elkezdtem módszeresen kiszedegetni, mint a nyüveket az elüszkösödött testrészről. Képletesen ez történik: a rothadó gondolatokat felzabálják a jók. Sajnos, ezek is legalább ennyire bűzlenek.   Volt néhány nap, amikor átéltem a megérkezettség

Nehéz a szívem, tegnap olyan tényt kellett megtudnom, ami letaglóz, zsibbaszt és mérhetetlenül szomorúvá tesz. Meghalt P. unokatestvére, egy olyan lány, aki nem hagyott fel a pozitív dolgok keresésével még akkor sem, amikor a klasszikus orvostudomány már csak mosta kezeit. Ez a nő elpusztíthatatlan volt, annyi szenvedésen, gyógyszeren, rosszulléten, gyötrődésen volt túl, hogy biztos voltam benne, hogy ha nehezen is, de túl fogja élni a rákot.  Nem összeegyeztethető az agyamban még most sem, hogy ha akarok már nem írhatok neki, nem kereshetem meg Őt. Mindig biztatott az írással kapcsolatban, mindig elolvasott és hogy ha pihentetem is a festést ne mondjak le róla. Már csak miatta is felveszem az ecsetet, ő már nem fog többet se írni, se festeni.  Hiányzott a társasága. Az elmúlt évben már nagyon ritkán találkoztunk, nem mertem zavarni, azt gondoltam, hogy megvan neki a maga baja, ne kelljen még vendégekkel is foglalkoznia. Gondolhatjátok, hogy bánt ez, de már tényleg nincs mit tenni.

Néha a gyógyszer csak immel-ámmal kezeli a bajod, de egy kis váltás az agy fogaskerekeiben meghozza azt, hogy elviseled és türelmesebben várod a végét. Nekem ma egy postás néni mutatott kiutat. Napok óta nyomorultul érzem magam, mert a hátam rendetlenkedik. Ha látnám magam kívülről biztos vicces lenne nézni, hogy az illető olyan peckesen megy, mintha egy vasalódeszka lenne belevarrva a kabátjába. Persze kívülről nem látod, hogy kínból teszi, ezért komikus. Mondanom sem kell ugye, hogy az üzlet nem vár, ugyanúgy dolgozom ma is és mímelem az ügyfeleknek, hogy azért tart 2 percig felállni, mert kényelmes vagyok. De amikor már elmerülsz az önsajnálat mocsarában, fetrengve a saját bajodban, akkor ér egy olyan jel, ami azt mondja: "Szerintem, becsüld meg magad, lehetne rosszabb is." A postán visszatérő vendég vagyok a leveleimmel és bélyeggyűjtésre, kaparós sorsjegy nyerésének százalékos esélyére vonatkozó elméleti kérdéseimmel. Mentségemre legyen mondva: Csak akkor traktálom

Nem a THC tartalom miatt, hanem praktikusság tekintetében! A ma téma a kenderé, mint építőanyagé. Jövőre ha minden Apró szent úgy akarja, akkor bele fogunk kezdeni egy ház felújításba. Először nézegettem a klasszikus szigetelő anyagokat, hogyan kell felügyeskedni a falra stb. Ekkor láttam meg egy felvillanó videót: kenderház. Pff. Gondoltam ég is, füstöl is, hogy lehetne házat csinálni belőle? De minden természetes lehetőség buzgerálja a fantáziám. Főleg mikor tájékoztattak milyen anyagokat építenek bele a "modern" épületekbe szigetelés címszó alatt. Kedveseim, a többet tudás hatalom! Azóta falom a szakirodalmat és a tanulmányokat ami erről az anyagról megjelent. Anglia, Dél-Afrika, Belgium, ,Csehország, Amérika ecetera... A kiragadott országokban  már építettek az ún. "kenderbeton" technológiával. Angliában, Swindon városában egy teljes lakóközösséget "lakótelepet" így készítettek, 42 takaros kis sorházi lakással. A lent vigyorgó angol Kevin M

Tegnap egy annyira jó ízléssel berendezett, bohókás pár otthonában voltunk, ahol megpillantottam egy számomra tökéletes műalkotást. Arany háttér előtt egy mosolygó láma festménye volt az. Mikor megláttam, belül felsikoltottam, hogy nekem is ilyen kell, mert nem tudtam betelni a cukiság, a szenteket megillető arany háttér és a muris köpködő láma ilyen elegyével. Sohasem voltam az a szociális fenomén, nehezen értettem szót a többi emberrel, persze sikerül. Külön fintora a munkaerő piacnak, hogy olyan munkám van ahol folyamatosan beszélni kell. Gyönyörködöm az állatokban, főleg azokban, amikben volt annyi hajlandóság és alkalmazkodás, hogy kooperáljon velünk. Az alpakka mindenét nekünk adja, a téli gyapját, tavasszal a tejét és ha nagyon hideg a tél, saját magát. Summa summarum tip top kis jószág, tetszik a kiállása, van benne kurázsi. Nem csodálom, hogy annyi embert megihletett.   Aznap este, még a walking dead előtt ránéztem a világpiacon mit árulnak lámás témában és találtam, bi

Ha szentimentális akarok lenni, azt mondom, hogy a fiatal magonc meghajol a szélviharnak, de az idős fába belekapaszkodik a szél és tövestől csavarja ki. Lehet, hogy ez után csak sóhajtasz egyet és mindent megköszönsz a szüleidnek, még akkor is ha nem vagytok jóban, vagy egyáltalán nem is vagytok kapcsolatban.  Annyit mindenesetre már megtettek érted, hogy felneveltek Téged, jól vagy rosszul, nem számít. Egy olyan cikket találtam, ami összefoglalta azokat az eseteket a világtörténelemben, amikor egy pici gyerek állatok közé kerül és a viselkedése elveszít minden emberi, inkább így fogalmaznék: civilizációs megnyilvánulást és teljesen hasonul a befogadó családhoz. Annyira durva, mert az esetek jó része napjainkban lekövethető, azokat az embereket lefilmezték, mai napig rehabilitálják!! A legkésőbbi esetet 2013-ban fedezték fel. Egy 91'-es orosz esetről könyvet is írtak ami nekem is megvan, a listában megtaláltam Ivan esetét. Emlékszem, azt a könyvet másfél nap alatt kivégez

Ma egy nagyon érdekes tapasztalatomat szeretném megosztani a nagyérdeművel. Találkoztam a receptemmel és az általam készített képpel egy nagy oldal felvillanó receptjei között. Először nagyon megörültem neki, hogy a befektetett energia végre látszik valamilyen "elismerésben", mert jó szívvel csinálom ezt az egészet, de sajnos nem tudok harmadik éve tovább fejlődni a blog olvasottságát illetően. Így ez most még inkább szíven ütött. Elgondolkodtam már ezen, hogy mit csinálok rosszul, mi az oka ennek. De arra jutottam, hogy ha csak magam adom, csak végzem a dolgom, úgy aki vagyok, akkor előbb utóbb megtalálom a közönségem. De ma úgy felment a vérnyomásom, mint a rajzfilmekben, mint a bikának mikor sípol ki a gőz a füléből! Miért kell ellopni egy másik ember képét és sajátként feltüntetni? Miért nem lehet a sajátodat lefényképezni? Úgy semmi baj nincs a dologgal, azért csinálom, hogy odaadjam neked, hogy ha nekem sikerült, akkor te is főzz egy jót a szeretteidnek. De az, h

Tegnap este nagyon finom májpástétomot csináltam, azt szerettem volna leírni, de aztán megtaláltam valahogy ezt a történetet, aminek folyománya: nehéz légzés, görbülő száj és kaparászó torok, a szemlevedzésről nem is beszélve. A májpástétom még ráér.   „Volt egy időszak az életemben, úgy húsz évvel ezelőtt, amikor taxisofőrként kerestem a kenyerem, New Yorkban. Igazi cowboy-élet volt, nem volt főnököm. És mint a szerencsejátékos, annyira élveztem, hogy minden egyes új utas más és más, előre megjósolhatatlan élményt tartogatott: pont, mint amikor kockát dobsz a játékteremben.Amire nem számítottam, hogy az autóm elkezdett amolyan gyóntatófülkeként is üzemelni. Éjszaka vezettem, nem láttam az utast, csak mentünk, mindig két idegen az éjszakában, és hallgattam, ahogy alkalmi útitársam az életéről mesél. Olyan bensőséges dolgokat osztottak meg velem, amelyekről fényes nappal, szemtől szemben biztosan nem beszéltek volna. Egyik éjjel megérkeztem a megadott címre és dudáltam. N

 Ezt ma reggel olvastam és kihúztam magam kávézás közben. Egy terapeuta nyílt levele a női tartásról és a párunk választásának fontosságáról. Legfőképp a saját kislányának írta, de mindannyian valaki más kislányai vagyunk, nekünk is tudnunk kell róla. „Drága Aranybogaram, Édesanyád és én nemrég felütöttük a Google-t egy választ keresve. Félig begépelve a kérdést, kidobta a legnépszerűbb keresések listáját- ez állt a lista tetején: hogyan tartsuk fenn a férfi érdeklődését? Riasztó volt. Számos cikket átfésültem, ami arról adott tanácsokat, hogyan legyél nőies és kívánatos, hogy mikor vigyél neki szendvics helyett inkább sört, és hogyan éreztesd vele okosságát és felsőbbrendűségét. Ez felháborított. Kicsim, nem a te feladatod, nem is volt és soha nem is lesz az, hogy „fenntartsd az érdeklődését.” Kislányom, a te feladatod egyedül csak az, hogy tudd mélyen a lelkedben- ott azon a megingathatatlan, elutasítástól, veszteségtől és egótól zavartalan helyen-, hogy te megérdeml

A kép nyersfordítása: Elveszett pasi: ha te vagy...vagy hasonló...kérlek lépj kapcsolatba velem, ezen a számon.... Megmosolyogtató, legalább annyira mint a családi állapot rublikánál azt nyilatkozni, hogy "szándékomban áll 72 macska társaságában kinyiffanni". Vagy Vilmos és Katalin esküvőjére kivonulni egy olyan transzparenssel, hogy: "Harry, marry me!" Számomra azt üzeni, hogy lehet, hogy nagyon vágyik A mindent megoldó kapcsolatra az illető, de ahelyett, hogy a saját önsajnálatában fetrengene, antidepresszánsok, Cabernet Souvignon, csokoládé és tinifilmek társaságában, inkább kiröhögi saját magát. A reménytelenséget, hogy ennyire egyedül van. Viszont ha ilyet látok, eszembe jut saját magam, mikor a kilátásaim között csak a nagy semmi és az idő folyamatos múlására figyelmeztetett a tanítás miatt előbukkanó első őszhajszál. Azt a csúfságot elrejtettem, azóta sem láttam, de sok minden átrendeződött az életemben. Mikor most a közös otthonunkban hisztizem a mos