Hogyan lehetünk aranyosan kétségbeesettek
Megmosolyogtató, legalább annyira mint a családi állapot rublikánál azt nyilatkozni, hogy "szándékomban áll 72 macska társaságában kinyiffanni".
Vagy Vilmos és Katalin esküvőjére kivonulni egy olyan transzparenssel, hogy: "Harry, marry me!"
Számomra azt üzeni, hogy lehet, hogy nagyon vágyik A mindent megoldó kapcsolatra az illető, de ahelyett, hogy a saját önsajnálatában fetrengene, antidepresszánsok, Cabernet Souvignon, csokoládé és tinifilmek társaságában, inkább kiröhögi saját magát. A reménytelenséget, hogy ennyire egyedül van.
Viszont ha ilyet látok, eszembe jut saját magam, mikor a kilátásaim között csak a nagy semmi és az idő folyamatos múlására figyelmeztetett a tanítás miatt előbukkanó első őszhajszál.
Azt a csúfságot elrejtettem, azóta sem láttam, de sok minden átrendeződött az életemben. Mikor most a közös otthonunkban hisztizem a mosogatás miatt, az ember csak ennyit szól: "Mit mondott Allen Peace?"*
Utálom csinálni, de legalább hálás leszek, mert kettőnkre mindent nagyobb örömmel szánok.
Akik még magatokban vagytok, gondoljatok arra, hogyha hozzám be tudott csöngetni az az ember, aki most már az életem, akkor hozzátok is.
A másik dolog, hogy inkább nevessétek ki a saját szerencsétlen helyzeteteket, mint hogy sajnáljátok magatok. A hülyeségben, a szokatlan megoldásokban még van méltóság.
*Viselkedéskutató, első telefonbeszélgetésünk folyamán jöttünk rá, hogy mindketten imádjuk a könyvét. A kis drága, annyival lerendezte a folyamatos mosogatás kérdését, hogy: "örülj, hogy van kiért mosogatni."
Mondjuk ezt a passzusát jó lett volna kihagyni az olvasásból.
