Savanyitott rebarbara a nyári grillezéshez
Ha dinnyét lehet savanyitani, akkor miért ne lehetne bedugni almaecetbe a rebarbarát?
Mikor receptekre vadásztam, akkor találtam ezt a gondolatot, annyira megtetszett, hogy ma már meg is csináltam, igy szabaditva fel 0,3 m2-t a hűtőnkben, ami most telitve van a nyári szezonális gyümölcsökkel, dinnyével, fosószilvával, szülők által ajándékozott 25 db péksüteménnyel stb.
Lépni kellett, mert édességekből egy időre telitődünk az esküvői torta dömpingben, be kapcsolni nem szeretném a sütőt, azt sem szerettem volna, ha ránk romlik. Kezd kimenni a szezonjából, most már vágdossák az ember után, olyan áron van.
Most már a spájzban vár 2 nagy üvegnyi savanyúság, amit grillezett húsokhoz, halakhoz ajánlanak. Hosszú hasábokra vágtam, hogy mutatósan lehessen elrendezni szervirozáskor.
Nem volt vele különösebb program, amit főzni kellett hozzá, néhány perc alatt felforrt, a növények nyersen kerültek az üvegekbe. Nem tud megromlani az ecet miatt, hűvös helyen 3 hónapig (becslés) is eláll. Fél óra meló volt vele, de csak azért annyi, mert bénán bánok a késsel.
Trükköztek az izekkel, tettek bele chilli paprikát, gyömbért, babérlevelet, de első alkalommal úgy akarom megkóstolni, hogy érezhessem a növény izét.
Hozzávalók:
0,5 kg rebarbara szár (mákunk van, épp ilyen kiszerelésben árulják)
2 tk szemesbors
4 db szegfűszeg
1 kk só
2,5 dl almaecet
130-150 g kristálycukor
4 dl viz
A növényt mossuk át, csippentsük le a végeit, vágjuk vékony hasábokra, vagy csak karikázzuk fel és tegyük 2 előzőleg kifőzött befőttesüvegbe.
Az ecetbe adagoljuk bele a fűszereket, a cukrot, a vizet és forraljuk fel. A zubogó lével öntsük fel a rebarbarát és egyből zárjuk le a fedővel. Forditsuk fel és hagyjuk kihűlni. Mehet a kamrapolcra.
Az első 2 napban még ne nyissuk ki, össze kell érnie az izeknek.