10+5 legós dolog (pssz.. a legtöbb felnőtteknek van)


Már régóta készülődik ez a bejegyzés, próbáltam olyan dolgokat és ötleteket összeszedni, amelyek egy közel korombeli személy házában is helyet kaphat. Különös tekintettel azokra az ötletekre, amelyek saját kezűleg is elkészíthetőek. Helyet kapnak olyan ötletek is, amelyek csak imitálják ezt a játékot, a hangulatát, a vidámságát, habár másból készültek.
Tetszenek a letisztult terek, a számomra "felnőtt" bútorok, amik profizmust, stílust jelentenek egy háztartásban, ha tovább megyek még egy jelzővel azt is hozzáteszem, hogy konformisták és unalmasak. De becsapni sem akarom magam azzal, hogy nem vagyok egy infantilis kis hülye.
Különösen vonzódom az olyan dolgokhoz, amiknek van valami gyakorlati szerepe a gépezetben, viszont viccesen vagy cukin néznek ki és lehet velük játszani.
Például az étkezőasztalunkon elhelyezkedő 2 elefánt a só és bors szóró, de használaton kívül harcolni tudnak egymással, vagy épp nagyon összeölelkezni.
Másnak is megvannak ezek az élményei, talán a férjem érzelmileg is kötődik ehhez a játékhoz. Nekem csak a variálhatósága tetszik és az élénk színei.
A legó gyár érzi ezeknek az ötleteknek a létjogosultságát és ő is akar egy szeletet ebből a nagy tortából, így lehetséges, hogy legó szaküzletben kaphatsz kulcstartót magadnak, szilikon öntőformát (jó drágán), ha a gyereket azzal akarod elkápráztatni, hogy legó alakú gumicukrot tömsz a pofizacskóba, vagy legó alakú szappannal moshatja a kis kezét. 
Az egy másik érdekesség, hogy piacra dobtak Amerikában egy olyan, legó módon kialakított rendszert, az Everblock-ot, ami használható térelválasztóként, pár perc alatt szét szedhető gyerekbunkerként - szerintem ha ilyenem lett volna nem is játszottam volna mással - bútorként is, amire éppen kell. Viszonylag olcsó áron kapható, 3-7 dollárig terjed az elemek ára, lévén hogy mennyi mindenre használható, jó befektetés.
Külön kiemelendő, hogy van egy pasi, Benjamin Uyeda aki úgy készít a házába bútorokat, hogy a legót zsaluzóanyagként használja fel, egy másik nagyon divatos, belsőépítészeti virágkorát élő anyaghoz, a betonhoz. Tetszenek a videói, a mellékelt darab egy edényszárító elkészítését mutatja. Sanszos, hogy hasonló szárítóra nevezek be én is majd egyszer jó idő múlva.
Képek forrása: pinterest.com

 












Ez az ötlet a nagyon szofisztikált építők gyermeki kihajlása. 





 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Walipini: medencének indult, üvegház lett belőle

Kender: egy "magasröptűbb" építőanyag

BBQ csirke sütőben sütve

Walipini: tervezés

Komposzt kazán, az erjedés magasiskolája