A jégvirág felolvadt

A 2014-es év, úgy látom megelégelte a komfortzónámat, a családi vállalkozás jobban muzsikál nélkülem. Nagyon örülök neki, mert, nem tudtam annyit hozzátenni, amennyiért, pénzben kifejezve alkalmaztak. Nagyon, nagyon hálás vagyok a szüleimnek, hogy ebben a kizsákmányoló világban, ahol volt képe az államnak 40.000 bagót adni egy óraadó diplomásnak, egy hónapnyi masszív fárasztásért, tudtak anyagilag segíteni, támogatni, amíg egyedül voltam mint a kisujjam és mit szépítsem: kajára és lakhatásra sem volt elég a keresetem.
Telnek az évek és a 8 órából lett 4, a négyből 0. Meg tudták tenni azt, amit csak nagyon kevesen: fokozatosan veszik le a fiókáról a kezüket. Miért nehéz?
Mert csak addig tartanak függésben, amíg rászorulok, ahhoz is erő kell, hogy idővel függetlenedj a saját gyermekedtől és ne akard mindenképp benyomni valahova, hogy biztosítsd a jövőjét. Bizalom kell ahhoz, hogy a képességeire szorítsd és úgy ítéld meg, hogy nincs rád szüksége.   
Meg vagyok rémülve, de adrenalinnal is felpumpál ez a helyzet, végre bizonyíthatok. Kiürül az agyam, hogy a feladatra koncentráljon: mitől leszel sikerember(asszony)?

Ezt elolvasva mindig úgy érzem: fejlődnöm kell, viszont az alapokkal rendelkezem.