Az "Arany Limonádé" nyertese....

Ezt a becses címet én veszem először a számra. Olyan csúnyán bánok a "csak" szórakoztató irodalommal, hogy adnom kell egy kis engedményt a műfajnak.

Mindig azt vallottam az olvasásról, hogy egy jó könyv igenis előidézhet teljes lelki elégedettséget a nem túl rózsás körülmények között.  A másik ilyen tételem és szabályom az, hogy ha egy könyv nem tud nekem valami pluszt, valami praktikusat tanítani, akkor kézbe sem veszem. Erre hivatkozva nem szoktam egy könyvet a cselekménye miatt elolvasni, értsd regény s ezért van gyomrom kinyitni sokadjára a műelemzésről, a francia libatömésről és éghajlat történetről vagy a falusi disznóvágásról és id. Pieter Brueghelről felütni a kedvenc passzusaimat.

Egytől egyig update 1. , úgy ám

Viszont nem kaphatna valami ilyen díjat nálam, ha nem szegtem volna szabályt. :D

Na jó, én is ember vagyok, aki teenager korában nem az angol táj szépségért és szociológiai csavarjaiért vett Jane Austent a kezébe, hanem azé' kedves olvasó, hogy megtudja, hogy a fránya  és csodás Mr. Darcy valamikor győzhet e nagy szerelménél és a drága Lizzy odaköltözhetik e Pemberlybe, mint Mrs. Darcy.

Visszakanyarodva, kisóhajtva magam találtam egy kedves kis könyvet, ami sem nem egyedi, sem nem spanyol viasz, de olyan jó!

Az "Arany Limonádé" egy engedmény a ponyva felé, bevállalom. A múltkorában találtam. 2 erős húzó név is jelen volt a címében: FRANCIA KENYÉR. Egyenként is gyengém ez a 2 fogalom, de ez együtt determinált arra, hogy mindenképp utána nézzek. A hazalátogatásom és a családtagjaim által nézett szombati tehetségkutató mosogatólé inspirált arra, hogy hangosan bekapcsoljam a zenelejátszóm és beleolvassak egy könyvbe. Ez volt az.

Azon az estén elolvastam a felét, leraktam, majd a múlt héten vettem kezembe, mikor szegedi vonatozásomat jelentősen lerövidítette, mert ugye jó könyvvel repül az idő.

A története felejthető, Hálistennek a főszereplő fájdalmas időszakait francia pékségben eltöltött emlékképeivel enyhíti. Nagyon érdekesen ír arról, hogy milyen mozdulatokkal formázták a kenyeret, milyen gépekkel dolgoztak és (hurrá!) recepteket is mellékel, amiben részletekbe menően leírja milyennek kell lennie a kelesztés fázisainak, hogy ropogós kenyeret kaphassunk!

Régi vágyam, hogy megtanuljam elkészíteni kenyerek ferráriját, a baguette traditionel-t. Ne tévesszen meg senkit, ez a nagybetűs PÉK ismérve. Ahogy rokonom mondta egyszer: mostanában már megint olyan jó a baguette mint régen, volt valami baja, akkor azt lehetett érezni a tésztáján. No emberek, hát milyen érzékeny szakma ez, hogy a vevőink tudják a kenyerünkről, hogy rossz kedvűen mentünk munkába?

Felfújt zsömlék és tartós kenyerek idején visszagondolok arra, mikor kinevettek a lyoni pékségben, mert nem tudtam olyan szép hajlítással kimondani ahogy ők. De igazat adok nekik, azt a csodát, nem szabad pongyola szavakkal kikérni.

Summa summarum, olvassátok el, ha az a fontos a szórakoztatásokban, hogy tanuljatok valami igazán szépet és a könyv ne csöpögjön a barokkos körmondatokban leírt lepedőakrobata, borostás férfiaktól és romantikus esőben csókolózós helyzetektől, szappanoperás túlzásoktól. Az kenyér itt nem kulissza, hanem előnyt kapnak a macsókkal szemben, ahogy kell.