"Álattemető"-be A macska miatt

Borzasztó félős egy portéka vagyok, igazi puding, aki puskacsőből kilőve reagál egy zombis filmre. A fém konyhapultokról mai napig a Jurassic Park jut eszembe, amikor a gyerekek odabújtak a velociraptorok elől.

Olyan aki nem meri lerakni a padlóra a a lábait, mikor a Szörnyecskéket nézte 10 évesen. Az igazsághoz hozzátartozik egy olyan apuka, aki előszeretettel fogta meg a gyerekbokákat, főleg, mikor egy zabszem sem fért...tudjátok hova.

Mondd, kedves olvasó, ha mered, hogy te nem álmosodtál el ettől a szempártól...

Pár hete valamilyen rejtélyes okból ott ragadtam egy macskákat bemutató műsor előtt és akkor, akkor rajongó lettem. British shorthair. Csakis ilyet vagy semmilyet. Nagy, kövér, grafit szürke kandúr, aminek csillogó borostyánszínű a szeme...egy olyat még a mi kutyás háztartásunkba is el tudnék képzelni. Az a tény, hogy ilyen macska somolygott a Alice feje felett Lewis Caroll regényében, még inkább emelt az ázsióján és a kedvencek temetőjében is. Elültetett egy gondolatot a fejemben: 26 évem alatt, még sohasem olvastam horrort. Szeretem az állatokat, talán ennyi vérengzést még elviselek. Áldott, áldott tudatlanság és naivitás kedveském!!    

Szó mi szó, eddig csak nyomósabb indokból olvastam, de prózaian bevallva: Stephen King Pet Sementary regénye a macska miatt lett elolvasva. Bár nem használtam magamnak, ha ténylegesen egy ilyen (lehetőleg élő) jószágot kell eltűrnöm a saját portámon. Érdekes, eleinte izgalmas, azután zavarttá válik, ahogy a főszereplő elmeállapota és a végét és huszárvágással elintézi. Nem néztem meg a filmet azóta sem, nem akarom a kialakult gondolatokat más képeivel megjeleníteni.

Most már tapasztalatból tudom, hogy telhetnek az évek, de jómagam mindig puding leszek. Inkább maradok a pékek, cukrászok lelki válságainál, a középkor étkezési szokásainál és a műalkotás elemzésnél.