24 órás zarándoklat
A buszozás számomra, mindig hosszú és kényszerű utazási forma volt, meg lehet szokni, ha az ember diák, ha jó áron akar eljutni A-ból B-be. Persze ha álomkóros lennék és 150 cm magas, akkor akár élvezhetném is.
Elindultunk 3 órakor Debrecenből, de akkor még nem tudtuk, hogy milyen keserves lesz odáig eljutni. Az utazási irodánk az eddig számomra sohasem látott káoszban működött, ahol senki sem ott szállt fel és akkor mikor meg volt beszélve. Viszont azoknak nem akartam volna a helyében lenni, akik reggel 5-kor egy kihalt autópálya leállóban várták a buszt és az elhajtott mellettük. Prózai oka van: elfelejtkeztek róluk. Mivel telefonszám sem volt megadva a tájékoztató levélben, 50 km után vették észre a hiányt, vissza kellett fordulni. Végigaludtam a mizériát és a kiesett óra után ugyanazt a benzinkutat láttam, mint elalvásomkor, kérdeztem a párom, hogy én halucinálok-e, az ő válasza: "Ne akard tudni."
Szerződést kötöttek a mi időnkre, hogy reggel felvesznek és este leraknak minket, mi megfizettük a szívességük árát. Lehagyás esetén jogos a kártérítés, viszont 2 óra kiesés és a tájékoztatás hiánya "csak" 40 morgolódó és tudatlan embert eredményezett, akik biztosak abban, hogy többet nem őket választják.
Végül szerencsésen megérkeztünk Bécsbe, abba a városba, ami nekem mindig egyet fog jelenteni Pieter Brueghel gyönyörű és majdnem teljes festészeti munkásságának bemutatójával, a Kunsthistorises Museumban. Viszont most többet láttam Bécsből mint eddig akármikor.
 |
| Schönbrunn egy eldugott kis kertje |
Sétáltunk Schönnbrunn parkjában, aminek a francia kertje még a hó alatt is geometrikus volt. Ott történt, hogy a fiúkkal szétnéztünk a vásárban és megebédeltünk, ahol előkerült a csatos üvegünkből egy kis pálinka. A velünk közös asztalnál étkező román családfőnek felcsillant a szeme.Kis idő kérdése volt, hogy rákérdezzen tört magyarsággal, hogy: -Pálinka, hazai?
Az osztrák puncsot villámgyorsan a többi családtagnak passzolta, hogy ne zavarja meg a megkínált itóka bukéját. Miután lehajtotta, ennyit mondott: -áááá Barack, mi jövünk Kolozsvárról!
Hadd mondják a plakátok, hogy az alkohol butít és nyomorba dönt, viszont egy kicsi kinyitja az embereket, érdekes módon nekem ez a momentum volt a legszívmelengetőbb, mert látszott a bácsin, hogy felgyullad egy emlék az agyában, mikor visszaemlékezett a régen kimondott magyar szavakra.
Jó szolgálatot tett a hidegben, mert a nap folyamán csak abban a fél órában éreztem a lábujjaimat.
 |
| Csak azért is, Secession Pavilon |
Kaptunk buszos idegenvezetést, viszont a Secession világhírű épülete mellett úgy hajtottunk el, mintha egy újságos bódé lenne. Itt nekem elpattant az a bizonyos húr a tudatlanságtól és attól, hogy a Sissi múzeum ruhatára és fésülködő asztala fontosabb, mint egy korszakalkotó mérföldkő megemlítése, ami fémjelzi a várost.
 |
| hering party a Rathaus platz-on |
Sétáltunk a Mariahilfer Srassén, ahol tudtam még régről egy 5 emeletes lakberendezési áruházat, ez nem is fontos, a teteje annál inkább!! Lenyűgöző tetőteraszáról távolról láthattuk a belváros háztetőit és templomtornyait. Már 2006 óta vágytam visszatérni oda és kibambulni a városra. Végre sikerült.
A visszaút (Köszönöm Istenem) viszonylag pontosan lezajlott és éjjel háromkor megékeztünk a kis vackunkba.
 |
| Stephans-dóm |
