Canard á l'orange

Eddigi minden készülődésemet felborította a múltkor meglátott gyönyörű kacsa. Eldöntöttük, megsütjük, megesszük mint a nagyok, naranccsal, krumplipürével.
Elregélem, hogy egy narancs levét egy evőkanál cukorra öntöttem és forraltam, majd ráöntöttem 2 dl fehérbort és egy teáskanál sót.


A kedves kacsát, ami akarata nélkül jóllakatott minket. megsóztam és borsoztam. Néhány gerezd narancsot megfosztottam a fehér hártyájától, hogy nehogy megkeserítse a kacsát. Belemetszettem a bőrébe és megtűzdeltem vele. Tegyük bele egy tűzálló tálba, öntsük le a narancsos boros sziruppal, majd fedjük le alufóliával, tegyük bele a sütőbe.      
Szentestei lakoma lett volna belőle, viszont még gyermek vagyok lelkiekben, puding ahhoz, hogy ne a családi körben legyek szenteste. Egy nappal az esemény előtt visszatáncoltam és kisírtam, hogy a családommal legyünk.


Minden alkalommal, hogyha baromfit készítek elő a sütésre átfut az agyamon, hogy voltaképpen, miért is teszem ezt szegény állattal. Ránézek az ernyedt testre, átfogom a csökevényes lábacskáit, szerencsétlennek annyi időt sem hagyott a nagy ételtermelő gépezet, hogy megerősödjenek. Mindig elszomorít ez és megfogadom magamban, hogy belátható időn belül átállok egy olyan fogyasztásra, amiben nincs helye mutáns, ülve felhízlalt és szerencsétlen sorsú állatoknak.
Befogom a szám, mert örülhetünk, hogy ez a legnagyobb problémánk, a vágóállatok meltányossága. Nem kell azon aggódnom, hogy a gyermekem nem lesz e jobban beteg, mert nincs pénzünk gyógyszerre.
Megédesítettük az estét egy kis nagymama desszertjével. Közben a férfiember külön kérésére beigli sült. A gesztenyés narancsos finom lett, formás. Mivel nincs darált mákunk, sem mákdarálónk (akkor derült ki), ezért a másikba gurulós málna és vanilia puding került. Életemben nem láttam még olyan pöffeszkedő tekercset, amit sikerült összehoznunk.

Elneveztem a sohasem látott Csillagok Háborúja után: Jabbának. Mindenesetre első számú veszélyforrás, 1. hogyha nem úszó beiglit akarunk,hogy meleg tölteléket ne rakjunk egy képlékeny tésztára. 2. attól, ha centi vastagon fedjük be a töltelékkel, attól nem finomabb lesz a végeredmény, hanem laposabb. Olyannyira lapos, hogy nem tekercseket, hanem négyzeteket levágva lehet szeletelni.  Inkább nem ijesztgetek senkit a képekkel.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Walipini: medencének indult, üvegház lett belőle

Kender: egy "magasröptűbb" építőanyag

BBQ csirke sütőben sütve

Walipini: tervezés

Komposzt kazán, az erjedés magasiskolája