Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma



Vannak könyvek, amelyeket kivégzel és úgy ahogy végigolvastad, el is sikkad a felejtésben, de vannak olyan olvasásélmények, amelyek utána kitörölhetetlenül beépülnek a lelkedbe és csak azt sajnálod, hogy nem tudod kitörölni az agyadból az élményt, hogy újraolvasd és megint ugyanúgy lenyűgözzön, mint az első alkalommal.
Tegnap este gondolkodtam a könyvön, hogy mégis hogyan foghatnék bele az elmesélésébe, vagy egyáltalán, hogy megmutassak abból a meseszerű világból, ami összekapcsolódik a fojtogató, véres valósággal, amivel annyira szinkronban van.
Balszerencsémre utánanéztem, hogy az emberek hogyan viszonyulnak ehhez a hangulathoz, tetszett e nekik, háááát nem olyan töretlen a lelkesedés, de nekem mint megrögzött infantilisnak, aki egyszerre próbál igaz is lenni, nekem tökéletes volt.
Nem akarom műfajilag berakni egy dobozba sem, mert helyet kap benne várostörténeti leírás, lélektani fejlődéstörténet, picike szerelem és hatalmas adag álomszerű leírás, ami valóság, szociológiai rajz New Yorkról, ja meg nyomoznak is benne.
Annyira komplex, olyan kegyetlen egyben jóindulatú cselekedetek és karakterek váltják egymást, hogy teljesen feloldódtam benne és mindenkivel elolvastatnám legszívesebben. Közben sokat járt az eszemben egy rokon lány, akinek olyan nagy szívvel adnám oda néhány év múlva, hogy akkor már a szexuális tartalmú utalások ne bántsák a kis lelkét és élvezze a többi 98%-át az álmodozó természete miatt.
Mindig nagy érdeklődéssel figyeltem, hogy hogyan tud egy város azzá válni, aminek most ismerem. New York terjeszkedésének leírása teljesen megfogott, mert a történet a 20. század elején játszódik, amikor még lehetett lápos vidéket, mezőket találni, vadvilággal találkozni a várost övező területekben. Ezzel szemben leírja milyen életkörülményeik vannak a városi lakosságnak, a szerveződő munkás szakszervezeteket az embertelen munka és életkörülményeket a szegénynegyedekben, illetve, hogy akik úgy döntöttek, hogy átjönnek a nagy vízen, mi elől menekültek és az elvárásokkal, vágyakkal szemben mi vár rájuk.
Kemény, annyit előre bocsáthatok.
A könyvnek 2 főszereplője van, egy Coralie nevű lány és Ezékiel Cohen nevű ukrán bevándorló fiú, akik már mindketten itt nőnek fel az újvilágban. Coralie apja Franciaországból jön és megalapítja a Gyönyörű titkok múzeumát Connie Islandon, amely a kislány egész világa, az egzotikus állatok és preparátumok mellett, a múzeum attrakciói közé tartoznak azok az "eleven csodák" akik szezonról szezonra jelennek meg, hogy az emberek a borzongás, a megbotránkozás vágyát kiélhessék. Sziámi ikrek, szakállas nő, farkasember férfi, kígyóember, lepkenő, törpe aligátorral stb. Mind abból élnek, hogy mások fizetnek a látványukért. Emellett ott van, hogy milyen emberek, milyen az intellektusuk, mennyire érzékenyek, hogy fogadták el ezt a speciális társadalmi helyzetet, amit megélnek kényszerűségből, ugyanis a kinézetükön túl senkit nem érdekelnek mit nyújthatnak, miben tehetségesek.
Coralie mint egy alkatrész ebben a különleges közegben, ő is attrakció lesz, amint munkára fogható, 10 éves korától. Sellő lesz belőle, apja folyamatosan edzi a kislányt, hogy olyan tüdeje és hidegtűrő készsége legyen ami ember feletti. A kislány közegének érzi a vizet, mert a difije az ujjai között feszülő úszóhártyák ők is eleven csodává teszik. Szegényke ahogy telnek az évek, egyre nagyobb kritikával rakja össze apja tevékenységét és a tisztelet, a megbecsülés átváltozik színtiszta megvetésbe, ahogy egyre inkább kihasználja a saját lányát és pénzkeresésre használja. Eleinte sellőként, utána a kiárusítva a testét. 
Persze ez az alapfelállás, lesznek csavarok a történetben, de az úgy nem buli ha kikotyogom.

Eddie Cohen története egy olyan apa fiú tragédia, amelyben ott a kommunikáció hiánya, az eltérő habitus, a félreismerés. Az a tragédia, hogy hiába élnek és dolgoznak egymás mellett, az apa belemenekül a gyászába és a vallásába a való életből, a fiú pedig egyre távolabb kerül tőle. Ez odáig folytatódik, amíg a fiú inkább világgá megy 12 évesen. Apja megszaggatja ruháit, mert szemében meghalt a fia.
Eddie lesz besúgó olyan ügynökségnél, amely arra szakosodott, hogy szavukat megszegő vőlegényeket/férjeket keressen meg az óhazából érkező kedves megbízására, akik ígérettel indultak az újvilágba, de közben elfelejtettek hazaszólni.
Tragikomédia. Már csak azért is gondolom, hogy van igazságalapja ennek, mert ilyen abszurd dolgot csakis a való élet találhat ki.
Végül elszegődik egy fotóművész mellé segédnek, aki új életcélt és szépséget ad az életébe.
És még a sztoriba bele sem kezdtem. Szerintem bravúros, ahogy úgy hömpölyög a történet előre, hogy nem is érzékelem, mégis szívom be az információkat a tényeket a város történetéből. 
Ha kezetekbe kerül olvassátok el. Az ajánlom szó elég gyenge rá, ha érzékeltetni akarom mennyire elsőrendű, építő, egyben kikapcsoló szórakozás.

 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Walipini: medencének indult, üvegház lett belőle

Kender: egy "magasröptűbb" építőanyag

BBQ csirke sütőben sütve

Walipini: tervezés

Komposzt kazán, az erjedés magasiskolája