Húsgombóc kukucskál padlizsános, paradicsomos szószban
Ez a recept már több hete szemrehányóan ott van a telefonomban. Amikor főzök, "in situa" leírom a receptet, mit tettem bele, ha nem sikerül jól, akkor törlés, ha jó lesz, akkor két pofazacskóra esszük és mehet a blogba.
Ez egy olyan recept volt, amit én nagy kedvvel ettem, mert minden benne volt, illetve mellette, amit éhenhalóként tudok zabálni: padlizsán, paradicsommal nyakon öntve, sűrűszósszal, rukkolával és újkrumplival...
P. csak ennyit jegyzett meg az első csendes tányérkája után, mikor kínáltam neki a lehetőséget a repetára: ez olyan női kaja, ha svédasztalos ebéden lennénk, akkor biztos ezt szednéd ki, de tudod én mit vennék?
- Tudom. Rántott húst, hasábbal.
Titokban sajnáltam, hogy miért is tettem bele a húsgombócot, mert a padlizsán egy olyan jó alap, ami elbír egy teljes fogást. Főleg így, hogy akiért beletettem, nem szerette. Sebaj, több jutott nekem és pár nap múlva egy kis rántott csirke is került valakinek az ebédes tálkájába, szigorúan sütőben sütve.
Ez nagyon tetszett a múltkor megjegyezte: te olyan nő vagy, aki csakis azért megtanulsz sütőben rántottat készíteni, hogy megúszd az ácsorgást, nem sokat, hanem okosan dolgozol! Ilyenkor gondolatban mindig csinálok egy olyan "siker beállást", mint Benton doktor a vészhelyzet főcímdalában a folyosón, igen akkor is csináltam, amikor nem adták már a sorozatot... mégis mindenki tudja mire gondolok.
Szóval legközelebb 2-3 padlizsán, csakis az és csakis én fogom megenni!
Hozzávalók:
Húsgombócok:
25 dkg darált sertés
3 evk apró szemű zabpehely
1 kk só
bors
1 gerezd fokhagyma lereszelve
2 evk balzsamecet
1 evőkanálnyi apróra vágott füstölt szalonna, csak a "zíze" kedvéét
A ragu:
500 ml paradicsom sűrítmény (nem a nagyon durván tömör, nem is paradicsomlé, a kettő között, tudod ami a bolognaihoz is kell)
1 tk oregano
babérlevél 2 db
őrölt bors
2 gerezd fokhagyma
2 tk só (nekem)
+ egy nagy darab padlizsán
-néhány evk ecet
+ opcionális: reszelt sajt 5 dkg
Elkészítés:
A padlizsánt szeleteljük vagy kockázzuk fel és elöljáróban annyi ecetes vízbe áztassuk, hogy ellepje. Hagyjuk így negyed órára, hogy kiázzon belőle az esetleges keserű íz.
A húsgombócoknak kell egy kis idő, hogy "egymásra találjanak"a hozzávalók, fűszerezzük be, keverjük össze és hagyjuk állni, kb 20 percet. Az a legjobb, ha előtte néhány órával a hűtőben pihen, légmentesen.
Állítsuk össze a szószt. Egy kis lábasban a fűszereket szórjuk a paradicsomba és lassú tűzön rotyogtassuk kicsit, hogy sűrűsödjön, néha keverjük át.
A padlizsánokat szárogassuk meg konyharuhán és egy zárható sütőtálba tegyük. , mint alsó réteget. Borítsunk rá egy merőkanál szószt és gombócoljunk rá diónyi nagyságú húsgombócokat.
Megint padlizsán, szósz, gombóckák. A végén elfogynak a belevalók, rázogassuk meg néhányszor a sütőtálat és fedjük le.
Tegyük a sütőbe egy fél órára, 180 fokra. Addig készítsük elő a köretet, az új krumplit. Mossuk át, tisztogassuk, a nagyobbakat vágjuk félbe, vagy negyedeljük. Sütőpapíron sózzuk meg, olajozzuk, szórjunk rá kevés majorannát.
A sütő egy másik polcán 25-30 perc alatt szépen átsül, amíg a padlizsán összeáll.
Amikor látjuk, hogy egy ideje gyöngyözve forr a szósz az edényben, vegyük ki, szórjunk a tetejére pár deka füstölt sajtot és fedő nélkül hagyjuk pirulni további 10 percig.