Költözés: madárdal, 2 takaró és egy lábos
Sziasztok!
Mostanában kezdünk el átpakolni egy nagyobb és kényelmesebb lakhelyre, aminek egyenes folyománya, a folyamatos nincs érzése, mert mindig elfelejtünk valamit, vagy a dobozból való nomád élet frusztráló mivolta, amikor még nem vagy otthon és minden fura és új.
A hab a tortán, hogy minél nehezebben szokjunk be egy olyan gányoló, otthon megbütykölő előző gazda hagyta ránk a "meglepetéseit".
Ez a gazda, aki nem átallott a legsötétebb helységbe konyhát építeni és a falat egy vízhatlan, sűrű majdnem fekete olajfestékkel átkente, biztos ami biztos alapon. Az egyetlen szálon odabigyessztett villanykörtéről ne is beszéljünk, aminél nem tudtuk, hogy eddig mi tartotta azt a súlyt a helyén és egy szellő miért nem fújta le. Be kell vallanom, romantikusnak találom a kis olvasólámpa fényét az igazi helyett, de nem olyan komfortos.
Az hogy átesünk az utólag telepített étage fűtés csövein, amely a parkettába félig belevésve fut végig a szobákon, már megszoktuk.
Ez esetben még igazabbnak érzem azt, hogy az ember fiatalabban sokkal rugalmasabb. Annak idején volt olyan, hogy 3 félév alatt 3 albérletből költöztem ki és költöztem be, anniyra nem zakkantott ki, most annak ellenére, hogy nagyon vágytam ide, hiányzik a kis lakásunk, ami sötétebb is, szűkebb is, de jó volt nekünk ott és akkor.
Emőke nagyon panaszos tud lenni, reggelente arra ébredünk, hogy ébredésidőben nyüszít és keres minket, mert még nem szokta meg az új kis helyét. Első nap akkor mentem dolgozni, amikor épp a reggeli csatongolását csinálta a kertben és nem tudta, merre vagyok, P. mondta h utána keresett és járkált körbe a házban és a kertben, még az ablakon is kinézett. Azóta nem tágít mellőlem, már ha épp nem az egyik kanapén élvezkedve alszik, hogy nem látjuk és nem tudunk róla, hogy megkínálta magát hellyel. .
Eltelt már néhány nap az átköltözés óta, persze, költözésnek aligha lehet nevezni néhány rend ruhát és egy ágyat, egy lábossal, ahol a létra és a fűnyíró az étkező közepén áll. De ahogy Vida Ági is megmondta az egyik videójában, a Gellért hegyet is csak talicskánként lehet elhordani.
A picur szobája még üresen áll, érdekes lesz, milyen lehet majd, amikor ő is is itt lesz velünk.
Egy kis kitérő amin jót mulattam: Megkaptam az anyukáktól az általuk olvasott gyerekgondozási könyveket, ott írták a 80-as években ezt: "Az anyuka elsődleges feladatai közé tartozik, hogy megfékezze a fekália és hányadék szagát a babaszobában." Wow. Eddig valami harmatosabbra gondoltam, amikor kimondtam, hogy babaillat.
Mindenesetre semmi pénzért nem adnám azt, hogy reggel a még ébredező város előtt kimenjek a lépcsőre egy párnával és hallgassam a fákat és a madarakat, közben a háziállatok (a kacsintós kiskutya és a lógó nyelvű macska) akkurátusan keresik, hova pisiljenek. Vagy hogy teljességgel rajtunk múljon, hogy mikor készítünk bográcsos ételt és jót együnk belőle kint a kertben.
Persze, a hagyományos konyhai tevékenységek is lekorlátozódtak, sokszor bánt az, hogy estére már fáradt vagyok hozzákezdeni egy pofonegyszerű, 3 hozzávalós vacsorának, mert úgy érzem, semmi erőm sincs unka után.
Eddig kisegítettek minket a szüleim, ha jöttek, hoztak ételt, ha ketten voltunk eddig működött a szendvicsparti, a rendelés, de valamikor el kell kezdeni igazából is főzni. Eddig sem voltam a bonyolult dolgok nagy barátja, de most tényleg tábori körülmények vannak és nem úgy tűnik, hogy ez fog változni. A pozitív vetülete a dolognak, hogy mindig ki akartam próbálni, hogy egy konyhában mik azok a létfonotsságú dolgok, amik tényleg kellenek. A minimalisták módszere erre, hogy nézték, egy hónap leforgása alatt mit vettek ki a fiókból és nem rakták vissza. Amikor vége lett a kitűzött időnek, mindent kitakarítottak, ami bent maradt.
