A baguette utazás első állomásai
Ma éjjel olyan kellemes álmom volt, amely megérlelte, hogy beszélhessek arról az elképzelésemről, hogy megtanulok baguette-et sütni. Régi kedves emberekkel kávézgattam Párizsban egy csendes téren én meg nem győztem reggel siránkozni P.-nek, hogy megélhettem 30 krumpli kapálást és még mindig nem jutottam el, pedig az utóbbi 20-ban erősen vágytam oda.Persze 2016 eleje óta mindig ott volt a félsz is a forrongó város miatt, de a praktikumban hívő emberként vérteztem fel magam: miért épp engem és abban a pár napban lőnének agyon, egyszeri turistaként, ha más, nap mint nap ott él és dolgozik? Nagyobb esély van arra, hogy hazafele belém csap a villám.
Visszatérve a sütéshez, egész nagy tárházat és szabályrendszert építettem fel a baguette sütéssel kapcsolatban, utánaolvastam, volt olyan, hogy hajnalban, mikor felébredtem múlt pénteken 500 db
gyúrómozdulattal készítettem elő a tésztát a 24 órás kelesztésre. Mert láttam, hogy a lyoni pékségben olyan ruganyos a tészta, hogy a másik ember elé rakva, széthúzva, átlátsz rajta. Rátaláltam egy you tube csatornára, amely a sütőmesterség nemzetközi iskolájának (!) mesterfogásait mutatja meg, egy kis francia ember gyúr hatalmas mennyiségű tésztát, hihetetlen precizitással és fegyelemmel. Mindig szerettem a szakembereket, akik komolyan veszik a dolgukat.
A másik videó ami a másik végletet mutatja, egy breatgne-i falusi péket, ő hogy csinálja mezitláb, kézzel, fateknőben, fatüzelésű kemencében a kenyeret, ahol a vágóképben kapirgálnak a tyúkok... Nekem ez volt a szívem csücske, azt sajnáltam, hogy egy büdös szót nem értettem a szövegből, amit végig mondott. Mindenesetre nagyon jó volt hallgatni azt a kis kedélyes ember éneklős beszédét is a második videóban, akinek már lehetett szavakat, rövidebb mondatokat kihallani a beszédéből.
Egészen addig tágítottam a szabályok számát, amíg ez a szabálykövetés és a kötelező mozzanatok görcsössé váltak és a végeredmény egy összeszikkadt, kemény kenyérrúd lett, mert az élesztő feladta a küzdelmet, vagy valamit elrontottam. Szomorúan felvágtam mákos gubának. Annak jó volt.
A lényeg: sohasem az a fontos, hogy minden szabálynak megfelelj, hanem hogy tudj még ennek ellenére is szeretettel nézni az ételre és élvezni az elkészítését.
Már észrevettem eddigi életem folyamán, ha túlságosan beleszopódom egy étel elkészítésébe, akármilyen tevékenység túlgondolásába, a gondviselés MINDIG küld egy olyan körülményt, ami miatt belátom, hogy a mértékletességben van az erő. Illetve csak akkor tudunk értékelni valamit, ha azt nem kapjuk meg, ahányszor megkívánjuk.
Így jártam a répatortával is, amelynek utolsó sorozatban való megsütésekor a fahéj helyett a curry indiai fűszert szórtam a tésztába. Hááát igen, egzotikus lett.
Így a bagett szelleme is figyelmeztetett, hogy ne menjen az agyamra a szabályozás, mikor küldött egy olyan élesztőt a lisztemhez, ami nem jött fel és nem csak szájpadlást sértőre sült, ami az elvárt a tradicionális sütésnél, hanem fogat kiverőre is.
A vágyam az a kenyér, ami hegyes csücskös a vége, hangosan ropog, amikor felvágod a belezete nagy buborékokból áll össze és könnyű. Itt egy saját próbálkozás.
A sok próbálkozó amatőr között összegyúrtam a tanácsokat és elkezdtem kísérletezni. Öregtésztával, vagy anélkül, hosszú, vagy rövidebb kelesztéssel... de valahogy sohasem voltam elégedett a végeredménnyel és ez az írás sem azért született, mert rájöttem volna a nyitjára, sajnos.
De körvonalazódik, hogy ez a bizonyos plusz a gyakorlat és a sok száz elkészített vekni, ami csak az évek folyamán ismerszik meg eléggé, illetve mindig ott a lehetőség az alapanyag változásaira.
További képek és források: https://hu.pinterest.com/vankosalom/bread-le-pain-%C3%A1ldott-keny%C3%A9r/
