Barcelona: ahol jó csak úgy hunyni a parkban
Úgy terveztem, hogy a Barcelonai gondolatok megérnek egy külön bejegyzést. Amikor kiválasztottuk az utazást, tisztában voltam azzal, hogy mennyi ismeret, kultúra köthető a térséghez.
Hirtelen egy Francesco Goya életéről szóló film ad támpontot ha Spanyolországra gondolok, tudtam, hogy mélyen vallásosak és hogy a dominikánus (Domini Cani - vagyis "Isten kutyái") rend inkvizíciós tevékenysége itt tombolt. Ahogy a legnagyobb zarándokhely is itt van Európában (Santiago de Compostella) . A 20. század eleji Franco diktátor ideje volt a háttere a "Faun labirintusa" című filmnek. Nézzétek meg Goya, el Greco vagy malackéz..Renátás művtöris vizsgapoén, majdnem bemondtam ezt a feleléskor is.. vagyis Velazquez életművét. Hááát egyik sem olyan pozitív, hiába süt a nap.
De a tapasztalat elfújt minden tartózkodást és visszafogottságot. Szimpatikusak voltak, annak ellenére is kedvesek, türelmesek a milliomodik turistával, pedig nem hiszem el, hogy néha nincs elegük.
Kedvesek voltak, segítőkészek, egy nő nem beszélt semmit angolul, de felhívta nekem egy barátnőjét és ideadta a telefonját, hogy megkérdezzem őt. Bassszzus, te megtennéd ezt egy külföldivel, úgy, hogy nem is kér meg rá, csak segíteni akarsz neki?
A városban minden száz méteren volt kuka, így az utcák nem voltak szemetesek a rengeteg turista ellenére, ami nekem szívügyem, így Barcelóna szerzett még egy rajongót.
Alapvetően tisztaság volt (persze mindenhol vannak szemetes külvárosok, illegális szemétlerakók), a kutyatulajdonosok nem hagyják ott az ebek produktumát a pázsiton és felszedik utánuk. Bevett szokás, hogy az emberek a parkokban, köztereken zenélnek, gyerekek másznak, étkeznek vagy csak hunynak egy fél órát a fűben. Sok helyen hallottunk a trükkös tolvajokról... csak a helyieknek nem szólt senki, ugyanis táskából kilógó pénztárcával lófráló tisztes úriembert is láttam, a félelem és rettegés jelei nélkül. Persze odafigyeltünk a cuccainkra, de el kellett telni néhány napnak, hogy felengedjünk.
Nagyon tetszett a spanyolok kortárs művészet iránti szeretete és a megmutatkozás lehetősége. A köztereken felbukkanó teljesen agyament szobrok, amik annyira jóók. Sohasem tudod mit fogsz találni a következő kis téren, vagy háztetőn. Néha csak megálltunk és néztünk, hogy ez meg micsoda?
A spanyol sorry katalán ember szereti és igényli a vizuális kultúrát. Még egy pirospont.
A vonatközlekedést próbáltuk ki, jjáááj nem hittem el, hogy valamikor vissza fogunk érni a szállodába a vacsoraosztás ideje alatt. Egy egyenes vonalon, egy pár sínnel: kétszer kellett átszállnunk.
2 x néhány órát, max egy délutánt töltöttünk Barcelónában, először csoporttal mentünk, szervezett úttal, másodjára saját magunk. Sohasem voltam a szervezett dolgok nagy barátja, elmentem P. vel és az útitársakkal, mert ami nekem érdekes a többi embert nem izgatja. Így lehetett az, hogy másfél órát (lehet nem volt annyi csak úgy tünt) elvesztegettünk egy közparkban, ahogy a nyanyák fényképezték magukat egy műanyag mamuttal, míg 2 saroknyira ott volt egy komplett feltárt városrész és egy csak vasárnap ingyenes kiállítás a katalóniai kerámiákról az elmúlt 2000 évből. Persze vessek magamra, miért nem vettem utazás előtt ki egy útikönyvet a városról és a térségről és olvastam el?
Minél fáradtabb vagy és vágysz pihenni, az indulás előtti napok annál durvábbak, mintha mindenki megbolondult volna. Ezért.
Reménykedtem benne, hogy ha előrelátással nem is, pénzzel kiválthatjuk a nemtörődömséget és házhoz jön a tudás. Ne legyenek illúzióid, nem.
A szervezett program ideje alatt végig az volt az érzésem, hogy mit keresek én itt? Miért nem mehetek utamra, annyi jó dolog van akármerre nézek...de mindig ott volt a friss utazás félelme az emberben, hogy külföldön van és csak a buszvezető bácsi tudja a hazautat, így azt nem ajánlatos lekésni. Nem úgy másodjára, mert ott már alig vitt a lábam, de azt sajnáltam a legjobban, hogy miért nem indultunk el egy korábbi vonattal, hogy többet lássak.
Summa summarum: Önszervezés: mert akinek te fizetsz, nem tudja mit akarsz pontosan.
Nem is tudom milyen szépséggel kezdjem: ha megengeditek, nem blamálom magam wikipedia szócikkekkel, amiről azt sugallom hogy ilyen okos vagyok és művtöriből csalhatatlan lexikális tudás adatott meg.
A műemlékeknél megmaradok a saját gondolatoknál és véleménynél. Természetesen 2x néhány óra nem elég túl sok mindenre, csak azokról írok, amiket útba ejtettünk, vagy szembe jöttek.
Alapozó cikk: https://hu.wikipedia.org/wiki/Barcelona, http://utazas-nyaralas.info/spanyolorszag/barcelona.html
La Sagrada Famiglia: Amit lehetett mondani erről a templomról az utóbbi 100 évben, már megfogalmazódott. Gaudi egy villamos alatt lelte halálát, így csakis a fő, keleti homlokzat munkálatainál lehetett ott. De ha belegondoltok, a középkorban is hány nemzedék nőtt fel egy készülő templom árnyékában, amíg elkészült? Gaudi mindig tudta, hogy a fő műve munkálatai a város szegénynegyedében jócskán túlélik őt.
Persze mikor ez a monstrum az ember fölé tornyosul, ezt a meghatódottságot, az örömet, hogy élőben ott állhatok előtte nem tudja semmilyen fasza látványterv vagy százszámra készített fénykép visszaadni. A csordajárat hagyott erre a tételre fél órát, hogy körbejárd, megszemléld és rácsodálkozz. Mondanom sem kell, ez alatt a fél óra alatt olyan részletek tűntek fel, amit nem szúrtam ki egyetlen könyvben sem. Amikor végignéztem a homlokzat szobrait, ennyi jutott eszembe: Antoni te duhaj vadállat, csakis te lehetsz annyira őrült, hogy egy fát és teljes koronáját készíttetsz egy templomra! Vagy az idegen szörnykirálynő csápjait ráapplikálni az apszis felé emelkedő csúcsívekre... Imádom!
Nézzétek meg, direkt láttatni akartam, mennyire a kitűnik a "házacskák" masszájából, a térdéig sem érnek.
Passeig de Gràcia: Casa Batlló, Il Pedrera/Casa Mila:
Gaudi csodálatos, egyedi és megismételhetetlen volt, az épületei ennek megfelelőek. Először csak buszról mutogatták meg a házait, második alkalommal már gyalogosan mentünk el oda és örültem neki, hogy ilyen közel mehettünk. Kígyózó sor áll előtte bebocsátást kérve a Casa Batllóba. Nem mentünk be, mert úgy voltunk vele, hogy elég ennyi belőle.Számomra mindig a nagy sárkány háza marad a tetőpikkelyekkel és egy mesebeli állat taréjaival a tetején.
Nem akarom az épületeit lebecsülni, de az egész út, a Passeig de Gràcia-át érdemes ilyen szemmel végignézni, ugyanis az egy dolog, hogy milyen egyediek Gaudi épületei, de az egy másik, hogy minden építész egyedi akar lenni, de nem volt annyi vér a ...., mint neki, hogy végig is vigye. Lehet, hogy nem kell mindenkinek megismételhetetlennek, Unesco örökségnek lennie, elég ha szépen elvégzi a munkáját és beleviszi a kor által elvártat + megtoldja a saját személyével.
Sok érdekességet láthatunk, például a szomszédos épületet, ahova nem 22 euró egy bebocsátás. Engem szégyenszemre ez a neogót épület jobban lenyűgözött mint a szomszéd. Persze miután már azt eléggé kinézegettem.
A Casa Milát csak távolról nézük meg. A "pedrera" kőbányát jelent, így emlegetik a városi nyelvek, ez a csúfneve. A buszon mondta az idegenvezető, hogy hosszú pereskedés után fizették ki Gaudit, mert amikor a befektető meglátta a kész épületet túl sok volt neki, nem volt hajlandó fizetni érte és nagy nehezen facsarták ki belőle a járandóságot.
Mint a mondás: "divat először nevetség tárgya, utána különcség, azután meg evidencia"
Sok házon volt sgraffito homlokzat diszítés, ami röviden annyit jelent, hogy több rétegű és színű vakolatot hordanak fel, amit a mintának megfelelően visszakaparnak a kívánt rétegig. A gótikus épületen ez szépen megfigyelhető. Jó volt ennyi félét látni példaként. Az egyik kedvenc technikám.
A másik kedvenc volt ezen az utcán a térburkolat, mintegy összekapcsolódott a homlokzatok díszeivel, olyan részletes minta van rajta, utólag vettem észre, hogy ezt egyességvel kellett összepászítani, mikor rakták.
Kolombusz emlékmű, Placa de Espanya, Placa de Ciutadella:
Ha megengeditek, a parkos részeket letudnám egy bejegyzésben. Nagyon szépek, nagyon zöldek, sokan töltik itt a szabadidejüket és képesek szinte bárhol a legnagyobb nyugalomban alukálni egyet, példát mutatva a világnak a feltöltődés művészetéből egy munkanap során. A parkban papagájok röpködnek, - nekem ez már csoda volt önmagában - akik a szomszédos állatkert szökevényei, de visszajárnak kosztolni.
A placa de Ciutadella egy világkiállítás színtere volt a 19. század végén, amelynek bejárata volt a csodaszép vörös Arc de Trimoph.
A érdekes volt: még nem hevertem ki a látványt, ahogy egy pasi jógázott az egyik zöld felületen amikor megláttunk egy modellfotózást néhány méterrel odébb. A fontoskodási hajlamom azt mondatta velem, hogy ez valami világcég fotózása vagy valami sportoló a pasi, de P. helyesbített: szerintem csak Metro katalógus...
Szóóóval, a katalógus fotózásra még odahallatszott a szomszédos nyugdíjas pétanque játszma, akik nagyon összevesztek valamin és előkerült néhány sértés és egy centi is. Lehet hogy csak zavarba jöttek, hogy beálltam tátott szájjal nézni, hogy dobnak.
Ujjongtam: zseniális, micsoda életkép, mégis összefér minden egymással.
A Placa de Espanya téren minden vasárnap fény és színjáték van zenével kísérve a szökőkútnál. Mellette található egy komplett skanzen Spanyolország teljes népművészeti hagyatékával.
Kiharcoltam az emberrel, hogy bemehessek az utóbbiba egyedül, mert mindenképp az a vízjátékot akarta nézni, de féltett magamba odaengedni, főleg, miután megtudtuk, hogy ugyanazon a helyen épp OTT és akkor egy rave party van. Hmm.
A vitánk közben jöhettek rá az útitársaink, hogy legközelebb inkább egyedül mennek nyaralni.
Mire a nap végére értünk a szervezett programnál és mindig fölösleges, buta programokkal töltötték ki az értékes időt ebben az érték helyett, teljesen felment a pumpa, hogy ha törik ha szakad nem fogok úgy hazamenni, hogy nem láttam valamit abból ami érdekel.
Nos, mikor megláttam az első teljesen deliriumban lévő arcokat és a dübörgő zenét a bejárat másik oldalán, puffogtam egy sort magamban, de inkább fülem-farkam behúzva szaladtam vissza a többiekhez és megnézhettem a fényjátékot, ami olyan volt mint a tüzijáték: csak az első 5 percben élmény.
El Nacional:
Egy kitérő egy picinyke sikátorba valahol Barcelóna főutcájából. Utánaolvastam, ez a csodálatos Eiffel érából maradt épület az utóbbi évtizedekben parkolóházként volt használatos, amíg úgy döntött a mostani tulajdonosa, hogy a legvagányabb étterem komplexumot el nem készíti belőle.
Először nem mertünk bemenni, de úgy voltam vele, hogy legfeljebb kitessékel egy mogorva biztonságis, amikor csóró keleti turistaként sírok az előtérben, hogy nem engedhetem meg magamnak a 200 Eurós (nem elírás, hoztunk repi újságot étlappal) kaviárt.
Nem akarok sarkítani, átnézve a kínálatot, igenis egy átlag pénztárcával rendelkező embernek is van kínálatuk, ami szimpatikus volt, de ez a tendencia észrevehető volt minden étteremnél, hogy ha valaki rá akar szánni valamennyit az élmény miatt, megteheti kopasztás nélkül.
De nem így történt bemehettünk, kiderült, hogy ez nem egy nagy étterem, hanem egységekből épül fel és minden egység egy egy dologra specializálódik. Úgy mint tapas, halételek, sonka-sajt-borozó, csak desszert, külön kávézó, koktélbár stb.
Engem a csodálatos designer bútorokon kívül a dekoráció fogott meg teljesen, mert egyedülálló dolgokat használtak. Volt például egy életnagyságnál nagyobb tonhalszobor a halas étterem felett fából ? (vagy vesszőből, nem tudtam megfogni, nagyon tetszett a felülete) készítve, volt egy fémből készült örökmozgó szobor, egy perpetuum mobile.
Be kell szúrnom néhány eredeti képet a honlapjukról, mert a telefonos képeim szánalmasak a valósághoz képest.
Forrás: http://www.elnacionalbcn.com/
Gótikus negyed:
La Boqueria piac:
A Ramblából nyíló utca egy réges régi piacot rejt, ami annyira szép és olyan drága, hogy elhinném azt is, hogy csak a turizmus miatti színjáték és impulzus vásárlás a célja. DE nem!
Tele van jobbnál jobb húsos, halas standokkal, amit a magyar hantesüzletek megirigyelhetnének, ugyanis sokkal gazdagabb, változatosabb állományból lehet vásárolni, ami a szememnek egyszerre volt felvillanyozó és ijesztő néhány esetben, ugyanis olyan dolgokat is felhasználnak amit nem gondoltam volna. Ide tartozik a friss tonhal steak, a kis gömbökben tárolt birkaagy stb.
Gyönyörűen megkomponált gyümölcsstandok, magos, aszalt gyümölcsös kupacok között nézelődtünk, csodaszép pékség és tojásstand mellett mentünk el. Akkora ötlet volt, a tojásosnál nem csak úgy pőrén kipakolja tálcákra az árút, habnem meg kell ágyazni a falusi hangulatnak és nem átallt szénabálákat behozni hangulatfokozásképpen. Milyen rajság, te nem csak tojást veszel, olyan mintha TE mennél ki a tyúkólba összeszedni a tojást!
Mint minden rendes piacon és annak külső karéjában tele volt a hely éttermekkel talponállókkal. Terjengett a tengeri halas ételek csodálatos fokhagymás, tenger sós ízét felidéző illata a péksütemények édessége és a szívemnek oly kedves, lábas jószágok belsőségeit áruló helyek. Még mindig kiráz a hideg ettől az élménytől, mert nekem ez sokkal nagyobb pipa volt a listámon mint például a Güell park, amit nem néztünk meg. Főleg jó, mert véletlenül találtunk rá.
Bosszantott hogy épp aznap merült le teljesen a gépem, így telefonnal voltam kénytelen szerencsétlenkedni, ha megvan az apparát, szerintem másfél órával megtoldhatta volna P. a feltételezett ott tartózkodásunk.
Már maga a bejárat is csodaszép volt, ólomüveg, mint egy templomban. Az étel temploma!
La Rambla:
Hozzátehetném: és a környező utcákban rejtező csodák. A Rambla egy csodálatos fasor volt amely a mindkét oldalán műemlék épületek sorakoztak, többek között színház, múzeum és lakóépületek. Tele volt kiülős helyekkel ahol kagylót ettek, sangriáztak lesült turisták, képeslap árusokkal. Virágárusokkal még kellemesebb volt az egész környék. A tömeg ellenére hangulatos volt, hívja az embert ez a hely, hogy le akarjon ülni egy padra és nézzen kicsit ki a fejéből, egyszerűen, tisztán. A fák pedig teljesen promenád hangulatot adnak az egésznek.
A parlament épületétől vezetett le egészen a Kolombusz Kristófnak készült gigantomán emlékoszlopig.
Nekem ez a néhány óra volt a város essenciája, ugyanis itt saját fejünk után tudtunk haladni és ott állhattunk meg ahol akartunk. A környező utcák tele vannak belső udvarokkal, átvezető kapualjakkal, ahol némelyikben tetoválószalon, kávézó, római erődmaradvány, gótikus katedrális és sok más ilyesmi található. Mondom én hogy érdemes elveszni.
Képzeljétek el, a Ramblas végén volt egy gasztrofesztivál, ahol kóstolójegyes belépő volt és térségenként voltak sátrak, ahol számukra egzotikus, konyhák mutatkoztak be. Számunkra elég különleges volt már maga a katalán konyha, szerencsére olyat is láttunk. Távol keleti térségi konyhák...csak bor és sajtos sátor...csak helyi ételeket árulók. Nem néztünk végig mindent. Láttunk élőben főzőműsor felvételt!!
Ui: Nem, nem mentünk el a stadionba.
Hirtelen egy Francesco Goya életéről szóló film ad támpontot ha Spanyolországra gondolok, tudtam, hogy mélyen vallásosak és hogy a dominikánus (Domini Cani - vagyis "Isten kutyái") rend inkvizíciós tevékenysége itt tombolt. Ahogy a legnagyobb zarándokhely is itt van Európában (Santiago de Compostella) . A 20. század eleji Franco diktátor ideje volt a háttere a "Faun labirintusa" című filmnek. Nézzétek meg Goya, el Greco vagy malackéz..Renátás művtöris vizsgapoén, majdnem bemondtam ezt a feleléskor is.. vagyis Velazquez életművét. Hááát egyik sem olyan pozitív, hiába süt a nap.
De a tapasztalat elfújt minden tartózkodást és visszafogottságot. Szimpatikusak voltak, annak ellenére is kedvesek, türelmesek a milliomodik turistával, pedig nem hiszem el, hogy néha nincs elegük.
Kedvesek voltak, segítőkészek, egy nő nem beszélt semmit angolul, de felhívta nekem egy barátnőjét és ideadta a telefonját, hogy megkérdezzem őt. Bassszzus, te megtennéd ezt egy külföldivel, úgy, hogy nem is kér meg rá, csak segíteni akarsz neki?
A városban minden száz méteren volt kuka, így az utcák nem voltak szemetesek a rengeteg turista ellenére, ami nekem szívügyem, így Barcelóna szerzett még egy rajongót.
Alapvetően tisztaság volt (persze mindenhol vannak szemetes külvárosok, illegális szemétlerakók), a kutyatulajdonosok nem hagyják ott az ebek produktumát a pázsiton és felszedik utánuk. Bevett szokás, hogy az emberek a parkokban, köztereken zenélnek, gyerekek másznak, étkeznek vagy csak hunynak egy fél órát a fűben. Sok helyen hallottunk a trükkös tolvajokról... csak a helyieknek nem szólt senki, ugyanis táskából kilógó pénztárcával lófráló tisztes úriembert is láttam, a félelem és rettegés jelei nélkül. Persze odafigyeltünk a cuccainkra, de el kellett telni néhány napnak, hogy felengedjünk.
Nagyon tetszett a spanyolok kortárs művészet iránti szeretete és a megmutatkozás lehetősége. A köztereken felbukkanó teljesen agyament szobrok, amik annyira jóók. Sohasem tudod mit fogsz találni a következő kis téren, vagy háztetőn. Néha csak megálltunk és néztünk, hogy ez meg micsoda?
A spanyol sorry katalán ember szereti és igényli a vizuális kultúrát. Még egy pirospont.
A vonatközlekedést próbáltuk ki, jjáááj nem hittem el, hogy valamikor vissza fogunk érni a szállodába a vacsoraosztás ideje alatt. Egy egyenes vonalon, egy pár sínnel: kétszer kellett átszállnunk. 2 x néhány órát, max egy délutánt töltöttünk Barcelónában, először csoporttal mentünk, szervezett úttal, másodjára saját magunk. Sohasem voltam a szervezett dolgok nagy barátja, elmentem P. vel és az útitársakkal, mert ami nekem érdekes a többi embert nem izgatja. Így lehetett az, hogy másfél órát (lehet nem volt annyi csak úgy tünt) elvesztegettünk egy közparkban, ahogy a nyanyák fényképezték magukat egy műanyag mamuttal, míg 2 saroknyira ott volt egy komplett feltárt városrész és egy csak vasárnap ingyenes kiállítás a katalóniai kerámiákról az elmúlt 2000 évből. Persze vessek magamra, miért nem vettem utazás előtt ki egy útikönyvet a városról és a térségről és olvastam el?
Minél fáradtabb vagy és vágysz pihenni, az indulás előtti napok annál durvábbak, mintha mindenki megbolondult volna. Ezért.
Reménykedtem benne, hogy ha előrelátással nem is, pénzzel kiválthatjuk a nemtörődömséget és házhoz jön a tudás. Ne legyenek illúzióid, nem.
A szervezett program ideje alatt végig az volt az érzésem, hogy mit keresek én itt? Miért nem mehetek utamra, annyi jó dolog van akármerre nézek...de mindig ott volt a friss utazás félelme az emberben, hogy külföldön van és csak a buszvezető bácsi tudja a hazautat, így azt nem ajánlatos lekésni. Nem úgy másodjára, mert ott már alig vitt a lábam, de azt sajnáltam a legjobban, hogy miért nem indultunk el egy korábbi vonattal, hogy többet lássak.
Summa summarum: Önszervezés: mert akinek te fizetsz, nem tudja mit akarsz pontosan.
Nem is tudom milyen szépséggel kezdjem: ha megengeditek, nem blamálom magam wikipedia szócikkekkel, amiről azt sugallom hogy ilyen okos vagyok és művtöriből csalhatatlan lexikális tudás adatott meg.
A műemlékeknél megmaradok a saját gondolatoknál és véleménynél. Természetesen 2x néhány óra nem elég túl sok mindenre, csak azokról írok, amiket útba ejtettünk, vagy szembe jöttek.
Alapozó cikk: https://hu.wikipedia.org/wiki/Barcelona, http://utazas-nyaralas.info/spanyolorszag/barcelona.html
La Sagrada Famiglia: Amit lehetett mondani erről a templomról az utóbbi 100 évben, már megfogalmazódott. Gaudi egy villamos alatt lelte halálát, így csakis a fő, keleti homlokzat munkálatainál lehetett ott. De ha belegondoltok, a középkorban is hány nemzedék nőtt fel egy készülő templom árnyékában, amíg elkészült? Gaudi mindig tudta, hogy a fő műve munkálatai a város szegénynegyedében jócskán túlélik őt.Persze mikor ez a monstrum az ember fölé tornyosul, ezt a meghatódottságot, az örömet, hogy élőben ott állhatok előtte nem tudja semmilyen fasza látványterv vagy százszámra készített fénykép visszaadni. A csordajárat hagyott erre a tételre fél órát, hogy körbejárd, megszemléld és rácsodálkozz. Mondanom sem kell, ez alatt a fél óra alatt olyan részletek tűntek fel, amit nem szúrtam ki egyetlen könyvben sem. Amikor végignéztem a homlokzat szobrait, ennyi jutott eszembe: Antoni te duhaj vadállat, csakis te lehetsz annyira őrült, hogy egy fát és teljes koronáját készíttetsz egy templomra! Vagy az idegen szörnykirálynő csápjait ráapplikálni az apszis felé emelkedő csúcsívekre... Imádom!
Nézzétek meg, direkt láttatni akartam, mennyire a kitűnik a "házacskák" masszájából, a térdéig sem érnek.
Passeig de Gràcia: Casa Batlló, Il Pedrera/Casa Mila:
Gaudi csodálatos, egyedi és megismételhetetlen volt, az épületei ennek megfelelőek. Először csak buszról mutogatták meg a házait, második alkalommal már gyalogosan mentünk el oda és örültem neki, hogy ilyen közel mehettünk. Kígyózó sor áll előtte bebocsátást kérve a Casa Batllóba. Nem mentünk be, mert úgy voltunk vele, hogy elég ennyi belőle.Számomra mindig a nagy sárkány háza marad a tetőpikkelyekkel és egy mesebeli állat taréjaival a tetején.
Nem akarom az épületeit lebecsülni, de az egész út, a Passeig de Gràcia-át érdemes ilyen szemmel végignézni, ugyanis az egy dolog, hogy milyen egyediek Gaudi épületei, de az egy másik, hogy minden építész egyedi akar lenni, de nem volt annyi vér a ...., mint neki, hogy végig is vigye. Lehet, hogy nem kell mindenkinek megismételhetetlennek, Unesco örökségnek lennie, elég ha szépen elvégzi a munkáját és beleviszi a kor által elvártat + megtoldja a saját személyével.
Sok érdekességet láthatunk, például a szomszédos épületet, ahova nem 22 euró egy bebocsátás. Engem szégyenszemre ez a neogót épület jobban lenyűgözött mint a szomszéd. Persze miután már azt eléggé kinézegettem.
A Casa Milát csak távolról nézük meg. A "pedrera" kőbányát jelent, így emlegetik a városi nyelvek, ez a csúfneve. A buszon mondta az idegenvezető, hogy hosszú pereskedés után fizették ki Gaudit, mert amikor a befektető meglátta a kész épületet túl sok volt neki, nem volt hajlandó fizetni érte és nagy nehezen facsarták ki belőle a járandóságot.
Mint a mondás: "divat először nevetség tárgya, utána különcség, azután meg evidencia"
Sok házon volt sgraffito homlokzat diszítés, ami röviden annyit jelent, hogy több rétegű és színű vakolatot hordanak fel, amit a mintának megfelelően visszakaparnak a kívánt rétegig. A gótikus épületen ez szépen megfigyelhető. Jó volt ennyi félét látni példaként. Az egyik kedvenc technikám.
A másik kedvenc volt ezen az utcán a térburkolat, mintegy összekapcsolódott a homlokzatok díszeivel, olyan részletes minta van rajta, utólag vettem észre, hogy ezt egyességvel kellett összepászítani, mikor rakták.
Kolombusz emlékmű, Placa de Espanya, Placa de Ciutadella:
Ha megengeditek, a parkos részeket letudnám egy bejegyzésben. Nagyon szépek, nagyon zöldek, sokan töltik itt a szabadidejüket és képesek szinte bárhol a legnagyobb nyugalomban alukálni egyet, példát mutatva a világnak a feltöltődés művészetéből egy munkanap során. A parkban papagájok röpködnek, - nekem ez már csoda volt önmagában - akik a szomszédos állatkert szökevényei, de visszajárnak kosztolni.
A placa de Ciutadella egy világkiállítás színtere volt a 19. század végén, amelynek bejárata volt a csodaszép vörös Arc de Trimoph.
A érdekes volt: még nem hevertem ki a látványt, ahogy egy pasi jógázott az egyik zöld felületen amikor megláttunk egy modellfotózást néhány méterrel odébb. A fontoskodási hajlamom azt mondatta velem, hogy ez valami világcég fotózása vagy valami sportoló a pasi, de P. helyesbített: szerintem csak Metro katalógus...
Szóóóval, a katalógus fotózásra még odahallatszott a szomszédos nyugdíjas pétanque játszma, akik nagyon összevesztek valamin és előkerült néhány sértés és egy centi is. Lehet hogy csak zavarba jöttek, hogy beálltam tátott szájjal nézni, hogy dobnak.
Ujjongtam: zseniális, micsoda életkép, mégis összefér minden egymással.
A Placa de Espanya téren minden vasárnap fény és színjáték van zenével kísérve a szökőkútnál. Mellette található egy komplett skanzen Spanyolország teljes népművészeti hagyatékával.
Kiharcoltam az emberrel, hogy bemehessek az utóbbiba egyedül, mert mindenképp az a vízjátékot akarta nézni, de féltett magamba odaengedni, főleg, miután megtudtuk, hogy ugyanazon a helyen épp OTT és akkor egy rave party van. Hmm.
A vitánk közben jöhettek rá az útitársaink, hogy legközelebb inkább egyedül mennek nyaralni.
Mire a nap végére értünk a szervezett programnál és mindig fölösleges, buta programokkal töltötték ki az értékes időt ebben az érték helyett, teljesen felment a pumpa, hogy ha törik ha szakad nem fogok úgy hazamenni, hogy nem láttam valamit abból ami érdekel.
Nos, mikor megláttam az első teljesen deliriumban lévő arcokat és a dübörgő zenét a bejárat másik oldalán, puffogtam egy sort magamban, de inkább fülem-farkam behúzva szaladtam vissza a többiekhez és megnézhettem a fényjátékot, ami olyan volt mint a tüzijáték: csak az első 5 percben élmény.
El Nacional:
Egy kitérő egy picinyke sikátorba valahol Barcelóna főutcájából. Utánaolvastam, ez a csodálatos Eiffel érából maradt épület az utóbbi évtizedekben parkolóházként volt használatos, amíg úgy döntött a mostani tulajdonosa, hogy a legvagányabb étterem komplexumot el nem készíti belőle.
Először nem mertünk bemenni, de úgy voltam vele, hogy legfeljebb kitessékel egy mogorva biztonságis, amikor csóró keleti turistaként sírok az előtérben, hogy nem engedhetem meg magamnak a 200 Eurós (nem elírás, hoztunk repi újságot étlappal) kaviárt.
Nem akarok sarkítani, átnézve a kínálatot, igenis egy átlag pénztárcával rendelkező embernek is van kínálatuk, ami szimpatikus volt, de ez a tendencia észrevehető volt minden étteremnél, hogy ha valaki rá akar szánni valamennyit az élmény miatt, megteheti kopasztás nélkül.
De nem így történt bemehettünk, kiderült, hogy ez nem egy nagy étterem, hanem egységekből épül fel és minden egység egy egy dologra specializálódik. Úgy mint tapas, halételek, sonka-sajt-borozó, csak desszert, külön kávézó, koktélbár stb.
Engem a csodálatos designer bútorokon kívül a dekoráció fogott meg teljesen, mert egyedülálló dolgokat használtak. Volt például egy életnagyságnál nagyobb tonhalszobor a halas étterem felett fából ? (vagy vesszőből, nem tudtam megfogni, nagyon tetszett a felülete) készítve, volt egy fémből készült örökmozgó szobor, egy perpetuum mobile.
Be kell szúrnom néhány eredeti képet a honlapjukról, mert a telefonos képeim szánalmasak a valósághoz képest.
Forrás: http://www.elnacionalbcn.com/
Gótikus negyed:
La Boqueria piac:
A Ramblából nyíló utca egy réges régi piacot rejt, ami annyira szép és olyan drága, hogy elhinném azt is, hogy csak a turizmus miatti színjáték és impulzus vásárlás a célja. DE nem!
Tele van jobbnál jobb húsos, halas standokkal, amit a magyar hantesüzletek megirigyelhetnének, ugyanis sokkal gazdagabb, változatosabb állományból lehet vásárolni, ami a szememnek egyszerre volt felvillanyozó és ijesztő néhány esetben, ugyanis olyan dolgokat is felhasználnak amit nem gondoltam volna. Ide tartozik a friss tonhal steak, a kis gömbökben tárolt birkaagy stb.
Gyönyörűen megkomponált gyümölcsstandok, magos, aszalt gyümölcsös kupacok között nézelődtünk, csodaszép pékség és tojásstand mellett mentünk el. Akkora ötlet volt, a tojásosnál nem csak úgy pőrén kipakolja tálcákra az árút, habnem meg kell ágyazni a falusi hangulatnak és nem átallt szénabálákat behozni hangulatfokozásképpen. Milyen rajság, te nem csak tojást veszel, olyan mintha TE mennél ki a tyúkólba összeszedni a tojást!
Mint minden rendes piacon és annak külső karéjában tele volt a hely éttermekkel talponállókkal. Terjengett a tengeri halas ételek csodálatos fokhagymás, tenger sós ízét felidéző illata a péksütemények édessége és a szívemnek oly kedves, lábas jószágok belsőségeit áruló helyek. Még mindig kiráz a hideg ettől az élménytől, mert nekem ez sokkal nagyobb pipa volt a listámon mint például a Güell park, amit nem néztünk meg. Főleg jó, mert véletlenül találtunk rá.
Bosszantott hogy épp aznap merült le teljesen a gépem, így telefonnal voltam kénytelen szerencsétlenkedni, ha megvan az apparát, szerintem másfél órával megtoldhatta volna P. a feltételezett ott tartózkodásunk.
Már maga a bejárat is csodaszép volt, ólomüveg, mint egy templomban. Az étel temploma!
La Rambla:
Hozzátehetném: és a környező utcákban rejtező csodák. A Rambla egy csodálatos fasor volt amely a mindkét oldalán műemlék épületek sorakoztak, többek között színház, múzeum és lakóépületek. Tele volt kiülős helyekkel ahol kagylót ettek, sangriáztak lesült turisták, képeslap árusokkal. Virágárusokkal még kellemesebb volt az egész környék. A tömeg ellenére hangulatos volt, hívja az embert ez a hely, hogy le akarjon ülni egy padra és nézzen kicsit ki a fejéből, egyszerűen, tisztán. A fák pedig teljesen promenád hangulatot adnak az egésznek.
A parlament épületétől vezetett le egészen a Kolombusz Kristófnak készült gigantomán emlékoszlopig.
Nekem ez a néhány óra volt a város essenciája, ugyanis itt saját fejünk után tudtunk haladni és ott állhattunk meg ahol akartunk. A környező utcák tele vannak belső udvarokkal, átvezető kapualjakkal, ahol némelyikben tetoválószalon, kávézó, római erődmaradvány, gótikus katedrális és sok más ilyesmi található. Mondom én hogy érdemes elveszni.
Képzeljétek el, a Ramblas végén volt egy gasztrofesztivál, ahol kóstolójegyes belépő volt és térségenként voltak sátrak, ahol számukra egzotikus, konyhák mutatkoztak be. Számunkra elég különleges volt már maga a katalán konyha, szerencsére olyat is láttunk. Távol keleti térségi konyhák...csak bor és sajtos sátor...csak helyi ételeket árulók. Nem néztünk végig mindent. Láttunk élőben főzőműsor felvételt!!
Ui: Nem, nem mentünk el a stadionba.
