Lustulás, perec nutellával.

El akartam mesélni hogy jártam múlt vasárnap, perecet sütöttem. A receptleírásoknál "könnyű" kategórába sorolta az a szadista szemét, aki azt felejtette el megemlíteni, hogy kapok a gyúrás és a kelesztés után egy olyan kelt tésztát, ami sodrásnál üreges lesz ami azt jelenti, hogy formázhatatlan, szétesik a kezedben.
Nosza, dédnagyanyám fegyvere, a csuda kalácsnyújtófa kikerült hímzett tartójából és megpüfölte, kinyújtotta az előzőleg olyan gondosan elosztott cipócskákat, hogy ha nem is sodrással, felvágással lehessen előre jutni.
A kötelező érvénnyel megemlített kifőzés alkalmával a nagy nehezen megformázott perec szerű akármi végképp elveszíti tészta alakját és tyúkbélhez válik hasonlatossá. Minden várakozásod és gusztusod elmegy tőle.

Ezután még süsd is meg. Summa summarum, egy 2 órás kelesztő és még 2 órás kifőző és sütő szakasz végén kapsz egy belül élesztő ízű, vagy szénfekete sós süteményt. Szegény P. próbált volna segíteni, de ilyenkor olyan vagyok mint anyukám, vagy magamban durrogok, vagy másra, ok nélkül. Inkább visszaküldtem még egy kis kényszerpihenőre.
Be kell vallanom valamit: az utolsó 3 tepsit azért felejtettem bent mert olyan mérges voltam erre az elbaszarintott folyamatra, az elvesztegetett fél napomra, hogy még látni sem akartam.
De nem lett teljes kudarc, nutellával, fogakra vigyázva elropogtatod. Remélem a kutyáim értékelik hétvégén. 
A perec próba után az utóbbi napokban nem sok ambícióm volt valamilyen sütkérezésbe belekezdeni, bár nem csak ez az oka:
Minket is elért a tél, nem nem csak havazásban, hanem hangulatban is. Begubózunk, kakaózunk, alukálunk, pléd alól Cleveland Show-t nézünk. Annyira kell az, hogy felvehessük az évszakok ritmusát. Dupla energia a természet órája ellen tevékenykedni.  Nem is kapálózunk ellene.
Így történik meg az, hogy a kinézett mozifilm felvételre 2 hete nem vesszük rá magunkat, mert csúnya módon ki kellene mozdulni, felkabátolni, előtte sört venni a sarki kisboltban... Olyan jó otthon felcsavarni a fűtést és ledögleni.
Mint már emlegettem, írtam év elején egy listát mit várok el magamtól. Az elmúlt héten a rendszeres testmozgás visszafejlődött a reggeli sétámmá.
De az is csak a tartás kedvéért, hogy legalább magam előtt ne szégyenkezzem.
Volt idő, mikor mikor nem voltam rest ilyen időben elmenni futni minden este, de ahogy P. fogalmaz a kapcsolati babahájainkat szemlélve:  "már nem kell piaci súlyban lennünk"
Viszont a festéssel és rajzolással kapcsolatos pontjaimat túlteljesítettem az elmúlt évhez képest. Jó megint ezzel foglalkozni, bár megrémít, hogy mennyire kiestem a rutinomból. Azzal nyugtatom magam, hogy olyan, mint a biciklizés.