Fánika feltámadt vizes haláltusájából
Az elmúlt napjaink érdekes, kétbalkezes jelleget öltöttek. Lehet, hogy nem szoktad úgy érezni, hogy fekete esőfelhő van feletted, mert olyan normális vagy, de tudod, vannak kevésbé szokványos egyedek a társadalmunkban.
Például én.
Életem egyik legnagyobb fejlődésének érzem, hogy képes voltam a csökkenteni az általam széttört, eltépett, kiöntött, összenyomott használati tárgyak számát az életemben, viszont még mindig vannak olyan hetek, hónapok, hogy az addig kikerült balszerencsés esetek feltorlódnak és egyesült erővel ütnek vissza.
Régen szentségeltem, kellemetlenül éreztem magam miatta, mert az iskola, a gyerekkor minden hibádat felerősíti és addig hízlalja, amíg elkezd NEM érdekelni. Sőt jobbat mondok: egy idő után nem csak hogy megszokod, be is építed a személyiségedbe, mert hiba, hiba, de a mi macskánk, elfogadjuk.
Egy éve, kettő éve szintet léptem: elkezdtem megszeretni és kiállni mellette és szórakozni saját magamon.
Kiálltam tegnap is magam mellett, hogy bárkivel előfordulhat olyasmi, hogy egy délelőttön belül 2 használati tárgyat tesz használhatatlanná. A baj akkor kezdődik, mikor az egyik a munkavégzéshez elengedhetetlen. Például, teszem azt egy számítógép és egy pohár víz esete.
Az elmúlt napot egy radiátor táblái közé ékelve, fejjel lefele töltötte a kis aranyos és láss csodát, ma már csak néhány gomb nem működik rajta. Ha jobban belegondolok, kinek van szüksége irányító billentyűkre? Az a lényeg, hogy írhatok, ÍRHATOK rajta!
Nem hittem volna, hogy megsiratom, de olyan sok mindent látott: szakdolgozatot, lezáró üzenetet, 1. szerelmes levelet és természetesen a teremtett világ teljes művészettörténeti emlékanyagát.
Megemlékeznék erről a napról: ma 2 éve, hogy az ember besétált az ajtómon és megváltoztatta az életem. Mit tesz a technika ördöge?, maradt egy bejegyzés róla.
Például én.
Életem egyik legnagyobb fejlődésének érzem, hogy képes voltam a csökkenteni az általam széttört, eltépett, kiöntött, összenyomott használati tárgyak számát az életemben, viszont még mindig vannak olyan hetek, hónapok, hogy az addig kikerült balszerencsés esetek feltorlódnak és egyesült erővel ütnek vissza.
Régen szentségeltem, kellemetlenül éreztem magam miatta, mert az iskola, a gyerekkor minden hibádat felerősíti és addig hízlalja, amíg elkezd NEM érdekelni. Sőt jobbat mondok: egy idő után nem csak hogy megszokod, be is építed a személyiségedbe, mert hiba, hiba, de a mi macskánk, elfogadjuk.
Egy éve, kettő éve szintet léptem: elkezdtem megszeretni és kiállni mellette és szórakozni saját magamon.
Kiálltam tegnap is magam mellett, hogy bárkivel előfordulhat olyasmi, hogy egy délelőttön belül 2 használati tárgyat tesz használhatatlanná. A baj akkor kezdődik, mikor az egyik a munkavégzéshez elengedhetetlen. Például, teszem azt egy számítógép és egy pohár víz esete.
Az elmúlt napot egy radiátor táblái közé ékelve, fejjel lefele töltötte a kis aranyos és láss csodát, ma már csak néhány gomb nem működik rajta. Ha jobban belegondolok, kinek van szüksége irányító billentyűkre? Az a lényeg, hogy írhatok, ÍRHATOK rajta!
Nem hittem volna, hogy megsiratom, de olyan sok mindent látott: szakdolgozatot, lezáró üzenetet, 1. szerelmes levelet és természetesen a teremtett világ teljes művészettörténeti emlékanyagát.
Megemlékeznék erről a napról: ma 2 éve, hogy az ember besétált az ajtómon és megváltoztatta az életem. Mit tesz a technika ördöge?, maradt egy bejegyzés róla.
