Elindult a karácsonyi nagyüzem, a mai napon málnával töltött háromszögek és lustaságom címérének is beillő zsömlék sültek. A diós bejgli még várat magára, mert annak gyúrása, töltése, kivárása közös. A diópucolás viszont egy jó alibi lehet egy kis főzőműsor nézésre. Vagy kettőre...úgy is sok kell, nem is hajt a tatár.
Walipini: medencének indult, üvegház lett belőle
Az ötleten lamentáló cikk írója azt állította, hogy egész évben használható, időjárási viszontagságoktól függetlenül. Szerintem ilyet csak az állíthat, aki maximum 3 évszakot számol meg a magyarországi 4 helyett. Jó itt is van erre vezető tendencia a klímatörténészek szerint az utóbbi 150 évben, ráerősítve az ember "jótékony" hatásával, de azért még mindig esik a hó néhányszor télen. A gyökérzöldségek így is viselnék a dolgot. Na jó, Visítva igaza van. Nincs új a nap alatt természetesen, mindig jóérzés fog el, amikor régi paraszt házak udvarán felfedezek egy csodaajtót, ami levezet a föld alá, sejtelmes buckával mutatva meg magát. A nyíregyházi skanzenben legtöbb időmet egy átlagos földbe vájt zöldség tárolóban töltöttem, aminek nem tudtam betelni az okos megoldásaival, hiába várt később egy Árpád kori falu. Az, hogy ez a téma fel fel bukkan a blogban, nem mutat másra: egy szőrös lábú hobbit vagyok, aki vonzódik a földbe vájt üregekhez és mind
