Ajándék vágott fa a protestálóknak

Szerintem tüneményes
A kistestvérem karácsonyi csillogó vallásának is hangot adott a napokban: mikor meghallotta, hogy nem akarunk fát beszerezni és inkább a furfang mellett döntöttem - ami jelzem egy nagyon mutatós trükk volt - annyira felháborodott, hogy vett nekünk egy fát.
Amúgy ez az ötlet nemcsak olcsó, hanem tényleg olyan érzeted van, hogy nem maradtál el a hangulattól. Ha nem akarsz költeni fára, ha nem tudsz költeni, vagy ellenzed a vágást, akkor kiváltható ezzel, elég ha elballagsz a rablóvezér faárushoz és megkéred, hogy 10 ágat adjon már abból amit a "csinosításkor" levágott.
Tesómra visszatérve, mosolyogtam ezen az abszurd helyzeten, hogy ilyen komolyan veszi, de mit lehet tenni mikor kikapja a csomagtartóból?
Kelletlenül megköszönöd.
Belátom, senki sem lehet próféta a saját hazájában, így én sem próbálkoztam meg, hogy egy fanatikus karácsonyi embernek elmagyarázni azt, hogy így tiltakozunk a fogyasztói társadalom agyatlan rombolása ellen. A híradóban a nagyon okos hölgyike ezt mondta tegnap: "Kedves Nézőink, amint a szakember mondta, nem érdemes gyökeres fenyőt venni, mert úgyis vágásra lett termelve az adott (mindegyik?) fajta".
???? Szó sem róla, olyan eszetlenül szedik fel szegény fákat, hogy bravúr lenne ha túlélne egy akkora gyökércsonkkal. Mintha azt mondanád: egyél nyugodtan, de ha nem baj, bevarrom a szád 4/5-ét.
Summa summarum: lett egy kis fánk, egy csinos kis fánk, aminél ketyeg vissza az idő, hogy mikor borít minket el tűlevelekkel, aknamezővé változtatva a szőnyeget. Eldöntöttem, ha már nálunk fog elszáradni, akkor legyen szép közben, egy igazi hangulat.      
Tegnap este a Desperado közben telerajzoltam a kis cserepét, pöttyökkel, nyolc ágú csillaggal , ma megfestettem és úgy megtetszett, hogy beleállítottam. A díszítés még várat magára mert az közös program, de semmiképp sem a lustaság az oka.

 


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Walipini: medencének indult, üvegház lett belőle

Kender: egy "magasröptűbb" építőanyag

BBQ csirke sütőben sütve

Walipini: tervezés

Komposzt kazán, az erjedés magasiskolája