Le Café de Capucine

Folytatva, megérkezve erre a csodálatos helyre, elsőként ami már feltűnt, az az élénk pirosban villódzó, plázához hasonló állomás kínálata. Ha hősiesen nem fordítom félre a fejemet, minden ruha, könyv, illetve ékszer khmm bizsu bolt láttán, akkor bizony a koronáim igencsak megfogyatkoztak volna, már az első fél órában. De szerencsésen kikutattuk a vágyott napijegy titkos helyét (újságárus) és belevetettük magunkat a prágai metróhálózat sűrűjébe. Annyira gusztusos szoc-reál metróállomásokat mint ott, még sohasem láttam. Minden megálló más színű domborműveket rejtett, számomra talán az mestermunkák Toffifie-s üres dobozra emlékeztető kinézete ragadott meg. Mintha egy hatalmas bon-bonos dobozba kerültünk volna. Elmetrózunk a szállodához, amely egy külvárosi kerületben volt, féltem is kicsit hova kerülünk. Szemetes sikátorokra, beton között feltörő gazra és hajléktalanokra számítottam. A meglepetés akkor ért, amikor rendezett parkokat, árnyas fasorokat, macskaköves utcákat találtunk

Szaladjunk vissza egészen múlt szerdáig, amikor lovagommal felnyaláboltuk magunkat és elindultunk a nagy nagy Budapestbe. Az IKEA nekünk, vidékieknek a vásárlással eltöltendő idő legszebb és legszínesebb formáját adja, mind vizuális, mind fánkevési szempontból, sőt még a máshol zúgolódó férfi is szépséget találhat a tervezőprogramok előtti lecövekelésben. Ellenállhatatlan számára a kihívás, hogy megtervezze az álomkonyhánkat, ahol munka közben odakacsinthat rám, amint neki készítem a következő vacsorát. Mikor számtalan kört tettünk, mikor minden borospoharat megnéztünk és kocogtattunk, mikor minden kanapén ültünk, fáradtan az egész napi cipekedéstől és az indokolatlanul sok kajálástól, megérkezett a felmentősereg, hazafuvaroztak és vendégül láttak minket! A vonatos utazás eddig is a szívem csücske volt, de még sohasem utaztam nemzetközi vonalon. Jó volt látni a felszálló munkába indulókat, mi mintha a berendezés részei lennénk, csak álmos tekintettel vártuk a nagyon távoli fél egyet,

Shakespeare is megmondta, hogy színház az egész világ. Ebből a tézisből kiindulva, már csak kicsi csúsztatás szükséges ahhoz, hogy kimondhassam: játszani az otthon melegében boldogító. Mondjuk, milyen érdekes lehet kipróbálni az úgynevezett "Étterem" nevű játékot. Hogy, nem tudja, hogy hogyan? Dehogyneem! Minden nő született színésznő. Szükségeltetik hozzá egy lelkes társaság, egy felszerelt konyha és az ételek feltétlen és el nem múló szeretete, amiről Bernard Shaw azt vallotta, hogy minden szenvedélyek között a legtartósabb (még vitatom). Vegyük elő  a nagyikánk féltve őrzött szószos-tálát, a kockacukor csipeszt, a damaszt abroszt, vagy képzeljük azt, hogy ami újonnan megvettünk, olyan régi. Nevezzük el közösségi szalon alkalmunkat "Békebeli vacsorának", tisztelegve az örökségünk előtt. A szerencsések bújjanak bele a szintén örökölt, gyöngybetűvel írott receptfüzetbe és mutassanak rá egy olyan receptre, amit még nem volt merszük kipróbálni.  Ahogy édesanyám mond

Az élet sohasem mond le rólunk, hacsak mi nem döntünk úgy. A múlt hét egy olyan nyögvenyelős és gondolkodtató tartalom volt, ami rugdos tovább a boldogabb végkifejlet irányába. Annyit mindenesetre megint be kellett látnom, hogy mindig a béka feneke alól tudunk a legtisztábban látni. Onnan igazán átgondolhatjuk, hogy mi az az életünkben, amit folytatni akarunk és mi az amit elengedünk. A festészettel kapcsolatban annyit mondogatok magamban, amit a legelső művészet történet órámon hallottam: "aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni" A gyötrődés, a kétségbeesés természetes folyamat, az nem természetes, ha nem ülünk rá egy felfelé törő hullámra másnap, vagy egy újabb hétfőn. 

Hogyan vallod be kelletlenül magadnak, hogy a festészet, mint létforma, kihunyt az életedben? Ilyenkor elgondolkodol azon, hogy vajon ott volt e valamikor is? Szenvedőzök, mert nem tudok túlugrani egy szintről, beleragadtam a bokámnál fogva. Erőltetettnek és nevetségesnek érzem, hogy olyan dolgot szakemberként mívelni, amit már rég nem tudok kivitelezni. Mi lehet az oka ennek a Pálfordulásnak? Agyalok rajta, csinálom, elrontom, agyalok. A végeredmény mindig egy piszkos massza, ami nemhogy élvezhetőnek, még elviselhetőnek sem mondanék. Akármerre nézek szét a művészetnek nevezett szórakoztató iparban, mindig ezt az erőltetettséget csípem fülön. Nem gyakori, mikor tetten érhető a zsigerből való alkotás, nem bántok senkit, már nekem sem megy. Kihunytak a színeim, döglődnek a formák. Komikus is azt mondani, hogy épp alkotói válságban vagyok. De Buddha azt mondta, hogy az út a cél. Hiszek neki, legyen akármennyire kátyús is.

A mi országunk inkább a "kihagyhatatlan" akciók, a 3 kötözött sonka 2 áráért húsvét után, illetve a februári szaloncukor, mintsem az Amerikából importált kuponozás hazája. Viszont, hogy azt a hölgyet idézzem, aki már kuponnal vágta le a hajam: így mindenki jól jár.  Nekem is, mint sok embernek minden potya dolog, plusz az életében: egy mosoly, egy jó szó, vagy egy internetes kedvezmény, amely ezer forintból meglephetem magam már most egy masszázzsal, készülve a januári névnapomra, vagy mert hétfő van, vagy  mert esik az eső.... :-)  Az europenethotels.com portál nyálcsorgatója A Kupon Világ is egy hal ebből az akváriumból, viszont abból a szempontból különbözik fajtársaitól, hogy itt találtunk rá a következő kalandunkra, ami Prágába vezet! Most még szebben is mondhatjuk: a szeles, esős, fázós ősz egy csapásra átváltozik aranyszínű indián nyárrá. Hirtelen nem azt vesszük észre, hogy kabátban karistolunk, hanem hogy a Károly-hídon tesszük ezt. Nem bánjuk azt, hogy kes

Kedves vélt olvasóim! Kérlek titeket, ne veszítsétek el a reményetek, ha az általatok készített remekmű úgy áll a tányéron, mintha azt már megették volna, pedig még fel sem tálaltátok. Tegnap nem tudtam mire vállalkozom, amikor hetykén be akartam váltani a születésnaposomnak tett augusztus 20.-ai ígéretem: -Szabolcsi almás-mákos, nem nehéz, miért ne csinálnám meg neked szeptember közepén?? Naná! Kicsit előretekerem az időt tegnap 3 körülre, amikor a fent említett úriembert zokogva hívtam fel, mert a csodatorta nem hogy tortának, még ennivalónak sem nézett ki. Néhány jó tanács a készítéshez, aki mégis nekivág: ne gondoljátok, hogyha csak kézi habverővel rendelkeztek, (tudom tudom, csak készülök az áramszolgáltató befuccsolására, a világvégén is kell sütit csinálni nem? :D) amit egy kis karral tekerhettek, so nem gondoljátok, hogy az elég ahhoz, hogy felverjétek a tojásfehérjét, a tejszínhabról ne is beszéljünk. Ha már kivagy a tekerőstől és bepipulsz, előveszed a botmixert: ne gondo

Az elmúlt napokban előkerült a pulóver, egy hetyke kiskabát, végre nem ok nélkül, itt az ősz!!! Minden évben van néhány "rítus", amelyet próbálok betartani. Mivel a 43'-ban íródott "A mindent tudó nő" című könyv alapozta meg az érdeklődési körömet és legalább olyan sokat mond az évszám, mint a cím: fontosnak tartom annyi befőtt, dzsem és dió, mogyoró összegyűjtését, amit a kamra elbír. Nem baj, ha a család tagjainak kifordul a szájából, mert annyira unják, a rokonok   és ismerősök szívesen vesznek minden alkalommal egy kis kóstolót a munkánkból. Lentebb a 2012-es szezon körtebefőttjének alapanyagai láthatóak. Igaza van a Fűszer és Lélek blog Eszterének: össze nem hasonlítható megnyugvást jelent az, mikor ott sorakoznak ezek a színek és formák üvegekbe zárva. A nyár Lutra-albuma: mindenből egy kicsi, legyen mit nézegetni, hogy mit rakjunk a készülőben lévő sütire. Sétáljunk sokat, lehetőleg olyan helyeken, ahol hullanak a levelek és szippantsuk be a levegőt,

Ez a kis tábla bántóan igazat mond, eszembe jut, amikor 10 éve ezt mondtam a szüleimnek: - Néha elgondolkodom, hogy nekem, vagy az egész világnak van e igaza...rá kell jönnöm, hogy nekem! Szegények csak forgatni tudták a szemüket és ritmusosan verni a fejüket a falba, hogy milyen egoista szörnyeteket keltettek életre.  Akkor nem kötöttem az orrukra, már csak kamaszos dacból sem, hogy a kijelentésemet nem kell véresen komolyan kezelni. De eltelt x+1 év és a jómagam még mindig a bal oldalon látható szentencia szerint élek...ami lehet, hogy megmosolyogtató, de mindenképp illeszkedik. Szerencsés flótás vagyok, mert ennyi idő óta már a családom is elfogadta a kerülőúton közlekedő problémamegoldásomat, mert mindig jobban jöttem ki a slamasztikából, mint ahogy bementem. Még nagyobb jackpot, hogy a párkapcsolatomban nem okozok a mérnök úrnak maradandó mentális sebeket, mert ő is idegesítően hasonló.  Különleges háztartásunk van, ahol a többfunkciós termékek olyanra is használhatóak,

Mondjanak maradinak, de ne cáfolják meg kérem a régi szokások hasznosságát a mai ember életében. Egy nagyszerű programlehetőséget hoztam, amely számomra megunhatatlan és egészséges mind a testünknek, mind a kis naiv lelkünknek. A programra visszatérve, kiemelném a Botanikus kert látogatását a gyerekprogramok közül, a múlt héten az egyik legkellemesebb vasárnap délelőttömet köszönhettem a találékony férfi agynak. Elárulok egy kis műhelytitkot: a szépen sorjázott fákat nem csak a kertészek és biológusok csodálhatják meg! Végülis, nekünk készül.    Van valami felemelő abban, ha az ember szépen karbantartott növények között lépdel, netalán le is fekhet (a kulturáltabbak csak üljenek) közéjük. Közel a városhoz, mégis messze annak zajától feltöltődik minden lemerült készlet. Vasárnapról eszembe jutott a templom, a lelki megtisztulás, amely nekem mindenképp csöndes és befelé forduló tevékenység. Alapvetően, a protestáns vallásom "csak" a gondolataimban tartom (Luther szerint o

Bizonyára, ha hét közben le lennék terhelve, akkor jobban értékelném a kontrasztot, de nem probléma. Ugyanúgy tudok örülni. Ez a hétvége a szüleimről fog szólni, ugyanis ma ünneplik a 27. házassági évfordulójukat, nekik örülünk.  Ha valami konklúziót kellene megfogalmazni, mikor a: dobjuk-el, szerezzünk-be-fiatalabb-évjáratot gondolkodásmód kezd egyre elfogadottabbá válni, szerintem ők is csak ennyit tudnának hozzátenni: - Egymás nélkül nem sikerült volna. Követendő példát nyújtanak mindenkinek feltétel nélküli bizalomból és toleranciából. Mert akármennyire is nem akarjuk bevallani még magunknak sem: az az ember kapja a legtöbb tüskét, akinek  a legtöbb virágot hajtjuk.  

Az igazán jó dolgok spontának az életben, viszont akkor sem fogok a pokolban égni, ha megadom a tervezéshez szükséges dolgokat. Nem kell bonyolultan gondolkodni, csak egy kis kávé, valami jó zene hozzá, talán Aretha Franklin, akinek dalait régebben csakis festéshez használtam,  jegyzetfüzet és kezdődhet a brain-storming. Szeretek tervezni, feltúrni olyan ötleteket, amelyekről nem is tudtam, hogy az agyamban vannak.   Látva a munkavállalás kézfogós, hát hátat vakar, összekacsintós világát, legszívesebben azt mondanám, hogy egyétek meg késsel-villával.  Lehet, hogy ha nekem is lenne valahol egy jó ismerősöm nem problémáznék ilyesmin, de nincs.   A mai nap egy étteremben próbáltam szerencsét és elkövettem egy nagy hibát: apuci kislányából nem néztem ki elsőként, hogy voltaképp hozzá felvételizem. A megsértett EGÓ-t utólag orvosolni nem lehet, így valószínűleg keresgélhetek tovább.  Ezután a tanulólecke után úgy gondolom az, ha inkább a saját vállalkozás felé kacsingatok

Elkezdődött az iskola és most fogtam fel igazán azt, hogy megint munkakereső vagyok. Ahelyett, hogy keseregnék és habzó szájjal szidnám a rendszert, én az építésre, a produktivitásra tettem le a voksom. Hiszem azt, hogy az állandó pörgés és az, ha fenntartjuk az egészséges stresszt (jelen esetben izgatottság) az életünkben, elérhetjük a boldogságot a hétköznapokban. A sok kis alkatrész együtt mozgása adja meg egy végigdolgozott nap jóleső sóhajtását a vacsora asztalnál. Rájövök, hogy az anyagiak csak kulisszát adnak az életnek, viszont semmi sem tudja pótolni azt, hogyha úgy tudunk megpihenni egy munkanap végén, hogy tudjuk: ma is letettünk valamit az asztalra.  Mikor az aggódó ismerősök felteszik ugyanazt a kérdést: "Mit szeretnél IGAZÁN csinálni, hiszen több dologban otthon vagy?" Sajnos kitérő választ kell adnom, mert nem akarok választani! Sok okos ember, köztük Julia Child is megmondta, hogy egy dolgot találj az életedben, amit feltétel nélkül imádsz és azt műveld

Újonnan megszólaló hangom hangosabb és tettre készebb így, hogy kényszerűen hallgatnom kellett az elmúlt hónapokban.  Alapjaiban változott meg az életem. Azok a bejegyzések amelyek az év első hónapjában születtek, a keserűség és szomorúság, irónia ihlette. Most már úgy emlékszem arra az időszakra, mintha nem is velem történt volna.  Nem akarom természetesnek venni a nagy rózsaszín felhőt, viszont nem tehetek mást, mert a párom mellett így van. Mindketten dolgozunk azon, hogy a hétköznapok mindegyikének tartalma legyen. Mindenhol vannak kipattanó vitatémák, olyan szikrák, amelyekről ellentétesen gondolkodtok most és mindig, ám azt mondom, hogy amíg nem a saját, hanem a közös megoldásunkat keressük, nem lehet bajunk.  Az elmúlt időszak legfontosabb feladata volt számomra, hogy olyan nő legyek az ő eltűnő, agglegény életében, amelyre büszke lehet. Közös háztartásunk van, ami augusztus 5.-én lett hivatalos. Kicsit korai lépés, de úgy éreztük, hogy nekünk épp idejében. Szerencs

Kedves valós és képzeletbeli barátaim! Ne haragudjatok rám, mert ezen az elmúló nyáron nem foglalkoztam az írással. Foghatom a jó időre, a nyitott ablakoknál eltöltött éjszakákra, de nem teszem. Be kell vallanom, eddig biztosnak hitt informatikai tudásom és a rendszer közérthetőnek titulált használata kiiktatott engem. Jelentem megtaláltam a rést a pajzson!

Mi olyan áthidalhatatlan dolog ebben a kis országban, hogy ekkora különbségek vannak lét és élet között? A létet, mint vegetatív, Manslow-i szükséglet piramis alján karistolást értem, amikor alszol, eszel, dolgozol. Azzal szemben, helyezkedik el az ÉLET amikor van valami szép érzet a levegőben, amikor becsukod a szemed és elmosolyodva iszod a reggeli kávéd, felrakod a napszemüvegedet és csak élvezed, hogy süt a nap és közben a hajad összekócolja a jó öreg, alföldi szél. Rácsodálkozol a bólogató, virágos fákra, tűnődsz azon, hogy csak a hely okozza-e, de mintha itt még a tavasz is mutatósabb lenne, vagy csak te vagy elfogult? Akárhogy légyen is, a mai napom arról szólt, hogy jártamban-rohantamban a város egyre csak csalogatott: gyere vissza kislány, itt vagy itthon, mit neked egész Hajdú-Bihar, amikor itt van minden. (Ekkor galád módon felsorolta a kedvenc dolgaimat…) A Tűsarok utcád, a pékséged, ahol csokit adnak a kávéd és a csoda szendvicsed mellé, a gyönyörű házaidon kösz

A pihenőnapok az élet kiérdemelhető, egyszerű jutalmai. "Just add water"- Jelen helyzetben egy jó fürdőt javaslok, arcpakolással, egy pohár borral és máris visszakapja a világ az elveszett kerekségét. Angol rózsát, könyvet, muzsikát ízlés szerint !       A csütörtöki napom olyannyira építő és kellemes volt, hogy nem tudok elég hálás lenni érte. Rácáfoltam a nagy kedvencemre, Marquez bácsira, aki állítja, hogy a csütörtök olyan szenvtelen napja a hétnek, amikor semmi sem történik, sőt meghalni sem érdemes ezen a napon. Frászt! A csütörtök a hétvége kapuja, egy lélegzetvétel és sóhaj, hogy már csak a szorgos és boldog péntek van hátra. Visszatérve a hiba nélkül kivitelezett lusta napomhoz, végre úgy tudtam felkelni, hetek óta először, hogy nem csörgött az óra. Persze a veretes igazság része az is, hogy ez a szabad időpont rendellenesen koránra sikeredett a rutin miatt. Szabad akaratom ünnepe volt ez a csütörtök, mikor pizsamában fetrenghetsz a reggeli kávéval és a soksz

Tanulok élni, tanulok ember lenni. Tanulom a kötelességet és meg akarom találni az arany középutat a munka és a szórakozás között. Nem a szétválasztásukkal, hanem azzal a kivételes és éteri állapottal, hogy próbálom ezt a  két barikádot összebékíteni. Tanulva szórakozom és élvezettel dolgozom. Mennyi körülménynek kell összefogózkodni, hogy ez létrejöhessen? Talán nem olyan soknak, mint ahogy picurka racionális énem el akarja ijeszteni ezeket a munkaruhába öltözködött lehetőségeket, amiket a világ probléma néven ismer.  Vágyom rá, hogy így élhessek, néha felfedi a tanárság egy ilyen szép momentumát, aztán jön az a többi 90 percent, amikor érzed hogy ez a világ nem hajlandó beengedni erre a bennfentes partijára. Megtűrt vagy a habos álmaiddal és naivságoddal az emberiség teljes kulturális örökségével együtt. Érdemes e olyan világban élni, ami minden elemében a hasznosságra épül, nélkülözve a szép esetlegességét? Holly God, dehogy! Legyünk emberek, legyünk rácsodálkozók, legyünk

Nagyvárad mindig a nosztalgikus szívem csücskébe tartozott, ahol olyan tartással lépsz be az EMKÉ-be, hogy bizony Ady is ide tért be, hol az ital fennkölt, hol a színésznők szereplési vágyát kielégítendő, szereposztó díványhoz hasonlatos (itt újsághasáb), alantasabb céllal. Kihúzod magad a Fekete Sas palotában, mert tudsz róla hogy a dédszüleid is itt kávéztak meg egy fárasztó megyei vásár után, itt nézegették hitetlenkedve azt a fura szerkezetet, aminek beszélője egy fali dobozból jött ki és a fülüket odahajtva csodákat halhattak.  Olyan ember hangját, aki nem volt jelen. Nem is említették otthon, az öregeknek, hiszen ilyen modern masinériát el sem tudtak képzelni. A kis mellékutcában található művészellátó, ahol az idős eladó még abból a hősi korszakból származik, amikor a művészek festékeit patikus módjára törték, keverték.     Ez nekem Nagyvárad. Nem akarom meglátni a román nyelvű feliratokat, nem akarom meghallani, hogy csak idegen nyelven szólnak hozzám és előbb kell megkérde

Vállalt szemlélet a világpolgáré, más azt dönti el, hogy bizony ő lokálpatrióta. Úgy is szerethetsz minden utcát és házat a szemeddel, ha más hely szelleméből is akarsz megérezni. Pontosan, érezni. Az, mikor csak visz a lábad, mikor önkéntes alapon elveszel egy város atmoszférájában. Utólag emlékszel milyen zenét hallottál éppen a lejátszódban, mit éreztél mikor beszívtad az illatokat, mikor a színek és a formák adják azt az élményt, hogy itt vagy és nem máshol a világon. Fura, szinte utópiszikus belegondolni, hogy az az élménycsomag, amit ott kapsz, sehol máshol nem lesz ugyan az. Akkor vagy szerencsés, ha egy-egy felcsípett ingerből rekonstruálni tudod a többi, elefánt méretű hiányt. Sohasem gondoltam volna, de jómagam az elbúcsúztatott ízek nagy rajongója vagyok. Azért búcsúztatok, mert ha megadom a módját az elválásnak, akkor talán méltóvá válok arra, hogy megint köszönthessem. Eddigi francia visszaköszönőim koronás királynője a krémes és karakteres Fois Gras, a kacsamáj p

Jelenlegi helyzetemre ezt találtam a legkifejezőbbnek. Csak rakódnak egymásra a különböző teendők, te csak sodródsz és észre veszed, hogy idővel csak a lábad és nem az ambíciód visz egyik helyről  a másikra. Olyan rosszak vagyunk mi, emberek. Siránkozunk, lamentálunk az élet sivárságán, ha nincs más dolgunk és sóhajtozunk, ha az kamatostól átfordul. Mostanában az a napom fénypontja, ha vízszintesbe helyezem magam és belezuhanhatok az ájult alvás fázisába, mégis előtte örömömre szolgál, hogy a telefonomba beírhatom a másnapi teendőimet, egyensúlyozhatok az időpontok és helyszínek világában. Hétköznapjaim fáradhatatlanok, hétvégéim sűrűk. Mégis már alig várom, hogy belekezdhessek a bakancslistám további tételeinek megvalósításába. Kérdezgetik tőlem, mi értelme annak, hogy ennyi papírom van, hogy nyelvet és szakmát tanulok? A válasz egyszerű: igény egy olyan életre, aminek szellemi tartalékait saját erőből töltöttem fel. Miért ne ugranám meg minden potenciális lehetőségemet az életb

Most, amikor erre a hétvégére kikiáltották, hogy bizony készüljünk fel a világháborús téli orosz filmjelenetek külső jegyeire. Bizony, bizony sorba fogunk állni a kenyérért, ami forrón akar kiugrani a kezedből, amíg hazaviszed és lovacska módjára kell a lábaidat emelgetned a mély hóba, hogy haladj. Hogy most tényleg nem vehetsz fel magassarkút, esetleg nyaktörés terhe mellett. Hogy nem számítsunk arra, hogy valahova eljuthatunk és minden folyó ügyletedet szakítsd félbe, ember, aki élve akarsz kikeveredni innen.  Jelenlegi élethelyzetem sűrűségét tekintve ez a pár nap hószünet igazán sokat jelent egy sűrű vizsgaidőszak, egy nyelvvizsga és egy idegőrlő munkahely kipihenéseként.  Én vagyok csak Robin Scherbatsky, aki direkt azt mondta a new yorki hurrikánra, hogy: "Just a golf time!"? Igen is örülök neki, hogy dobálhatom a kutyámat a hórakásokba, hogy havat lapátolhatok, hogy végre igazán fel kell öltöznöm, hogyha kimegyek, mert nem csak játszásiból van hideg, hogy télen igazá

Ez az írás lehetőséget ad arra, hogy így emlékezzek meg erről az egykoron mutatós lakhelyről.   Rá akarok mutatni tágabb hazám, Hajdú-Bihar Megye, azon belül Debrecen egy számomra kedves pontjára. Nem szándékom adatokkal, tényszerűen bemutatni ezt az épületet, nem is tudnám, hiszen kevéssé veszik számításba a létezését. Viszont annyit megengedek magamnak, hogy a nevét és alapvető adatait belefoglalom ebbe az írásba, az ismeretterjesztés kedvéért. Lakói után Vértessy-kúriának nevezik, bár a környékén csak „a kastély” elnevezés dívik. Szakértők Ybl Miklós munkásságához rendelik terveit. Gyerekkorom óta figyelem azt, ahogy évről évre felismerhetőségét veszti el ez a kúria. Néztem, ahogy elhordják építőelemeit és számolgattam boltíveit, ablakait, mert nem voltam benne biztos, hogy legközelebbi ott jártamkor is ott lesznek. Ahogy egykor impozáns homlokzatát nézi az ember, Krúdy vagy Molnár Ferenc regényalakjait rendeli gondolatban oda. De már csak a pőre, tető nélküli, omladoz

Baleknek gondolnád azt az embert, aki megsirat és haza akar vinni minden kóbor állatot? Pedig én ilyen vagyok. A saját családom már egészen elfogadta ezt a "defektem", de ha idegen emberek szemébe nézek, mikor éppen eme hullámvölgyben próbálom magamra erőltetni a társadalom által elvárt pókerarcot, akkor megdöbbenésbe, szinte rosszallásba botlom. Miért vagyok gyengébb emiatt?  Egyenesebb háttal és mosolyogva mész tovább az utcán, ha tudod hogy egy másik élőlénynek meghosszítottad a szerény életét egy marék étellel, vagy azzal, hogy vizet hozol neki valahonnan és kiöntöd elé, mert látod a szemén, hogy szomjas. Az, hogy egy állatnak segíthetünk, minden plusz utánajárást megér.   Az ok, amiért ilyen nem túl kellemes témába belekapok az az, hogy egyre több kóbor kutyát látok a pici városomban, Berettyóújfaluban. A legutóbbi esetben éppen akkor találkoztam egy ilyen kutyával, amikor a heti bevásárlás tételeit raktam be az autóba. Életrevaló kis állat, jegyeztem meg magamban, val