Boldogságfolyam

Újonnan megszólaló hangom hangosabb és tettre készebb így, hogy kényszerűen hallgatnom kellett az elmúlt hónapokban. 

Alapjaiban változott meg az életem. Azok a bejegyzések amelyek az év első hónapjában születtek, a keserűség és szomorúság, irónia ihlette. Most már úgy emlékszem arra az időszakra, mintha nem is velem történt volna. 

Nem akarom természetesnek venni a nagy rózsaszín felhőt, viszont nem tehetek mást, mert a párom mellett így van. Mindketten dolgozunk azon, hogy a hétköznapok mindegyikének tartalma legyen.

Mindenhol vannak kipattanó vitatémák, olyan szikrák, amelyekről ellentétesen gondolkodtok most és mindig, ám azt mondom, hogy amíg nem a saját, hanem a közös megoldásunkat keressük, nem lehet bajunk.
 Az elmúlt időszak legfontosabb feladata volt számomra, hogy olyan nő legyek az ő eltűnő, agglegény életében, amelyre büszke lehet.

Közös háztartásunk van, ami augusztus 5.-én lett hivatalos. Kicsit korai lépés, de úgy éreztük, hogy nekünk épp idejében. Szerencsére mindenki ugyanúgy örül neki mint mi. Dalolva feladtam az albérletem, amit úgy szerettem, amelytől teljesen elvadultam, mert máshova költözött a szívem.

Feladtam a nehezen megszerzett tanári állásomat, fiatal és túl idealista vagyok ahhoz, hogy a tantárgyam és a kultúra hasznavehetetlenségébe keseredjem meg. 

Mondogatják, hogy majd lesz valahogy: IGEN, csak jobb lehet!

Szerintem nem kérek sokat az élettől, ha olyan munkahelyre akarok bemenni minden nap, amit ha nem is mindig fütyürészve, de legalább nem szívből utálva és megalázva csinálok. 

Itthon Pierre felkészített: nehéz lesz, sokszor fognak visszautasítani, amíg nem találsz valami mást. De jobban nem dönthettél volna, a lehetőségek előbb utóbb szembejönnek. (Ő is így jött az életembe.)