Etessünk otthon, lakjunk étteremben!
Shakespeare is megmondta, hogy színház az egész világ. Ebből a tézisből kiindulva, már csak kicsi csúsztatás szükséges ahhoz, hogy kimondhassam: játszani az otthon melegében boldogító. Mondjuk, milyen érdekes lehet kipróbálni az úgynevezett "Étterem" nevű játékot. Hogy, nem tudja, hogy hogyan? Dehogyneem! Minden nő született színésznő.
Szükségeltetik hozzá egy lelkes társaság, egy felszerelt konyha és az ételek feltétlen és el nem múló szeretete, amiről Bernard Shaw azt vallotta, hogy minden szenvedélyek között a legtartósabb (még vitatom).
Vegyük elő a nagyikánk féltve őrzött szószos-tálát, a kockacukor csipeszt, a damaszt abroszt, vagy képzeljük azt, hogy ami újonnan megvettünk, olyan régi. Nevezzük el közösségi szalon alkalmunkat "Békebeli vacsorának", tisztelegve az örökségünk előtt. A szerencsések bújjanak bele a szintén örökölt, gyöngybetűvel írott receptfüzetbe és mutassanak rá egy olyan receptre, amit még nem volt merszük kipróbálni. Ahogy édesanyám mondaná, mikor máskor próbálnánk ki egy teljesen új receptet, ha nem akkor mikor "debütálni" kell!
A nagy nap estéjén készüljünk fel a vendégek fogadására, katonás sorba rendezzük el a tálalóedényeket, terítsük meg a legjobb tudásunk szerint az asztalt, bíbelődjünk a szalvétákkal, az asztaldíszekkel. Ne szennyezzük be a lelkünket azzal, hogy a gondosan kiválasztott gyertya rácseppent a terítőre! Fojtsuk el a káromkodást, mert ugyebár máskor sem szoktunk ezzel élni, mert egy úrinő sem nem köp, sem nem szidalmaz. Rakjunk a folt helyére egy kenyereskosarat.
Utolsó simításként vonuljunk vissza a budoir-ba, szépen öltözzünk fel és végül vegyük fel azt a cipőnket, ami hogyha rajtunk van, úgy érezzük magunkat mint Hamupipőke, vagyis: ma este, enyém a világ.
Ha megérkeznek a vendégek, élvezzük velük az ízeket, az ételeknek a borral kialakított tünékeny harmóniáját. A gyertyák fényét, a beszélgetés fonalát, a mosolyokat és azt a biztos jelet, ami megmutatja hogy jót alkottunk: CSEND, a legérdekesebb téma is abbamarad egy olyan étel ellenében, amit így lehet eléggé értékelni, teljes odafigyeléssel.
Szükségeltetik hozzá egy lelkes társaság, egy felszerelt konyha és az ételek feltétlen és el nem múló szeretete, amiről Bernard Shaw azt vallotta, hogy minden szenvedélyek között a legtartósabb (még vitatom).
Vegyük elő a nagyikánk féltve őrzött szószos-tálát, a kockacukor csipeszt, a damaszt abroszt, vagy képzeljük azt, hogy ami újonnan megvettünk, olyan régi. Nevezzük el közösségi szalon alkalmunkat "Békebeli vacsorának", tisztelegve az örökségünk előtt. A szerencsések bújjanak bele a szintén örökölt, gyöngybetűvel írott receptfüzetbe és mutassanak rá egy olyan receptre, amit még nem volt merszük kipróbálni. Ahogy édesanyám mondaná, mikor máskor próbálnánk ki egy teljesen új receptet, ha nem akkor mikor "debütálni" kell!
A nagy nap estéjén készüljünk fel a vendégek fogadására, katonás sorba rendezzük el a tálalóedényeket, terítsük meg a legjobb tudásunk szerint az asztalt, bíbelődjünk a szalvétákkal, az asztaldíszekkel. Ne szennyezzük be a lelkünket azzal, hogy a gondosan kiválasztott gyertya rácseppent a terítőre! Fojtsuk el a káromkodást, mert ugyebár máskor sem szoktunk ezzel élni, mert egy úrinő sem nem köp, sem nem szidalmaz. Rakjunk a folt helyére egy kenyereskosarat.
Utolsó simításként vonuljunk vissza a budoir-ba, szépen öltözzünk fel és végül vegyük fel azt a cipőnket, ami hogyha rajtunk van, úgy érezzük magunkat mint Hamupipőke, vagyis: ma este, enyém a világ.
Ha megérkeznek a vendégek, élvezzük velük az ízeket, az ételeknek a borral kialakított tünékeny harmóniáját. A gyertyák fényét, a beszélgetés fonalát, a mosolyokat és azt a biztos jelet, ami megmutatja hogy jót alkottunk: CSEND, a legérdekesebb téma is abbamarad egy olyan étel ellenében, amit így lehet eléggé értékelni, teljes odafigyeléssel.
