Irígység, fél betegség
Fura helyzetben vagyunk mi ketten. Kétélű fegyver lett a kezünkben az utazás élménye. Nekünk még nem kell gyerekre költeni, van munkahelyünk, szerencsére megúsztuk az egyetemet diákhitel nélkül, a magyar társadalom mostani állása szerint kellemes középosztálynak mondhatjuk magunkat, akik galád módon törögetik a korlátaikat ilyen utazásokkal. Ugyanis, mi nem ruhákra költünk, nem egy 15. akciós, őszi bokacsizmára, egy 85. felsőcskére, sokadik táskára.
Azt érzem, hogy az öltözködés funkcionálissá vált számomra, mert minden vásárlásnál kiábrándulok a divatból, abból, hogy nagyítóval lehet olyan ruhadarabokat találni, ami már a boltban nem harsogja a rossz, silány kivitelezését, egy szezonos anyagát. Nincs mit tenni, fogyasztanunk kell, ahhoz, hogy a gazdaság behazudhassa a pénz, normál esetben nem túl gyors mozgását.
Ha valaki ezzel szembemegy, mert nincs kapacitása, ideje, gyomra kiadni egy semmirekellő rongyra annyit, mint egy heti fizetése, akkor mit ád ég, megmarad a pénz.
Gondolkodóba esik az egyszeri gazdag ember, akinek égeti a zsebét új gondolatmenetének gyümölcse: mit csináljak ezzel?
Nem tudja, de kuporgatásának egy új gondolat adhat értelmet: világot akarok látni! Hmmm...nem vagyok én Krőzus, de ha okosan csinálom, akkor nem is maradok pucér fenékkel, mire a végére érek.
Csak el kell indulni és meglátjuk, hogy még a világ egyik legdrágább városa is néhány dologban barátibb árakat diktál mint a Budapest, vagy akár Debrecen.
Több olyan visszajelzés birtokában vagyunk sajnos, ami "polgárpukkasztás" néven fémjelzi az iránti vágyunkat, hogy utazni akarunk. Nem irigykedni kell, hanem gondolkodni, hogy minek költ egy férfi a Zarában 18 e ft-ot egy fél évet sem kibító tornadorkóra. Ja ez egy "drága" repülőjegy ára, már ennyiből kint vagy. Miért azoknak savanyú a szőlő, akinek szintén van munkája és ilyenekre költ?
Fiatalok vagyunk, az életünket még csak most kezdjük el, viszont nem vagyunk maffiózók amiatt, hogy nem új telefonra és más "életbevágóan fontos" tárgyra költjük és gyűjtjük a fizetésünk. Amúgy is, a tervezett elkopásuk egy év, közben annyi élményre és tapasztalatra lehet beruházni, amit nem lehet kidobni.
Ha vallanom kellene, hogy mire vagyok irigy mások életében, azok az emberi kapcsolatok lennének. Irigy vagyok az olyanokra, akiknek napi szinten vannak igazi jó barátaik, akikkel beülhetnek munka után meginni valamit, akik látják rajtuk, hogyha rossz napjuk van és tényleg érdekli őket, mi a baj. Nekem sajnos elég ritka kiváltság az ilyen.
Utazás? Ugyan már, London nem a Bahamák és védőoltás sem kell a Piccadilly-re.
Azt érzem, hogy az öltözködés funkcionálissá vált számomra, mert minden vásárlásnál kiábrándulok a divatból, abból, hogy nagyítóval lehet olyan ruhadarabokat találni, ami már a boltban nem harsogja a rossz, silány kivitelezését, egy szezonos anyagát. Nincs mit tenni, fogyasztanunk kell, ahhoz, hogy a gazdaság behazudhassa a pénz, normál esetben nem túl gyors mozgását.
Ha valaki ezzel szembemegy, mert nincs kapacitása, ideje, gyomra kiadni egy semmirekellő rongyra annyit, mint egy heti fizetése, akkor mit ád ég, megmarad a pénz.
Gondolkodóba esik az egyszeri gazdag ember, akinek égeti a zsebét új gondolatmenetének gyümölcse: mit csináljak ezzel?
Nem tudja, de kuporgatásának egy új gondolat adhat értelmet: világot akarok látni! Hmmm...nem vagyok én Krőzus, de ha okosan csinálom, akkor nem is maradok pucér fenékkel, mire a végére érek.
Csak el kell indulni és meglátjuk, hogy még a világ egyik legdrágább városa is néhány dologban barátibb árakat diktál mint a Budapest, vagy akár Debrecen.
Több olyan visszajelzés birtokában vagyunk sajnos, ami "polgárpukkasztás" néven fémjelzi az iránti vágyunkat, hogy utazni akarunk. Nem irigykedni kell, hanem gondolkodni, hogy minek költ egy férfi a Zarában 18 e ft-ot egy fél évet sem kibító tornadorkóra. Ja ez egy "drága" repülőjegy ára, már ennyiből kint vagy. Miért azoknak savanyú a szőlő, akinek szintén van munkája és ilyenekre költ?
Fiatalok vagyunk, az életünket még csak most kezdjük el, viszont nem vagyunk maffiózók amiatt, hogy nem új telefonra és más "életbevágóan fontos" tárgyra költjük és gyűjtjük a fizetésünk. Amúgy is, a tervezett elkopásuk egy év, közben annyi élményre és tapasztalatra lehet beruházni, amit nem lehet kidobni.
Ha vallanom kellene, hogy mire vagyok irigy mások életében, azok az emberi kapcsolatok lennének. Irigy vagyok az olyanokra, akiknek napi szinten vannak igazi jó barátaik, akikkel beülhetnek munka után meginni valamit, akik látják rajtuk, hogyha rossz napjuk van és tényleg érdekli őket, mi a baj. Nekem sajnos elég ritka kiváltság az ilyen.
Utazás? Ugyan már, London nem a Bahamák és védőoltás sem kell a Piccadilly-re.
