Ünnepi...nem is...akkor hétvégi spagetti szósz
A múlt héten volt egy olyan eső, ami elegendő kárt és beszédtémát szolgáltatott a rutinszerű: "De meleg van!" felkiáltás után az egész falunak ahol anyukámék laknak.
Elmentünk a négy napos hétvégén, hogy kicsit megint gyerekek lehessünk, ágyba hozott habos kávéval, együnk még egy sütit attitűddel.
Itt találkoztam azzal a szomorú felkiáltással, hogy jáááj elverte a jég az összes paradicsomot, pedig mostanra ért volna meg az egész.
Gondoltam magamban, lehet, hogy nem olyan borzasztó a helyzet, lementem egy vájlinggal a kiskertbe. Megrakodva jöttem vissza, mert úgy járt anyukám a viharkárral, mint Magyarország a hőségriadóval: addig mondogatja a tévé, hogy belehalunk a melegbe és elevenen fővünk meg a saját levünkben, hogy mindenki elkezdett forrni, csak mert jó állampolgárok vagyunk.
Summa summarum, összeszedtem cirka 12 kg friss, gyönyörűséges paradicsomot, amivel valamit kellett kezdeni. Vissza nem hozhattam a kis lakásunkba, mert fölösleges, körülményes és nehéz lett volna feltuszkolni ennyi nyersanyagot a 4.-re a marhapörkölt és a süti társaságában.
A másik FONTOS momentum a projectben, hogy biza semmilyen ügyeskedéssel nem elérhető az az íz, ami a bográcsos ételek sajátja. Benne van a napfény, a fa, a tűz aromája. Így nem csak hasznos, kellemes is a végeredmény.
Neki kezdtem, semmiképp sem végiggondolva, hogy a folyamat végére legszívesebben kiborítanám vagy csak szívtelenül otthagynám a tűzön. Ja, ezt meg is tettem, nem rontotta el.
Nem vagyok olyan acélos és türelmes mint a háziasszonyok akik képesek a szilvalekvár mellett 8-12 órákat tölteni, csak az a baj, hogy ezt mindig elfelejtem, amikor a kezembe kerül valami szép alapanyag, belekalkulálom az unalmas/favágó/utálom részt. Húzd alá a megfelelő jelzőt.
Még nem ettünk a késztermékből, de kóstolgatva nem volt rossz.
Közben a nap a legmagasabban járt, be is húzódtam egy napernyő és egy gigantikus, rózsás kalap árnyékába.
De rájöttem valamire: a kicsi kutyánk, Sztyepánka egy partycica. Ő megkockáztatta, hogy napszúrást kap a bekecsében, csak hogy élvezze a napot, miközben hallgatta George Michael "Smooth operator" című számát, egy coctailt és egy Cosmopolitant hiányoltam a látképből.
Amikor kicsike volt, úgy szeretett napozni, hogy az akkor még pucér kis hasa leégett és csak a hurkácskák között maradt fehér.
De Sztyepánról ennyit, inkább leírom, hogy mit tettem a szószba.
Egyszerű tésztaszósz
12 kg paradicsom
1 kg vöröshagyma
2 evk só
1 evk szárított bazsalikom
5 gerezd fokhagyma
1,5 dl kacsazsír
bors
A hagymákat vágjuk kockára. Jómagam voltam olyan kísérletező kedvemben, hogy lereszeltem az első kettőt, hogy szebben szétfőjön.
Konkluzió: Hülyeség. De azzal nyugtatom magam, hogy a társadalomban mindig lesznek olyan egyedek, akiknek ki kell próbálniuk a hülyeségeket, hogy néha rájöjjenek olyan dolgokra, amik zseniálisak, egy lépést tegyenek a tökéletes felé.
DE a fokhagymát később már érdemes.
A hagymát azon a kacsazsíron dinszteljük, amit a bográcsba tettünk és hevítettünk keveset. Szép lassú tűzzel főhet a hagyma, amikor rátesszük a durvára darabolt paradicsomot. Folyamatosan önthetjük hozzá, hogy a nagy vörös lé hízzon, fogadja magába. Azután a fűszereket adjuk hozzá, sajnos anyukám nem volt felkészülve a kérésemre, mazsolát kértem, hogy azzal édesítsem. Nem került bele, épp nem volt otthon, de biztosan jól kiegészíti a paradicsom savasságát, 20 dkg-ot felhasználnék ennyihez.
Innen kezdődik a türelemjáték, mert megkavargatod, teszel alá kevés fát, otthagyod, 10 perc múlva ránézel, visszajössz, teszel alá. Nekem 4. óránál mondta P. hogy lassan indulna, így annyi sűrűsödésnél megállítottam a folyamatot, de láttam a kis bestián, hogy legalább ugyanennyit elbírna.
Kifőzött üvegebe töltöttem, kevés szalicilt tettem a tetejére, mielőtt lezártam volna a kifőzött kupakokkal. Fejjel lefele fordítottam, mert így tanultam. Reménykedem, hogy finom lesz, egy jó, koncentrált alap egy kis bolognaihoz.
Elmentünk a négy napos hétvégén, hogy kicsit megint gyerekek lehessünk, ágyba hozott habos kávéval, együnk még egy sütit attitűddel.
Itt találkoztam azzal a szomorú felkiáltással, hogy jáááj elverte a jég az összes paradicsomot, pedig mostanra ért volna meg az egész.
Gondoltam magamban, lehet, hogy nem olyan borzasztó a helyzet, lementem egy vájlinggal a kiskertbe. Megrakodva jöttem vissza, mert úgy járt anyukám a viharkárral, mint Magyarország a hőségriadóval: addig mondogatja a tévé, hogy belehalunk a melegbe és elevenen fővünk meg a saját levünkben, hogy mindenki elkezdett forrni, csak mert jó állampolgárok vagyunk.
Summa summarum, összeszedtem cirka 12 kg friss, gyönyörűséges paradicsomot, amivel valamit kellett kezdeni. Vissza nem hozhattam a kis lakásunkba, mert fölösleges, körülményes és nehéz lett volna feltuszkolni ennyi nyersanyagot a 4.-re a marhapörkölt és a süti társaságában.
A másik FONTOS momentum a projectben, hogy biza semmilyen ügyeskedéssel nem elérhető az az íz, ami a bográcsos ételek sajátja. Benne van a napfény, a fa, a tűz aromája. Így nem csak hasznos, kellemes is a végeredmény.
Neki kezdtem, semmiképp sem végiggondolva, hogy a folyamat végére legszívesebben kiborítanám vagy csak szívtelenül otthagynám a tűzön. Ja, ezt meg is tettem, nem rontotta el.
Nem vagyok olyan acélos és türelmes mint a háziasszonyok akik képesek a szilvalekvár mellett 8-12 órákat tölteni, csak az a baj, hogy ezt mindig elfelejtem, amikor a kezembe kerül valami szép alapanyag, belekalkulálom az unalmas/favágó/utálom részt. Húzd alá a megfelelő jelzőt.
Még nem ettünk a késztermékből, de kóstolgatva nem volt rossz.
Közben a nap a legmagasabban járt, be is húzódtam egy napernyő és egy gigantikus, rózsás kalap árnyékába.
De rájöttem valamire: a kicsi kutyánk, Sztyepánka egy partycica. Ő megkockáztatta, hogy napszúrást kap a bekecsében, csak hogy élvezze a napot, miközben hallgatta George Michael "Smooth operator" című számát, egy coctailt és egy Cosmopolitant hiányoltam a látképből.
Amikor kicsike volt, úgy szeretett napozni, hogy az akkor még pucér kis hasa leégett és csak a hurkácskák között maradt fehér.
De Sztyepánról ennyit, inkább leírom, hogy mit tettem a szószba.
Egyszerű tésztaszósz
12 kg paradicsom
1 kg vöröshagyma
2 evk só
1 evk szárított bazsalikom
5 gerezd fokhagyma
1,5 dl kacsazsír
bors
A hagymákat vágjuk kockára. Jómagam voltam olyan kísérletező kedvemben, hogy lereszeltem az első kettőt, hogy szebben szétfőjön.
Konkluzió: Hülyeség. De azzal nyugtatom magam, hogy a társadalomban mindig lesznek olyan egyedek, akiknek ki kell próbálniuk a hülyeségeket, hogy néha rájöjjenek olyan dolgokra, amik zseniálisak, egy lépést tegyenek a tökéletes felé.
DE a fokhagymát később már érdemes.
A hagymát azon a kacsazsíron dinszteljük, amit a bográcsba tettünk és hevítettünk keveset. Szép lassú tűzzel főhet a hagyma, amikor rátesszük a durvára darabolt paradicsomot. Folyamatosan önthetjük hozzá, hogy a nagy vörös lé hízzon, fogadja magába. Azután a fűszereket adjuk hozzá, sajnos anyukám nem volt felkészülve a kérésemre, mazsolát kértem, hogy azzal édesítsem. Nem került bele, épp nem volt otthon, de biztosan jól kiegészíti a paradicsom savasságát, 20 dkg-ot felhasználnék ennyihez.
Innen kezdődik a türelemjáték, mert megkavargatod, teszel alá kevés fát, otthagyod, 10 perc múlva ránézel, visszajössz, teszel alá. Nekem 4. óránál mondta P. hogy lassan indulna, így annyi sűrűsödésnél megállítottam a folyamatot, de láttam a kis bestián, hogy legalább ugyanennyit elbírna.
Kifőzött üvegebe töltöttem, kevés szalicilt tettem a tetejére, mielőtt lezártam volna a kifőzött kupakokkal. Fejjel lefele fordítottam, mert így tanultam. Reménykedem, hogy finom lesz, egy jó, koncentrált alap egy kis bolognaihoz.
 |
| Három órával és egy ebéddel később |
 |
| 13 kisebb üveggel lett, szerintem büszkén mondhatom, hogy ledunsztoltunk egy kis vörös napfényt. |
