Szoboszló, viszlát jövőre!
Bár a héten megemlített tényre, hogy bizony augusztust mutat a naptár, pedagógus anyukámnak legörbült a szája (ez a vég kezdete, mert szembesül vele, hogy visszaszámol az iskolakezdésig). Nekünk még vastagon nyár van, minden augusztusi melankólia nélkül.
Tavaly is, ma is meglátogattuk az Alföld legnagyobb kánikulai ember gyűjtőjét, a hajdúszoboszlói strandot.
Mindig utólag szembesülünk vele, hogy miért nem megyünk éves szinten egynél többször. Mindig olyan boldogan és naívan megyünk, mert nem akarunk mást, csak fürdeni.
A megérkezésünk után egyből szembesültünk azzal, hogy délelőtt 11kor olyan hering-színház (a szomszédos törölközőn tanyázó családok leplezetlenül fürkészik mások szociális és szokásbeli különbségeit) van, hogy nem tudjuk a nyomorult csomagunkat úgy letenni, hogy mi is odaférjünk mellé. Minden alkalommal elcsodálkozom azokon az idős "hölgyeken" akiknél
titokban imádkozol, hogy a szűken szabott bikini felső, amit semmi sem
tart, csak a megszokás, ne akkor eressze el terhét, amikor véletlenül a
látómeződbe kerül.
Megreggeliztem, belevetettük magunkat a legnagyobb, tengerpartot és cetuszonyt modellező medencébe, ahol fejen találtak a bénán dobott labdák, arcba beletolt matracok, eltévedt könyökök... egyszer sem kértek elnézést. A párom egy ritka nyugodt ember, ő mosolyog rám ilyen esetekben, amikor az én fülemből már gőz fúj, mint a rajzfilmekben. Mindenhol ilyen sok ember volt! Körbejártunk, mindenhol isteni illatok terjengtek: sült hal, palacsinta, mmmm lángos, fokhagymával.
A gyomorbajos, joghurtot reklámozó nő a tévében, ezeket az ún. "strandkajákat" próbálja elkerülni, de szerintem ezek a tételek teszik elviselhetővé a tömeget, a pofátlanul körbefoglalt cuccunkat, aminél egy komplett 3 generációs nagycsalád költötte békésen ebédjét, mintha csak a sajátjuk lenne.
Ilyenkor mondom, hogy jó, most bontunk ki egy sört és verjünk be egy lángost, lehetőleg minél messzebb a színhelytől. P.-nek nem ízlett, de jómagam egy megváltásnak éreztem azután a rossz viccnek számító száraz és hideg gofri mellől, amivel megpróbálkoztam. Ilyenkor, csak hogy elvegyük az élét a csalódottságunknak, megígérjük, hogy ha itt tényleg minden tápra rámondják, hogy embereknek készült, mi is megpróbálkozunk egy jó kajáldával és olyan ételt árulunk, ami nem csalódás. Persze mindez a Fogyasztóvédelemnek gondolatban megcímzett dörgedelmes levél után.
Nos, ha ezeken a tényeken túltesszük magunkat, jó szórakozást kapunk, amit bőven elviselünk évente egyszer. Egy okos ember mondta, hogy a boldogság titka nem más, mint: A jó egészség és a rossz emlékezőtehetség.
Hozzátenném: és a remény, hogy jövőre eszem egy jó gofrit.
Tavaly is, ma is meglátogattuk az Alföld legnagyobb kánikulai ember gyűjtőjét, a hajdúszoboszlói strandot.
Mindig utólag szembesülünk vele, hogy miért nem megyünk éves szinten egynél többször. Mindig olyan boldogan és naívan megyünk, mert nem akarunk mást, csak fürdeni.
A megérkezésünk után egyből szembesültünk azzal, hogy délelőtt 11kor olyan hering-színház (a szomszédos törölközőn tanyázó családok leplezetlenül fürkészik mások szociális és szokásbeli különbségeit) van, hogy nem tudjuk a nyomorult csomagunkat úgy letenni, hogy mi is odaférjünk mellé. Minden alkalommal elcsodálkozom azokon az idős "hölgyeken" akiknél
titokban imádkozol, hogy a szűken szabott bikini felső, amit semmi sem
tart, csak a megszokás, ne akkor eressze el terhét, amikor véletlenül a
látómeződbe kerül.Megreggeliztem, belevetettük magunkat a legnagyobb, tengerpartot és cetuszonyt modellező medencébe, ahol fejen találtak a bénán dobott labdák, arcba beletolt matracok, eltévedt könyökök... egyszer sem kértek elnézést. A párom egy ritka nyugodt ember, ő mosolyog rám ilyen esetekben, amikor az én fülemből már gőz fúj, mint a rajzfilmekben. Mindenhol ilyen sok ember volt! Körbejártunk, mindenhol isteni illatok terjengtek: sült hal, palacsinta, mmmm lángos, fokhagymával.
A gyomorbajos, joghurtot reklámozó nő a tévében, ezeket az ún. "strandkajákat" próbálja elkerülni, de szerintem ezek a tételek teszik elviselhetővé a tömeget, a pofátlanul körbefoglalt cuccunkat, aminél egy komplett 3 generációs nagycsalád költötte békésen ebédjét, mintha csak a sajátjuk lenne.
Ilyenkor mondom, hogy jó, most bontunk ki egy sört és verjünk be egy lángost, lehetőleg minél messzebb a színhelytől. P.-nek nem ízlett, de jómagam egy megváltásnak éreztem azután a rossz viccnek számító száraz és hideg gofri mellől, amivel megpróbálkoztam. Ilyenkor, csak hogy elvegyük az élét a csalódottságunknak, megígérjük, hogy ha itt tényleg minden tápra rámondják, hogy embereknek készült, mi is megpróbálkozunk egy jó kajáldával és olyan ételt árulunk, ami nem csalódás. Persze mindez a Fogyasztóvédelemnek gondolatban megcímzett dörgedelmes levél után.
 |
| A tengerben is ennyien várják a hullámokat |
Nos, ha ezeken a tényeken túltesszük magunkat, jó szórakozást kapunk, amit bőven elviselünk évente egyszer. Egy okos ember mondta, hogy a boldogság titka nem más, mint: A jó egészség és a rossz emlékezőtehetség.
Hozzátenném: és a remény, hogy jövőre eszem egy jó gofrit.
