A párizsi bistrot illata felcsap

Valószínűleg egy szakácsguru valahol a szívéhez kap felháborodásában és veti rám a keresztet, de tegnap megint olyan napunk volt, aminek reggel 8-tól kezdve valahogy este nyolcig nem akart vége szakadni, közben csak kutyagoltam, telefon lógott a kezemből, nehogy elszalasszam a hívásokat, kórházban voltam, mostam, üzleteltem...így nem érdekel, hogy kopogósra fagyott húst kezdtem el serpenyőben pirítani.
Amúgy isteni finom illata kerekedett. DE felemelt újjal azt kell mondanom magamnak, ájjáj bizony a marha állagát még meg kell tanulnod eltalálni!
Kezdésnek jó, viszont Róma sem egy nap alatt épült.
Átnézve a tegnapi képeket, inkább néz ki véres hurkának, mint marha hátszínnek. Nem blamálom inkább magam pár borzasztó fotóval, nem szokásom rosszabbnak feltüntetni  a helyzetet, mint amilyen valójában. De jön még kutyára kamion, lehet, hogy már jövő héten.
Pedig amikor megvettem, akkor úgy ültek egymás mellett mint 2 bíborvörös kis csiga. Egyszerűségükben gyönyörűek voltak, arra kívánkoztak, hogy sóval, kevés vajon hirtelen süssük meg őket.
Letakarva sültek át, nagyjából 10 percig és a feltekert csiga fokozatosan bomlott ki. Saját kifolyt leve volt az aljnövényzet dresszingje.    
Addig is belsőépítészet iránti vonzódásom tárgyaként mutatnék néhány jól kivitelezett, "ohrizsinál" bisztró belsőt.
Arról tájékoztat, hogy ezen a helyen üzemelt az első bistro, a táblát a 180.-ik évfordulón készítették. Kedves Párizsba szakadt rokonaim, szánjatok meg egy pontos fordítással!


 
Egy italiano, a milánói dóm legpompázatosabb oldaláról. 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Walipini: medencének indult, üvegház lett belőle

Kender: egy "magasröptűbb" építőanyag

BBQ csirke sütőben sütve

Walipini: tervezés

Komposzt kazán, az erjedés magasiskolája