Kurtafarkú paradicsom
A malacok, mint a Jóisten teremtményei, számomra eddig vajmi kevés vonzerővel bírtak, úgy tekintettem rájuk, mint olyan okos jószágokra, amiknek finom húsa fokhagymával, rozmaringággal megsütve piros, aminek tepertőjét nagyapám üstházban kavargatta az esztári portán, a disznótor estéjén, aminek a fülét megkaptuk. A szárazkolbász pedig örök kedvencem lesz, vegetáriánusok, ide vagy oda.
De mostanában döngetjük a gondolataink határait, lókolbász kerül a szendvicsembe, ugyanis hozzánk átvándorolt otthonról, mert az én édesapám még a késztermékben is látta a gyönyörű, lobogó sörényű, kedves szemű állatot.
Most hasonló merényletre készülök: nézzétek meg ezeket az életrevaló állatokat! A fáma szerint tengerészek rakták ki őket a földi paradicsomban, a Bahamákon, ahol ahelyett, hogy elanyátlanodtak volna, mint egy valamire való háziállat, inkább elkezdték élni a véget nem érő tengerparti érzést.
Ezek az állatok élik meg a Carpe Diemet. Mintha nem lenne kaja egy trópusi szigeten, várják a turisták hajóit, hogy beúszva hozzájuk, kuncsárogjanak.
Lehet, hogy mint egy közép-európai kultúrkörben nevelkedett magyar ember, a filmet nézve arra gondolsz, hogy a rendszeres sós vizes fürdő (mint a Kobe marha japánban, azt sörrel itatják és masszírozzák, azért mérik arany áron a húsát), vajon beivódott e, érződne e a húson? Vagy a sok úszás, milyen izmossá tette a kis testüket, jól lehetne nyárson sütni!
Nekem akármennyire is cukik, az alkalmazkodóképességükön kívül a kulináris felhasználhatóságuk jutott eszembe, túl sokáig ettük a fokhagymás oldalast, de kitekintőnek szép. Mindenképp felveszem a "ha én egyszer piszkosul gazdag leszek, elmegyek ide" listámra.
