Le Café de Capucine

Hogy kerül egy macska a pohárba? Egyrészt, hogy folyékonynak mondják őket a mindent tudó internetes médiumok, a 9gag poharakba és vázákba belemászó cirmosoktól hemzseg, ezért a hirtelen halmazállapot változás. Másrészt úgy, van egy mese, amit mindig elmondanak a mi étkezőasztalunknál. Így szól: Egyszer egy lakodalom alkalmával volt egy ember, aki nagyon készült a vendéglátásra (Nem, ez nem a "Tragédia" Móricz Zsigmondtól, nem halálra eszi magát) odament hozzá egy kisfiú és ezt mondta neki: -Kend, ha tudná mi van a kemencében! Az éhes ember tartogatta a gyomrát a húsleves alatt, a hagymás oldalas alatt, de még bele sem nyalt a töltött káposztás halomba, mert annyira várta, mit kap a kemencéből. A kisgyermek meg csak hajtogatta: - Jaj, ha tudná mi van a kemencében! Elfogytak az ételhalmok, a jónép fészkelődött, az asztalokat elkezdték leszedni. Ekkor nem bírta tovább az ember, megkérdezte: - Ugyan, fiam mondd már meg, mi van a kemencében? A kisfiú elmosolyodott: -Be...

Azt mondják, hogy a jóból kevés is elég, ezt a mottót írhatnám fel az előző hétvégére a naptáramban. Péntek délután indultunk, úgy hogy alig gondoltuk végig, hogy mit is kellene vinni. Persze utólag beláttuk sok esetben, hogy egy ilyen kacatot jó lett volna még bezsúfolni a  csomagtartóba, de ugyebár, az ellentmondana a mindenkori gyakorlattal. Most is átfutott a gondolat az agyamon: 2 féle ember van, az egyik rendszerezett táskával járkál, amibe csak belenyúl és előkapja a neki szükséges elemét a nyaralásnak, a MÁSIK olyan mint mi (helyesbítek, én, mert az én reszortom volt a pakolás): szinte mindig elfelejt valamilyen bagatel, mindig kellő dolgot. Vagy túl sokat, vagy keveset pakol, ha az első helyzet az adott, csupa olyan ruhával tölti meg becses és méretes pakkját, ami A: nem az adott időhöz, B: nem a környezethez való. Úgy mint, kispulcsi, ha véletlen fázna, elegáns cipő a vízpartra.  Mindig utólag látom, mennyire non-sence, pedig 4 év koli és kb. 7-8 év szegedi hurcolko...

Mit ád ég, tegnap hallottam egy kedves kis hangot: "Éhes vagyok!....HÚSRA!!!" Okkké akkor valami lehetőleg olyan húsétel elkészítésébe fogok bele, ami újdonság, de azért nem bizarro extravagganza, olyanba, aminek minden hozzávalója ismerős, de valami más. Sohasem tudom mi lesz a végeredmény, amikor előveszem a húst, csak hozza magát egyik gondolat a másik után. A kicsit távoli jövőbeni angliai utunk körül jár az agyam. Hangolódom és gondolkodom róla, ez azt jelenti, hogy olyan főzőműsorokat is (sokadjára) megnézek, ami körüljárja ezt a témát. Az agyam így lyukadt ki az angol korona egykori legcsillogóbb ékkövénél, Indiánál. Hmmm mit kaptunk mi a rómaiaktól? A Brian életéből kiszakadva és megfordítva a gondolatmenetet, mit adott az indiai konyha fehér megszállóinak? Sorolhatnánk: többek között a Curry (amit Anglia egyik "nemzeti" ételének választottak a lakói), Tikka masala és a mai írásom főszereplője, a chutney. Ha körbe kellene írnom azt mondanám leegyszerű...

Annyira szeretem az élet pici örömeit, főleg akkor, amikor olyan egyszerű dolgoknak tudsz örülni, amit boldogult lyánykorodban természetesnek vettél. Ilyen volt a hazaèrkezésünkkor sütőből kivett reggeli édesanyám keze alól. Pizzaa! Nem is akármilyen, házi tésztával sült, ropogós, tele tengeri állatokkal, még ha némelyiknél nem tudtam, hogy a fülét vagy a bokáját eszem. Csitulj, a receptet megkérdeztem! Mikor már hetek óta, csak órákra szabadultunk haza, mindennél erősebb a várakozás, ahogy közeledik a hétvége, hogy szétnézz a megszokott dolgok között, hogy végigjárd a kiskertet, hogy a megszokott székedről lásd a többieket, vagy hogy épp annyira zaklasson a hiperaktív kutyád amennyire megszokhattad tőle. Nem nagy dolgok ezek, de helyrebillentik a kis lelkemet. Amíg Szegeden laktam, sohasem éreztem magam itthon, ragaszkodássá akkor változott, amikor kényszerűségből otthon laktam egy évet, nélkülözve minden családon kívüli szociális interakciót. Akkor dohogtam ellene, de eltelt e...

Ez a vidám, kedves kis semmiség született egy furcsa, értékelve szomorú találkozásból. Tudjátok,  a sok sok kis hibám olyan jól szervezett egységet alkotnak, hogy van a világon egy férfi, akinek ez gyönyörűségesnek találja. Szerencsés flótás vagyok, nem kétség. Nem kellett fogyókúráznom, megtanulni magam ribancosra kimaszkírozni, vagy olyan ruhákba bújni, amikben nem éreztem jól magam. Kedves, köszönöm, hogy ha csatákkal is, de olyan maradhattam, sőt jobbá tettél amilyen voltam. Hálásan köszönöm, hogy annyiszor elmondod, hogy a világért se fogyókúrázzak, mert ez a zsír a legszebb rajtam. (Azért még a műtárgyak birtoklásának kérdését meg kell beszélni!) Summa summarum, nem azért vagy PÁRkapcsolatban, mert teljesítesz, hogy bent maradj, hanem mert kölcsönösen kiteljesítitek egymást. Akár olyan giccsesen édessé és boldoggá, mint ez a szemrevaló debreceni mézeskalács. A héten viszont egy régi ismerősömet nem ismertem meg, amikor elment mellettem az utcán. Csak egy "kiegészítő...

Zseniális, helytakarékos, biztonságos. Ezek az emberek biztos jó szívvel hagyják egész napra a biciklit itt, nem kell amiatt aggódniuk, hogy vajon meg lesz e mire visszajönnek. Nincs lakat, levágott lánc, kiszerelt kerekek miatt összeolajozott öltöny.  

Nyersfordítás: Pénz: Az ember az egyetlen faj, amely FIZET azért, hogy a Földön éljen. 

Az oka, amiért ennyire lelkesedem a kollektív kertészkedésért, az önös érdekeken felülemelkedő, másokat is szolgáló munkáért, annak gyökere valahol itt van. Nem tudom felidézni mikor hallottam erről a dologról először...lehet hogy a tizenéves fejjel, végtelenített allposters.com kultúrális és művészettörténeti barangolásom közepette került az utamba az egyik szlogen és utána néztem. Mindegy is, a lényeg az, hogy van hatása a mostani szemléletmódomra.    A II. világháborúban leginkább az ilyen közösségi összefogás, a közvetett erő módszerei fogtak meg, ezek egyszerűsége, "bája" és a mód, ahogy mindenhol tudták propagálni és sikeresen alkalmazni, egyedülálló. Az angolok ebben a témában profik, ők tényleg vallják azt a közmondást, hogy: "Ha van egy barátod akkor adj neki halat, de ha igazán jó barátod tanítsd meg halászni." Mert a tudás tényleg hatalom. Számtalan kópiával, plakáttal népszerűsítették a kertészkedést, az állattartás fontosságát és mikéntjét a vá...

Akármennyire is vágyom az "erkély kert" megoldásra, be kell látnom, hogy nem születtem "zöld ujjakkal" ahogy a britek hívják a kertészkedéshez értő egyéneket. Bizonyára belejátszik a kialakult helyzetbe az is, hogy a növekedő palántákat, egyszer-egyszer elfelejtem meglocsolni, mondjuk mert elutazunk, vagy mert esik az eső. Olyan erkélyt még nem láttál, mert hiába rakom ki a szélére a delikvenst, olyan szögben építették, hogy oda bizony csak nagy szerencsével esik be akármi. A másik ilyen visszatartó dolog azoknak a szárnyas patkányoknak aka galamboknak a jelenléte, akik menetrend szerűen várják azt, hogy kilépjek reggel a lakásból, egyből furakodnak be minden szabad/ drótozatlan négyzetcentiméteren. Eddig még még élne bennem Ace Ventura tézise, hogy minden állatnak meg kell hagyni az élethez való jogát, VISZONT ha azok a dögök a kaspóimat fészekalapnak használják és beleülnek a paradicsompalántám tetejére (szent növény, külön haragszom érte) és a teához száradó bodz...

Ahogy látom feljönni a felhőket, úgy lüktet a fejem és mosolyogva szagolgatom kávéfőző híján az itt maradt kávés zacskót.  A tortával kapcsolatban, ahogy vártam, P. csak szerényen megjegyezte a kanalazgatása közben: finom, finom, de tudod, hogy a világos sütiket jobban szeretem. Tegnap voltak nálunk a szüleim, kölcsönösen megebédeltettük egymást. Olyan húslevest esetleg 10 év gyakorlás után tudok majd rittyenteni mint anyukám. Ez az alkalom sem lépett be a strigulázott próbák sorába, amúgy is, valami hazait egy hét után olyan jól esik enni. Eldurrantottam megint a lyoni sertéssültet és megjegyeztem magamban (P. nem magában, hanem nekem mondta), hogy egy időre leszállok a témáról, de szerencsére, aki először kóstolta annak nagyon ízlett. Tudom, hogy csúnya dolog a nyár közepén, a gyümölcsök fő szezonjában egy csokoládés akármivel kiszúrni a szemét a vendégeimnek, de mivel nem állt ott velem senki, hogy szónokoljon a szezonalitás mellett, önkényesen dönthettem a saját javamra. R...

Hiába bizonyította be a 96-os Büszkeség és balítélet megfilmesítése, hogy lehet elvétel nélkül egy hiteles végeredményt létrehozni. Az egyetlen beleollózott rész ami minden nőnemű kedvenc epizódja a műben: Mr. Darcy elmegy fürdeni, fölöttébb alulöltözve, ingben s gatyában. Emiatt vallja Colin Firth, hogy lehetne űrhajós is, mindegy, az újságok csak így adnának hírt a holdra szállásáról: Mr. Darcy a holdra lépett! Visszaloccsanva a szomorú igazsághoz, nem sok jó regényadaptációhoz volt még szerencsém. Főleg az tud igazán kihozni a sodromból és sznobizáló, finnyás perszónává változtatni, ha a kapcsolódás csak a könyv címében érhető tetten. Ilyen élmény volt a Napsütötte Toszkána, amely az egyik top 5. könyv az életemben, amely semmilyen hasonlóságot nem mutat a filmmel, pedig ha nem is olyan 'szerelmeses', de legalább olyan értékes, érdekes, egy szimfónia a Dolce vita-ról, még ha szolid is. Tisztelem, egyben megvetem a könyv szerzőjét, hogy képes volt ezt a kincset apróra váltan...

Kedves gyanútlan, kávéra vágyó barátom! Ahogy Karinthy főviccmester úr mondta a századelőn: "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek". Ki kell írnom magamból ezt a tortúrát, amiben napok óta vagyunk, pedig Isten látja lelkem, én csak kávézni akartam ÉS még nincs vége kérem szépen. Kezdődött ugyanis, hogy kiskeziccsókolom kinézett egy bájos és mégis munkahelyen használható, kompakt kávéfőzőt, amivel elérhetővé válik a kávéba tunkolt croissant az esős nyári délutánokon, anélkül, hogy 3 méterrel távolabb kellene mennie kedves kis asztalától, a kereskedelmi árrésről nem szólva. Megvettük a csodát, úgy hoztam haza, hogy a kocsiban is fogtam a kezemben, csak az első kóstolásnál ért arculcsapásként az íze. Olyan, hogy képes a jó minőségű kávéból egy utolsó, ihatatlan, szívdobogtató löttyöt készíteni. Ha kedves neked a szenvedélyed, ami ehhez az italhoz köt, könyörögve kérlek, ne vegyél elekromos kotyogót! Cukinak, kicsinek, kompaktnak tűnik, de ne csapd be magad. Pár...

Elcsodálkozom az emberi test komplex, terhelhető, kihasználható és mégis olyan sérülékeny mivoltán. Elég egyetlen kis legó a nagy egészben, hogy távolinak tűnjön az a gondtalanság, ami egoista fejünkben nem az egészséget, hanem napi hülyeségeinket helyezte a középpontba. Sajnos tegnap megtapasztaltam, hogy mikor édesapám lumbágója teljesen eltorzította az arcát fájdalmában egyetlen felüléskor vagy forduláskor, az nem a férfi beteg "focista sérülést" immitáló, túlreagáló manírja. A tegnap estét egy provancei borokról szóló könyv és stílszerűen "passzoló" 1664 sör (Nr1 bierre de France!!!) tette elviselhetővé. Az volt a zavaró, hogy az agyam és testem is friss volt, tettre kész, viszont a hátam nem engedett. Szerettem volna főzni, takarítani, vagy csak betenni egy mosást, akármit, hogy előrébb legyünk, de még felülni sem tudtam. Ilyenkor köszönöd meg, a Jóstennek, az univerzumnak, a szerencsédnek akárminek, hogy ez annyira nem a hétköznapjaid része, hogy leírandó do...

A gótikus pestisbetegek és a doboló fakas-róka akármi együttesen garantáltan kiakasztják vagy felvidítják a reggelt    Hitem és felfogásom, hogy a középkori művészet sokkal többet tud mondani a ma emberének, mint amennyit az hajlandó észrevenni belőle. Itt van ez a blog, amelynek írója ilyen, bizarro-extravagganza módszerrel akar lobbyzni a felfogás ellen, hogy a középkor csak vér, szomorúság, szenvedés és Umberto Ecco: A rózsa nevéből megismert vallási.misztikum. A képek mögé humort és kortárs popkultúrát tesz, ami nem csak mozog, de meg is botránkoztat. Forrás: http://scorpiondagger.tumblr.com/  

Mindig különös szeretettel viseltettem az olyan növények iránt, amik csak azért is élni akartak. Ilyen a cigánymeggy, amelynek lehullott magjai kikelnek a nagy fa alatt és a rá következő évben már teremnek! Isteni meggydzsemet főztem belőle tavaly és a kistestvérem évek óta emlegeti a cigánymeggy pálinkát, mint a valaha kóstolt legaromásabb tütükét.  Vagy a mórabóra, mirabella, vagy ahogy az elmúlt negyed évszázadban ismertem: fosószilva. De mirabellaként csak jobb az imázsának. Igénytelenségében és egyszerűségében vonzó kis gyümölcs, ami nagyon lesajnált, pórias darabja a magyar kerteknek. Nem kell, csak praktikus metszeni, egy a dolgunk velük: tűrni kell a fán "burjánzó" gyümölcs áradatot, ami hűségesebben áraszt el, mint akármely nemes rokona. A mirabella gyümölcsei sárgák vagy bordóslilák és olyan nagyok mint egy jóóóól megtermett cseresznye. Úgy szól a polgári fáma, hogy az ültetési ceremóniát egy jól irányzott köpéssel elintézte a párom édesapja, abból kinőtt ...

Baguette vitrin A második napon már okosabbak voltunk ellátás szempontjából, ugyanis a sovány ebéd és az öt órai reggeli mindkettőnk gyengéje és energia nélkül nem lehet tanulni, hegyre mászni. A kis, igazi francia croissantok kitöltötték a hosszú buszutakat. Ez az ország francia protektorátus (milyen diplomatikus és jó politikai hozzáállás: nem azt mondják nekik, hogy ti vagytok a mi gyarmatunk, hanem mi megvédünk ti országotokat a saját kultúránkkal, így lehet az, hogy az ország utánuk kezdett rendszerbe szerveződni) alá esik, ez azt is eredményezi, hogy minden kisbolt előtt ott egy zárt üvegvitrin, amibe frissen kerülnek bele reggelente e ropogós baguette-ek és a croissant, a pain au chocolat olyan mint az anyaországban. Láttuk a sivatagban a napfelkeltét, megálltunk kicsit a busszal, leszálltunk, hogy még a hűvösben készínsünk néhány fotót. Szemfülesnek kellett lennem, mert a sok lutra-albumhoz fotózkodó ("itt a táj és én, a vízesés és én, a ház és én...") egyből sz...